Kelemen László szovátai '56-os hős életéről, az anyaországi forradalom melletti kiállásáért elszenvedett börtönéveiről alig egy nappal ezelőtt írtunk ( lásd a kapcsolódó cikket). A Dávid Ibolya egykori igazságügy-miniszter és dr. Márki Zoltán minisztériumi vezető munkatárs 2001-es ígérete ellenére a székelyföldi hős végül is semmilyen erkölcsi elismerésben nem részesült. Tegnapi írásunkban szinte biztosra vettük, hogy Kelemen László még él, s a mostani, a második Orbán-kormány talán jóváteszi azt a mulasztást, amit az első igazságügy-minisztere valamilyen ok miatt elmulasztott.
Kelemen László történetéről írt cikkünk megjelenése után kaptuk a szovátai Derzsi Ferenctől (aki annak idején az '56-os helybeli fiatalok tanára volt) származó szomorú hírt, miszerint az '56-os hős már néhány évvel ezelőtt elhunyt. Kelemen Lászlót tehát már nem lehet anyaországi erkölcsi elismerésben részesíteni. Amikor ezt mi kértük, 2001-ben, még meg lehetett volna tenni. Köszönet érte Dávid Ibolyának és dr. Márki Zoltánnak!
Derzsi Ferenc nyugalmazott szovátai tanár, több helytörténeti könyv szerzője jelenleg a szovátai '56-os fiatalok történetét elbeszélő kötetén dolgozik. Közben megtudtuk azt is, hogy a most 85 esztendős Derzsi Ferenc és a hozzá hasonlóan nemzeti elkötelezettségű társai jelenleg a szovátai '56-os fiatalok hősiességét megörökítő emlékmű fölállítását tervezik, ám egyelőre még a magyar többségű (!) önkormányzati vezetőség is akadályokat gördít a terv megvalósítása elé.
Hering József – Kuruc.info
Kelemen László (Fotó: Hering József) Kelemen László szovátai székely az 1956-os anyaországi forradalom melletti kiállásáért három esztendőt húzott le román börtönökben, majd további egy évre internálták. Egy évtizeddel ezelőtt Dávid Ibolya akkori igazságügy-miniszter és hivatali bizalmasa Wittner Máriának és e sorok írójának ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek a szovátai magyar erkölcsi elismertetéséért, ám választ azóta sem kaptunk.
Dávid Ibolya az első Orbán-kormány igazságügy-minisztere volt, amikor 2001 novemberében Wittner Máriának és e sorok írójának ígéret tett arra, hogy igyekszik valamilyen erkölcsi elismerést kieszközölni egy Kelemen László nevű szovátai székelynek, akit nagyon meghurcoltak a románok az 1956-os forradalom melletti szervezkedéséért. Kelemen László, aki három esztendőt húzott le a legkegyetlenebb román börtönökben, majd további egy évre internálták, 2001-ig, de valójában a mai napig nem részesült semmiféle erkölcsi elismerésben az anyaország részéről.
Wittner Mária 2001. november 4-kén a Kisfogház emlékhely felavatása után összehozott minket Dávid Ibolyával, akinek röviden elmondtuk Kelemen László történetét. A miniszter asszony nagyon egyetértett velünk, s rögtön bemutatott a mellettünk álló dr. Márki Zoltánnak, az akkori Igazságügyi Minisztérium vezető munkatársának, mint olyan embernek, aki lelkiismeretesen megvizsgálja majd az ügyet, és igyekszik mindent elkövetni a szovátai magyar erkölcsi elismertetéséért.
A jilavai börtön részlete (Fotó: Archív)
Dr. Márki Zoltánnak, aki jelenleg a Legfelsőbb Bíróság bírája, megbeszélésünk értelmében az általa megadott faxszámra átküldtem a Kelemen László megpróbáltatásait tényszerűen leíró újságcikkemet. A faxnyugta tanúsága szerint az újságcikket három nappal később, 2001. november 7-én küldtem át dr. Márki Zoltánnak a 441-3892-es számra. Másfél, két hónapos várakozás után szerettem volna megérdeklődni, hogy történt-e valamilyen előrelépés az ügyben, ám dr. Márkit többszöri telefonos próbálkozásomra sem tudtam elérni, s a kérésemre sem hívott vissza. Valószínűleg nem adták át neki az érdeklődő üzenetemet.
A Kelemen László sorsáról a Magyar Fórumban egy évtizeddel ezelőtt megjelent írásunk címe és tartalma sajnos azóta is időszerű. A változás csak annyi, hogy Kelemen László a székelyföldi Szovátán közben velünk együtt idősebb lett tíz esztendővel, de az anyaországi erkölcsi elismerésre azóta sem érdemesítették. Az 1956-os forradalom székelyföldi hőse most 75 esztendős, még mindig nem lenne késő az elismerés.
Hering József – Kuruc.info
Idézetek a tíz esztendővel ezelőtt megjelent újságcikkből:
Kelemen László nyugdíjas a történelmi Maros-Torda vármegyében levő Szováta településen él, s egyike azoknak, akik 1956-ban tevőlegesen is ki akarták venni részüket az anyaországi forradalomból és szabadságharcból. (…) A többi magyar fiatalhoz hasonlóan 1956. október 23-án ő is a Szabad Európa Rádióból tudta meg, hogy Magyarországon kitört a forradalom.
„Összedugtuk a fejünket Marosvásárhelyen, és rögtön elhatároztuk: mivel mi is magyarok vagyunk, valahogyan átjutunk a határon, és segítünk az anyaországiaknak. Összesen nyolcan voltunk” – kezdi visszaemlékezését Kelemen László, majd így folytatja: „Miután megszerveztük, hogy a határhoz közeli Érmihályfalván átvesszük a fegyvereket, október 27-én előbb még hazajöttem Szovátára, ahol azonban azonnal letartóztattak. Mire hazaértem, a románok különböző településeken hat társamat már letartóztatták. Szovátán leszálltam a kocsiról és elmentem a Páll István, másképpen Antikónak nevezett itteni társunk otthonába, ahol két milicista várt rám. Más szóval, elárultak bennünket, jómagam is besétáltam a kelepcébe. Később megtudtuk, hogy a jelenleg is Szovátán lakó Kis Kálmán árult be bennünket” (…)
Kelemen Lászlót a milicisták Szovátáról beszállították a marosvásárhelyi rendőrségre. „Marosvásárhelyen a cellában betonágyon feküdtem, amelyet csak azért nem tudtam kellőképpen átmelegíteni, mert egy magas, horgas orrú zsidó hadnagy huszonhat napon keresztül, szinte éjjel-nappal vallatott, pisztolyt szegezett a halántékomhoz, elektromos székbe ültetett. Utána egy Moldovan nevű, Szovátára benősült, szintén fiatal hadnagy vett kezelésbe” – mondja Kelemen László, majd a fenti történetet kiegészíti azzal, hogy a megpróbáltatások esztendei után Szovátán szinte naponta összetalálkozott az utcán egykori kínzójával, aki csak az elmúlt években ismerte be, hogy valóban ő volt a vallatója.
A kálvária következő stációja a marosvásárhelyi börtön volt, miután 1956. december 14-én a városba kiszállt a kolozsvári katonai törvényszék, és Kelemen Lászlót ellenforradalmi tevékenység bűntettének elkövetése miatt négy esztendei börtönbüntetésre ítélte. A négy esztendőből Marosvásárhelyen csak hat hónapot húzott le, mert onnan átvitték a Bukarest melletti hírhedt Jilava börtönbe, amelynek környékén a külső szemlélő a föld felszínén kaszálót és gyümölcsöst lát, ám alatta, a föld mélyén beásott cellák sorakoznak. Irtózatos volt a nedvesség, s a zárkákból csak másnaponként vitték ki az elítélteket egy rövid sétára. A séták idején a börtönőrök a raboknak készségesen megmutatták azokat a falakat, amelyek előtt végrehajtották a kivégzéseket.
Kelemen Lászlót Jilaváról Románia egyik legkegyetlenebb fegyintézeteként ismert szamosújvári börtönbe szállították. „Hetvenhatan voltunk bezsúfolva egy 8 x 12 méteres alapterületű cellába, ahol a háromemeletes vaságyak mindegyikén két-két elítélt feküdt. A rácsos ablakon keresztül csak az eget láttuk, s mivel a levegő mindig nagyon elhasznált volt, fölváltva fölkapaszkodtunk az ablaknyíláshoz, hogy szívhassunk egy kis oxigént. Az ablak melletti fenyődeszka választott el bennünket a külvilágtól. Kinyomtunk a deszkából egy bogot, s az így keletkezett lyukon keresztül kiláttunk oldalra, a börtön melletti polgári temetőbe. Mit ad Isten, éppen aznap újították fel Rózsa Sándor sírkeresztjét. Az eredetileg három méter magas fakereszt földbe állított része ugyanis elkorhadt, lefűrészelték, és megrövidítve ismét visszahelyezték a sírra. Amint így nézelődtem, egyszer csak észrevétlenül beosont a cellába az egyik börtönőr.
Kelemen László a börtönőr kérdésre azt válaszolta, hogy levegőzni állt föl az ablaknyíláshoz, mire a pribék „gyere, majd adok én neked levegőt!” felkiáltással bevitte az irodájába, hasra fektette és másodmagával farúddal úgy megverte, hogy egy héten keresztül meg sem tudott mozdulni a priccsen. A rabtársai vizes lepedővel borogatták. Máskor azért is drágán megfizetett, hogy a szamosújvári börtönben titokban németül tanult. „Amikor a börtönőr egyszer észrevette, hogy németül tanulok, azt mondta: minek tanulok németül, amikor még románul sem tudok rendesen. Hasra fektettek, majd mindkét talpamra és tenyerembe huszonöt-huszonöt gumibotütést mértek. Több mint egy hétig nem tudtam lábra állni, s még az ennivalót is a cellatársaim tették be a szájamba.”
Kelemen László három esztendő letöltése után még nem mehetett haza Szovátára, mert további egy esztendőre internálták a Bukaresten túli Fundata nevű településre. Négy esztendő után aztán végre szabadult, de csak hosszas és állandó zaklatások után tudott munkába állni. Az 1956-os anyaországi forradalom ügyéért Marosvásárhelyen szervezkedő, és ezért súlyos börtönbüntetést elszenvedett hét magyar közül ma már csak Kelemen László van életben. És él még a csoportot besúgó Kis János is. Mindketten a székelyföldi Szovátán.
(kuruc.info)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum