A magyar állampolgárság visszaadása nem számít annak, hisz nem lett volna olyan, magát nemzetiként definiáló kormány, aki a 2004-es népszavazás és a nyolc évnyi siralmas szocialista kormányok után ezt ne tette volna meg. Úgyis mondhatnánk, 2010-re elfogyott a Gyurcsány-Kovács-SZDSZ által vizionált 23 millió román, így már nem volt akadálya ezen intézkedés megtételének. Különben is, az újonnan felálló kormánynak más sem hiányzott, minthogy első nap megérezze a Jobbik jeges leheletét a tarkóján. Mi van még?

Nos, amit felsorol a Kitekintő, az csak nagyon-nagyon sok pálinka elfogyasztása után nevezhető tabudöntögetésnek. A kolozsvári Mátyás-szobor körül kialakult hercehurca pedig egyenesen nevetséges, leginkább a magyarok szempontjából. Mégiscsak a magyar adófizetők állták a szobor felújítási költségeinek egy részét, mégsem volt törvény, hogy kihelyezzék a valóban sértő Iorga-táblát, és mégis mai napig ott áll a tábla, hiába a külügy erőlködése és Füzes Oszkár gyors hátraarca. Szóval, eddig tabuból semmi, sőt, sakkban ez már mattközeli helyzet is lehet.

Aztán mi van még? A Demokrácia Központok, amelyekről már Erdély-szerte biztosan tudni vélik, hogy a Fidesz fizette Tőkésnek Lászlónak, hogy legyen az új pártnak valamije, amikor nekiindul a Cotroceni-i székekért folyatott harcának. Ha így van, ha nem, ezt a vádat („Orbán saját magának épít pártot Erdélyben Tőkés által”) Orbán Viktor már nem mossa le magáról, és a kérdés viszont megint csak az: tényleg ez a tabu, amit megdöntenek Budapestről?

Felemás. Mert tény, hogy az erdélyi magyarságnak úgy kellett a többpártrendszer által színesebbé, többrétegűvé vált közbeszéd (és nem csak a politikai közbeszédre gondolok), mint a napjainkban tapasztalt kánikula által kiszáradt földeknek az eső. Igen, itt érezhető a próbálkozás, hogy az erdélyi magyar egypártrendszer tabuját megdöntsék. Ami a gond, hogy erről már most látszik, hogy nem nagyon akar sikerülni, ugyanis a szűk 2 milliós (inkább másfél milliós) erdélyi magyarság vágyaival szemben áll a matematika rideg törvénye: három pártnak (de még kettőnek is nehezen) semmi esélye arra, hogy a hatalomból valódi és kézzelfogható eredményekkel kecsegtető részesedést hozzon. Pedig a nagy tabu ez lenne, hogy a Markó-doktrína, az „egy kisebbség, egy párt” elve megdönthető-e, és főleg, megdönthető-e az egypártrendszer gondolkodásra és egyéni kezdeményezésre nem késztető, ennélfogva felettébb kényelmes ideája a fejekben. Nos, valóban próbálkozik az Orbán-kormány ezzel, ez kétségtelen tény, ám egyelőre kevés sikerrel és arról sem tudjuk, hogy nem lesz ebből esetleg egy kontraproduktív folyamat, aminek a végén az erdélyi magyarok visszasírják magukat az RMDSZ ölébe. (Hja, a platóni barlanghasonlat óta semmi változott.)

Mi lenne a valódi tabudöntögetés? Az autonómia melletti kiállás még erősebb hangja? Deklarálni, hogy mindent vissza, aztán megint elveszteni mindent? Ha a magyar állampolgárság visszaadása és az azzal járó szavazati jog megadása nem tabu, mert egész egyszerűen egy normális, általunk a forradalom után megálmodott és óhajtott Európában (tényleg, emlékszik még valaki a ’90-es évek elején az antikommunista értelmiség által felvázolt Európa-házra?) ez így normális, akkor mi a tabu?

Nos, véleményem szerint a tabudöntögetés ott kezdődne, hogy egy kicsit elméláznánk azon, így a június negyedike utáni fülledt vasárnapon, hogy MI mit rontottunk el, ami Trianonhoz és végső soron a jelenlegi erdélyi közállapotokhoz vezetett. Ez kétségkívül kemény tabudöntögetésnek számítana, különösen akkor, amikor az elmaradt földosztás erdélyi vonatkozásaira kerülne a sor. Aztán lehetne még azt a tabut is megdönteni, hogy mi állja gátját egy valós alapokon nyugvó román–magyar kiegyezésnek, amikor a Nyugat által nyíltan folyatott gyarmatosító politika sem hagy nagyon más utat nekünk? Tudom, olvasóink tömege százával tudja jelenteni, hogy melyek ennek az okai, mármint annak, hogy ez lehetetlen. Ami viszont tényleg lehetetlen az az, hogy Erdélyt egynemzetiségűvé varázsoljuk semmi perc alatt. Hogy ebből mi az a kiút, ami nemzeti önazonosságunkat nem csorbítja – különben eleve elfogadhatatlan –, nos, akármi is legyen, biztos, hogy az tabut döntögető lesz!

F. Örs – Marosi Polgár