A Fidesz, akárcsak a többi parlamenti párt az elmúlt húsz évben, sorai védelmében mindig megakadályozta a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légkörének törvényes felszámolását, konzerválta a zsarolás, az időzített lejáratás és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetőségét, aminek következtében az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai nem távoztak az állami és kormányzati posztokról, a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből.

Rétvári Bencének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának nyilatkozatából az derül ki, hogy a levéltárak eredeti dokumentumainak széthordásával ellehetetlenítik a történettudományi kutatásokat, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyítását, a bíróságok előtti eljárást, történelmi múltunk forráskritikára alapozott feltárását. A centralizált titkosszolgálatoknak nem kell átadniuk a visszatartott eredeti iratokat, a mágnesszalagok feltárt ügynökadatait semmilyen civil kontroll számára, ellenőrizhetetlenül manipulálhatják azokat a jövőben a betekintés lehetővé tétele nélkül.

A szakmai minimummal és a hatályos törvényekkel ellentétes gyakorlatot kíván bevezetni a kormány olcsó propagandafogásként, amely csak a tájékozatlan és kellő ismeretek nélküli kívül állóknak jelenthet érdekességet, valójában közérdekellenes, és helyrehozhatatlan károkat okozó merénylet a tudományos élet törvényes gyakorlata számára. Sérül a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény; a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény; az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény. Természetesen mennyiségi alapon ezeket a jogforrásokat egy pillanat alatt el lehet söpörni, de kinek az érdekében áll az amúgy ritka minőségi törvényalkotó munka bevált gyakorlatának felszámolása?

Egyetlen szót nem szól a kormány arról, hogy milyen szankciókat kíván alkalmazni a leleplezett és felkutatandó állambiztonsági hálózati személyekkel és hivatásos kapcsolattartó tisztjeikkel szemben, miként kívánja távol tartani őket a politikától, a közélettől, a közvélemény formáló személyiségek körétől, illetve miként távolítja el őket jelenlegi magas beosztásaikból.

Mi lesz a kormánypártok vezető politikusaival, így például Szita Károllyal, a "Krakus Péter" fedőnevű egykori III/II-es titkos megbízottal, aki rokonairól is jelentett, vagy az Orbán kormány miniszterével: Boros Imre "D-8"-as szt-tiszttel, III/II-es főoperatív rendőr századossal (ma vezető jobboldali publicista és tévékommentátor), vagy Martonyi János külügyminiszterrel, a "Magasdi", illetve "Marosvásárhelyi" fedőnevű állambiztonsági informátorral?

Mi lesz a jobboldali közmédiumokban dolgozó egykori állambiztonsági hálózati személyekkel?

Melyek lesznek az új átvilágítási törvény kritériumai, s kikre terjed ki?

Meddig tartható fenn az a nevetséges állapot, hogy az elmúlt 10 évben megvizsgált 12 ezer személy közül mindössze 112-en váltak meg tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott, vagy ezt megelőzendő maguktól lemondtak?

Meddig zajlik még a társadalom félrevezetése a papírt lobogtatók által? Mert akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok is keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták, vagy III/III-asok. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, „T”-lakás gazdák, társadalmi kapcsolatok, fogdaügynökök. Sőt, lehet, hogy ténylegesen III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy levéltári bizonyítékból (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat) nem állt rendelkezésre legalább kettő, hanem csak egy, továbbá a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg, vagy nem volt terhelő (mert többen szándékosan felejtettek), ebben az esetben a bírák kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani. Nos, ezeket aztán lehet lengetni!

Az amatőr és dilettáns elképzelések következménye lehet, hogy ha az előbbiek dossziéiból már minden eredeti dokumentumot hazacipeltek azok, akik szerepeltek a jelentésekben, soha többé nem lehet bizonyítani hitelesen ügynök érintettségüket, s ez még inkább így lesz azok esetében, akiket még csak ezután kellene átvilágítani, de addigra már nem marad utánuk semmi, mert egyesek előrelátó módon irányították a laikus elemek érdeklődését, válogatási és zsákmányszerző szándékát. És mi lesz például akkor, ha egy eredetei dokumentum egyetlen oldalán harminckét név szerepel? Ki vigye majd haza? Kisorsolják?

A világ levéltárai, közgyűjteményei, múzeumai tele vannak ”erkölcstelen” dolgokkal, mégsem fosztják ki őket, hanem őrzik, mert emberi gyarlóságokból és erényekből egyaránt építkezik a történelem, amelynek megismerése jogunk, s mi több: kötelességünk. Amikor Lenin és Trockij angol és német bankárok pénzén fellázította Oroszország proletárjait és muzsikjait, a forradalom ezen tudatlan győztesei megkezdték a múlt rendszer burzsoá maradványainak lerombolását: felszedték a vasúti síneket is. És nagy károkat okoztak mindaddig, míg fentről, a moszkvai Népbiztosok Tanácsából le nem szóltak, helyszínre küldve a Csekát, hogy „Állj! Azokon a mi vonatainknak is közlekedniük kell!”

Sem „forradalmi” hevülettel, sem ájtatos moralizálással, sem aktuálpolitikai pr-fogással nem menthető, nem magyarázható az előrelátás hiánya, a történelem kidobása, privatizálása és rendőri felügyelet alá helyezése, a jog és a történész-levéltárosi szakma alapvető érdekeinek semmibe vétele. Még nem késő, hogy a naiv és tájékozatlan politikusok életükben tán először ellátogassanak egy-egy levéltárba, kezükbe vegyenek egy eredeti és egy másolt iratot, s valaki szépen, tagoltan a dolgok összefüggő logikájával elmagyarázza nekik: miért akarnak rosszul dönteni.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

(Kuruc.info)