Magyarország össztűz alatt

2011. január 06.  Varga Imre - Hunhír.info

Miközben a kommunizmus bukása óta eltelt húsz szűk esztendő során egymást követték a megszorítások, és folyamatosan csökkent a magyar átlagember életszínvonala, alig győztük számon tartani azt a dicsérethalmazt, amivel a „demokratikus” Nyugat elhalmozta a magyarországi politikai elitet. Alapvetően még az Antall- és az első Orbán-kormánnyal is elégedettek voltak, bár őket néha figyelmeztetni is kellett, ha felmerült bennük a szándék a nemzeti érdek komolyabb érvényesítésére. Ilyenkor megrettenve húzták be fülüket, farkukat bátor minisztereink, és engedelmesen követték a nyugati sajtóban a magyar kormány számára megfogalmazott parancsokat, szabad utat engedve a nemzeti vagyon elherdálásának, országunk kifosztásának.

Ha a nemzetközi sajtó most tele lenne a második Orbán-kormányt felmagasztaló írásokkal, azt kéne mondanunk, hogy a Fidesz vezetői semmit nem tanultak, az idegen érdek most is háttérbe szorítja a magyarság jogos igényeit. A kormány és a parlament eddigi döntései alapján azonban úgy tűnik, hogy gyökeresen megváltozott a helyzet. A nyugati lapok és az uniós politikai élet egyes szereplőinek dühödt, a tényeket sokszor teljesen figyelmen kívül hagyó támadásai azt jelzik, hogy Orbánék tanultak az 1998 és 2002 közötti időszak hibáiból, a jelenlegi kormány jó úton jár.

A hazánk kifosztásában, a magyarság széles zömegeinek sanyargatásában érdekelteknél először is az a döntés verte ki a biztosítékot, hogy a legnagyobb nyereségre szert tevő cégcsoportokra különadót vetett ki az új kormányzati erő. Érdekes, hogy a határozat ellen az uniónál tiltakozó 13 multicég ezt a döntést a versenysemlegesség megsértésének tartja, akkor viszont nem háborogtak, amikor olyan kedvezményeket és díjmentes szolgáltatásokat kaptak a magyar államtól, amikről a hazai tulajdonú vállalkozások még csak nem is álmodhattak. Egyébként a különadó már csak azért sem nevezhető a külföldi cégeket sújtó diszkriminatív intézkedésnek, mert érintettjei között magyar, illetve részben magyar tulajdonú vállalkozások is találhatók, mint például a CBA vagy az OTP.

Ebben a döntésben egész egyszerűen arról van szó, hogy a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben, az ország működőképessége érdekében, a legkiemelkedőbb extraprofitban részesülő cégeknek is illik hozni némi áldozatot. Tulajdonképpen annak a nyereségnek egy kis részéről kell lemondaniuk, amit a magyar ügyfeleiket megsarcoló, az anyaországukban még csak véletlenül sem alkalmazott üzleti fogásokkal értek el. Kormányunk nagyon helyesen ismerte fel, hogy a végletesen elszegényített és eladósított, a munkában erőn felül teljesítő magyar emberek terhei tovább már nem növelhetők.

A multik extraprofitjáért aggódó vészmadarak kórusa azt is nehezen nyelte le, hogy a Magyar Nemzet Bank elnöki székét bitorló Simor Andrásnak két és félmillió forintra csökkent a fizetése. Egyből a jegybank függetlenségének megsértéséről visítoztak, és a gyalázatosan rossz szakmai teljesítményt felmutató, off shore ügyletei következtében adóelkerüléssel is joggal gyanúsítható Simort kikiáltották pénzügyi zseninek. A Gyurcsány banda által hatalomba juttatott, egy szűk üzleti körön – és persze a nemzetközi pénzvilágon kívül – senkit nem képviselő jegybankelnök felmagasztalóit az persze nem zavarja, hogy a Simorék által folytatott monetáris politika meghatározó mértékben felelős azért, hogy több millió ember adósodott el külföldi valutában, és az őket sújtó kamatteher szinte az elviselhetetlenségig nőt. Mégpedig nem kis mértékben az MNB Monetáris Tanácsának hibás döntései következtében.

Meglehetősen kritikusan viszonyult a Nyugat a kötelező magánnyugdíj-pénztárak kérdésének megoldásához is. Átvéve a pénztárak fennmaradásában érdekelt balliberális érdekkör által hangoztatott kifogásokat, egyes német és osztrák sajtótermékek is 3 millió ember magánvagyonának elrablásáról, megtakarításaik kisajátításáról írtak, pedig erről nyilvánvalóan szó sem volt. Csupán annyi történt, hogy a kötelezően levont nyugdíjjárulék ezután nem gazdagíthatja azokat a magánbefektetőket, akik eddig gyalázatosan rossz hatékonysággal kezelték a rájuk bízott pénzt. A befizetéseket pedig úgy fogják figyelembe venni, mintha az érintett személy végig az állami rendszerben maradt volna. Az egyéni számlák megmaradnak, senkit nem ér semmiféle kár, aki pedig akarja – ők összesen az érintettek kevesebb, mint egy százalékát teszik ki –, akár maradhat is magánnyugdíj-pénztári tag.

Az EU-ban nemzeti hatáskörnek számító nyugdíjrendszerrel kapcsolatos döntések ellen felhozott érvek hamis voltát egyébként világosan mutatja, hogy a változások kapcsán semmiféle komoly lakossági tiltakozás nem volt tapasztalható. Az emberek többsége örült annak, hogy végre megszabadulhat attól a bizonytalanságokkal teli rendszertől, amibe – a Világbank nyomására – a Horn-kormány kényszeríttette őket.

Az eddig vizsgált döntéseket – ha kényszeredetten is – még lenyelte volna a Nyugat, ám az új médiatörvény már világméretű hisztériát váltott ki a nemzetközi véleményformálókból, sőt az Európai Unió meghatározó politikusainak egy részéből is. Már azelőtt tömegével jelentek meg az elmarasztaló újságcikkek és elítélő állásfoglalások, hogy a parlament elfogadta volna a törvény végleges szövegét.

Sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben az esetben a kifogások nem teljesen légből kapottak. A demokrácia ugyanis nem egyenlő a többség diktatúrájával. Az az ország, ahol a parlament ellenzéki pártjainak nem biztosítják az ellenőrzés, a döntéshozatalban való részvétel, az ügyek intézésébe való betekintés jogát legfeljebb látszatdemokráciának nevezhető. Márpedig a hiteles tájékozódás, az említett jogok érvényesíthetőségének érdekében arra is szükség van, hogy a hatósági jogkörrel rendelkező testületekben, a nagy állami intézményeket és vállalatokat ellenőrző szervezetekben az ellenzéki pártok is képviseletet szerezzenek. Ezt a demokratikus alapelvet súlyosan sérti, hogy az új médiatestületben csupán a Fidesz által delegált ötfős csapat foglalhat helyet. Sokkal elegánsabb megoldás lett volna például, ha hat kormánypárti és három ellenzéki tag alkotja a testületet, hiszen a kormánynak tetsző döntések meghozatala ebben az esetben sem forgott volna veszélyben.

További aggodalmakra ad okot a kinevezések kilenc éves időtartama és a testület hatáskörének kiterjesztése a nyomtatott sajtóra valamint az internetre. A kilenc év ugyanis azt jelenti, hogy a következő, esetleg jobbikos kormánynak – amennyiben nem lesz kétharmados többsége – egy olyan leválthatatlan médiahatósággal kell együttműködnie, amelyben az általa meghatározott és a választók felhatalmazásával szentesített célokat senki nem képviseli. Az elkövetkező kilenc évben a magyarországi média kizárólagos felügyelete, a jelenlegi törvény értelmében, akkor is a Fidesz kezében maradna, ha a párt egy kisgazda vagy SZDSZ típusú összeomlást produkálna. Egy ilyen helyzet bizony nehezen lehetne összeegyeztethető bármiféle demokratikus normával. Az internetes újságírás büntethetőségének pedig könnyen az lehet a következménye, hogy milliós bírságokat fognak kiszabni a holokausztüzletet leleplező, vagy a cigánybűnözésről tényszerűen beszámoló hírportálokra.

Annak viszont valóban itt lenne az ideje, hogy a médiahatóság gátat szabjon a nagy kereskedelmi televíziókból ránk zúduló szennyáradatnak. Az elállatiasodott viselkedést jó pénzért felvállaló celebeket és a balhézva, káromkodva egymást tépő cigányokat örökre száműzni kéne a magyar televíziós műsorszolgáltatásból. Ez talán akkor is megérné a Fidesznek, ha emiatt a nyugati véleményformálók és döntéshozók még az eddigieknél is nagyobb vehemenciával támadnák a nemzeti szempontjaink érvényesítéséért tett lépéseit.

Összességében elmondható, hogy az elmúlt bő félév döntései – még ha felemás és visszafogott módon is – végre a magyar érdekeket állították előtérbe. A nemzeti oldalon ezért is lenne célszerű tartózkodni a nemzetközi össztűz alatt álló kormány elleni utcai tüntetésektől. Most felfokozott a várakozás és a bizalom a Fidesz iránt, de nagy, akár megsemmisítő erejű is lehet a csalódás, a kiábrándulás. Minden azon múlik, hogy a kétharmadosnál is nagyobb országgyűlési többséggel rendelkező kormányerő képes lesz-e ellenállni az eddigi irányvonalának feladását követelő globalista nyomásnak, továbbá hajlandó-e megfogadni a nemzeti oldalról érkező őszinte és jó szándékú kritikát.
 

( hunhír)

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.