Megszerezték a kétharmadot, Orbán megszellőztette várható kormányát és akkor további intő jeleket soroltam fel. Ekkor felhívtam a figyelmet egy fontos tényezőre: az októberi helyhatósági választásokat előbb a Fidesznek meg kell nyernie ahhoz, hogy meglássuk, hogy valóban mit is akar, milyen politikát kíván majd a rendelkezésére álló 4 évben folytatni.
A helyhatósági választásokat a Fidesz megnyerte, ugyancsak elsöprő többséggel és ez után beindult a gépezet. Orbán október 23-diki emlékbeszédében olyan kijelentések hangzottak el, melyek megint csak fölvetették a kérdést: Mit is akar a Fidesz? Merthogy közben azért kiderült, a hazugságok a Fidesz kormányra kerülésével nem vesztek el, legfeljebb átalakultak.
Most pedig két törvény megszavazása és a fősodrú médiából való konok kimaradása vet fel nagyon súlyos kérdéseket: valóban a nemzet érdekében politizál Orbán, vagy nem? Kinek az érdekeit szolgálja a rendőrségi törvény? Kinek érdekében szavazták meg akadálytalanul Izraelnek az EU-val való társulási törvényét? A kérdés izgató, még akkor is, ha Magyarország az EU-hoz való csatlakozásával ezt a „törvényt” megörökölte és valójában csak a törvénytárba illesztésre kellett szavazni. Mégis, a kormánypárt részéről semmi, de semmi ellenérzés nem volt tapasztalható, sőt, az ellenző Jobbik kapta meg a megfelelő kritikát ezért.
A Fidesz várható politikája már most kezd átsejleni. Egyetlen személyt kell itt kiemelnem, Orbán Viktort, hiszen Orbán a Fidesz elnöke és a háttérmédia már-már vezéri minőségben tekint rá. Mint pártelnök meghatározza a párt politikáját, a párt pedig az általa sugallt, vagy meghatározott politika alapján utasítja a parlamenti képviselőit a felszólalásokra, szavazásokra – azaz végső soron Orbán határozza el, hogy mi lesz a jövőben alkotmányos, mi lesz a jövőben a társadalom útja, mi lesz a jövőben az ország gazdaságának a módja. Ezért érdekes Orbán október 23-diki beszéde, amiben bejelentette, hogy 1956 forradalma a Fidesz áprilisi győzelmével elérte célját – kvázi a továbbiakban a Fidesz körzetein kívül 56-ra hivatkozást nem tartja nemzeti érdeknek.
Aztán, hogy Orbánra ki és miként hat, az nem teljesen világos, bár sejteni lehet. Fokozza a veszélyt, hogy számosan megváltó vezérként tekintenek Orbánra és az őt érintő minden kritikát dühödten elutasítanak.
A kételyekkel szemben viszont számos olyan intézkedés, törvényjavaslat is felhozható, ami arra utal, mintha a Fidesz politikai vezérkara valóban a nemzeti érdekeket képviselné. Ilyen volt, amikor Matolcsy az IMF-nek nem hódolt be, hanem önálló magyar pénzügyi politika esélyeit szellőztette meg. Ilyen volt, amikor Hoffmann Rózsa olyan oktatási törvénytervezetet mutatott be, ami a hagyományos értékközpontú oktatást helyezte volna vissza a neki megfelelő súllyal a magyar oktatáspolitikába. Ugyancsak Matolcsyhoz köthető a magánnyugdíjpénztárak kérdésköre, ahol az össztársadalmi érdek alapvetően nem a pénztárak magánpénztári működését jelenti, merthogy a befizetéseket alapvetően a pénztár tulajdonosai használják fel – és a tapasztalat, hogy azok hozama nagyon gyakran éppen negatív. Ezen a téren nem működik a fönséges piac, hiszen gyakorlatilag néhány és egymással szoros kapcsolatban álló „cég” monopolizálja a piacot. Verseny nincs! Ide sorolható még több olyan törvényjavaslat benyújtása és elfogadása, ami valójában a Jobbik választási programjában szerepelt, csak hát tőlük nem fogadták el – viszont lenyúlták azokat.
Azonban Matolcsy döntéseit már a kormány más tagjai is hevesen bírálják, egyre inkább az látszik, hogy visszaszorul. Legutóbb a nyugdíjtörvény kérdésében kapott heves kritikát – mind külföldről, mind a hazai balliberális sajtótól – és talán ennek eredményeként pl. a kínai–magyar gazdasági bizottságot elvették tőle és Felleginek adták. Hoffmann Rózsát meg Pokorni támadta le meglehetősen hevesen, teljes liberális felfogást csillantva fel és Hoffmann is kénytelen volt visszakozni oktatásügyben. Hogy mennyire fognak visszatáncolni a nyugdíj magánpénztárak ügyében, vagy az IMF kölcsönöket tekintve, ma még nem tudható. A „gazdik” mögötti pénzügyi körök érdeke a meghátrálást szolgálja.
Ugyanakkor az Orbán-kormány több tagja – köztük a Soros támogatta Orbán Viktor is – mindenképp meg lehet arról győződve, hogyha a birkától az élelem maradékát is megvonják, akkor a továbbiakban már nem termel sem gyapjút, sem tejet, hanem végleg elpusztul. Ezért a gazdaságpolitikában felmutatott nemzeti érdekek melletti kiállás nem föltétlen jelenti a nemzeti politizálást, jelentheti a fönti józan érdek fölismerését és annak megfelelő cselekvést is. Ugyanezt szolgálja a Jobbikos programok lényúlása is: a Jobbik támogatóit lehet így lemorzsoltatni olyan szintig, hogy az után egyszerű rendőrségi módszerekkel el lehessen őket távolítani a hatalom közeléből, de leginkább a parlamentből.
Mi hát az igazság?
Nehéz eldönteni. Az mindenesetre egyértelműen kiviláglik a tettekből, hogy a Fidesz nem őszinte, a Fidesz a maga módján – ha nem is azonos módon de a balliberálisok módszereivel – hazudik, megtéveszt, félrevezet és gyakorlatban koránt sem kívánja a népfölséget érvényesíteni. Hogy milyen céllal, milyen program keretében, az ugyancsak nem világos, bár a párt kapcsolatrendszere alapján sejdíthető. A gazdik azonosak, csak a gyarmati uralmi módszerben vannak különbségek. Ugyanúgy, ahogy pl. a szabadkőműves páholyok stílusában is: a párizsi anyapáholy nem azonos módon dirigálja a politikát, mint mondjuk a londoni! A szocik kielégítetlen éhsége a vagyongyűjtésre az országot a sír szélére állította, ami veszélyt jelent a pénzszivattyú hatékonyságát illetően, ezért másik módszert kell alkalmazni. A cél lehet ugyanaz, csak a módszer változott.
„Hazádnak rendületlenül, légy híve ó, magyar” - írja Vörösmarty Mihály a Szózatban. Mi hozzátesszük, hogy ahhoz, hogy hű lehess, ne feledd: a mostani rezsim futtatói és gazdái „hazudnak rendületlenül, ne hidd el, ó magyar”!
Éppen ezért a társadalom szövetének erősítése, az emberek szemének az igazságra nyitása soha nem volt a mainál időszerűbb. A tetszhalálban lévő polgári köröket a nemzeti ellenzéknek fel kell támasztania és szellemi önkormányzatokká alakítani, ahol folytatni kell a tanítást, a szükséges döntésekre való fölkészítést, a mai valóság bemutatását, értelmezését.
Cser Ferenc
(Az írás eredetileg a
Neményi.net oldalon jelent meg)