Márai Sándor mondja el az Őrszem című írásában, hogy az őrségben álló, ha valaki közeledik, felkiált: Állj! Ki vagy? S addig nem engedi közel, amíg nem tudja, mi a jelszó. Mi, akik kisebbségi sorsban élünk, mindannyian őrszemek vagyunk. Minden hozzánk közeledőnek kiáltsuk: Állj! Ki vagy? És csak azt engedjük magunkhoz közel, aki tudja a jelszót. Erdélyi létünk hármas jelszava:

- A HIT, ez Szent István király öröksége. Adjuk mindenkinek tudtára, hogy ezt a földet kard szerezte meg, de a magasba emelkedett, keresztbe vetett hitünk őrizte meg.

- ANYANYELVÜNK a második jelszónk, mert ma is veszély fenyegeti. Egy mai kortársunk vallomását ne feledjük el, és ajkunk úgy mondja, mint egy szent esküt: „a szót nem adjuk, csak ha nyelvünk vele tépik.”

- AUTONÓMIA, ez a harmadik jelszavunk. Amikor ezt a szent kérésünket tárjuk fel, teljesen érthetetlen, hogy a körülöttünk élő nemzetek, akik Szent István koronájának védnöksége alatt növekedtek nagy nemzetté, ezt a szót, autonómia – nem szeretik hallani. Szívvel-lélekkel támogatnunk kell a Duna Televízió kezdeményezését, hogy az Autonómia nevű adó létrejöjjön, és tanítson meg arra minden kételkedőt, hogy az önrendelkezés nem más, mint meghirdetése annak az isteni jognak, hogy mi testvérek vagyunk, és szeretetben együtt kell élnünk. Azt is jelenti, nekünk nem kell a másé, de a miénkről nem mondunk le. Mindenféle más utat megígérnek nekünk, de mi érezzük és tudjuk, hogy holnapunk, jövőnk, megmaradásunk csak ezen az úton lehetséges. Lépjünk ma Szent István királyunkkal szövetségre, és ugyanazt tegyük, amit 1038. augusztus 15-én tett, amikor leborult a Nagyboldogasszony elé, koronáját, nemzetét és országát felajánlotta. Akkor elég volt egy Szent István király, ma legyünk mindnyájan Szent István királyok, és ajánljuk fel hitünket, anyanyelvünket, önrendelkezésünk szent kérését a napba öltözött csíksomlyói Szűzanyának.

Vezetőink, lépjetek be Erdély Jordán folyóiba, mint ahogy Vajk megkeresztelkedett, s István lett belőle, nem is akármilyen, hanem Szent István. Népünknek, nemzetünknek ma Szent Istvánokra van szüksége.

A Fülöp-szigetek bíborosa, Sini egyik elmélkedésében mondja el, hogy a törzsfőnök három fia közül utódot akar választani. Parancsba adja, holnap felmentek a hegyekbe. A nagyobbik reggel, a középső délben, s a legkisebb estére jöjjön haza, és mindenik hozza magával a Föld legértékesebb ajándékát. S aki a legszebbet és legértékesebbet hozza, az lesz az utód. A legnagyobbik hazaérkezett, és egy aranyrög csillogott a kezében. A középső fiú délben, amikor hazajött, egy csokor virágot nyújtott át édesapjának. A legkisebbik napszentülte után érkezett haza, és így szólt: "Édesapám én nem hoztam semmit. Amikor a hegy magasságába értem, s megláttam a tovacsobogó patakokat, hegyeket, dalos madarakat, és láttam az embereket, a ringó bölcsőket, gyermekek kacaját hallottam, amint benépesítik ezt a gyönyörű szülőföldet, édesapám, ennél szebbet nem tudtam hozni. A törzsfőnök megölelte fiát, és így szólt, te leszel az utódom, mert te hoztad el számunkra a biztos holnapot, a reményt." Ilyen vezetőkre van szükségünk, akik reményt hoznak és vigyáznak, a reményből élő nemzetünkre.

Csíksomlyói Szűzanya, búcsú fiaként add nekünk ezt a reményt. És ebben a reményünkben segíts, hogy megmaradhatunk szülőföldünkön. Mi ezt a reményt visszük haza búcsúfiaként.

Szűzanyánk, nem csak mi vagyunk itt, hanem más nyelven beszélők, más hitet vallók testvéreink is. Anyai palástoddal öleld magadhoz őket is.

Még azt is el szeretnénk mondani, hogy nem maradhatsz itt Csíksomlyón, hanem magunkkal viszünk a Kárpát-Duna medencébe, a nagyvilágban szétszóródott népünk, nemzetünk kicsi otthonaiba, mert ha te velünk maradsz, akkor minden ősi portánk Csíksomlyó lesz.

Induljunk, napba öltözött asszony, csíksomlyói Szűzanyánk, hívjuk szent fiadat, mint az emmauszi tanítványok, „mane nobiscum Domine - maradj velünk Uram”, és hisszük, hogy az ég segítségével győzni fogunk.