Amint arról
portálunk is beszámolt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat mondvacsinált okokra hivatkozva kizárták az alkotmány-előkészítő bizottságból. Az okról és annak hátteréről már született elég írás, most nézzük meg, hogy tulajdonképp mit is szeretett volna keresztül vinni a HVIM az alkotmányozási folyamat során. Milyen elv húzódott a munkásságuk mögött?
Íme a HVIM beadványa:
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom az alábbi indítványt terjeszti az Alkotmányelőkészítő Bizottság elé.
Elvi éllel mindenképpen szükségesnek tartjuk kimondani, hogy az új alkotmánynak rendelkeznie kell Preambulummal, amely az Alkotmány magasztossága mellett annak magyar és történeti jellegét is ki kell hangsúlyoznia, hogy a magyar történelemben elfoglalt helyét és szerepét is rögzítse.
Így mindenképpen és elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy az alábbi elvi élű szabályozás, illetőleg megfogalmazás is szerepeljen a létrehozandó Preambulumban és maga az új alkotmány is ennek szellemiségében íródjon:
„Hazánk 1945 áprilisában ellenséges (szovjet) katonai megszállás alá került, aminek következtében Magyarország szuverenitása és a törvényesség minden vonatkozásban megsemmisült. Ezen a helyzeten az úgynevezett «rendszerváltozás» és az ellenséges megszálló csapatok távozása sem segített, mert az ekkor felálló, magát újnak meghatározó rendszer nem határolta el magát megfelelő módon az előzőtől, s ilyenformán a korábbi, szintén törvénytelen állapot törvénytelen meghosszabbításának tekintendő. Az államélet újraindítása, revitalizálása és a törvényesség helyreállítása érdekében ezért mindenekelőtt az ellenséges szovjet katonai megszállás előtti jogi állapot, az államforma, a Magyar Apostoli Királyság de iure helyreállítása lenne szükséges a király személyének tisztázásáig Uralkodó-Kormányzó (Regnator-Gubernator) kijelölésével, hogy majd a Szent Korona tanon alapuló történeti alkotmány vissza legyen állítható.”
A Preambulum ilyetén szabályozása rögzítené az ezeregyszáz éves történelmi, magyar hagyományokhoz visszatérés szükségességének elvét, s tisztázná a korábbi regulációhoz való viszonyát és meghatározná azon értékeket, elveket, amelyek mentén az új Alkotmány újrafogalmazódhat és álláspontunk szerint csak ezen értékek mentén fogalmazódhat meg.
Hiszen, aki megtagadja az ezeregyszáz éves államiság alkotmányjogi rendszerét és annak alapelveit, nem tekinthető alappal a több mint ezer éves államiságunk legitim folytatásának, csupán politikai kísérletnek. A Haza, az ország és a nemzet semmiképpen nem tekinthető kísérletezéseink alanyának, annak szükségképpeni elszenvedőjének.
A létrehozandó új, chartális Alkotmány, amely az 1949. évtől terjedő időszakot tekintve új korszakot és új alkotmányozást, új berendezkedést hoz ugyan, azonban így kifejezhetné kapcsolatát a korábbi, az ezeregyszáz éves szabályozással, a „történelmi alkotmánnyal”, arra hivatkozva, abból kiindulva, arra támaszkodva, mintegy visszahivatkozva rá.
Indítványunk alapja a római jognak az a sokszor hivatkozott alapelve: hogy Ius ex iniuria non procreatur. Azaz: jogtalanság nem eredményezhet jogszerűséget. Az új alkotmánynak határozottan ki kell mondania, mi tekinthető és tekintendő iniuria-nak, azaz jogtalanságnak. Az 1945 óta fennálló ex lex államjogi állapotról mindenképpen szükséges kimondani annak jellegét és meghatározni az iniuria okait, mert enélkül az alkotmányozás koncepciója következetlenné és ezzel hiteltelenné válik; így maga is bűnrészessé válik a korábbi iniuria-ban, a jogszerűtlen állapot további, folytatólagos fenntartásában.
Ez a kérdés okvetlen szabályozandó, hiszen ennek orvosolatlansága a nemzet későbbi nemzedékei számára fog okozni olyan áthidalhatatlan államjogi anomáliákat, melyeket mindenképpen meg kell oldanunk, s amelynek rendezése nem várathat magára – mintegy a történelmünkkel, jogi hagyományainkkal való büszke szembenézésként.
Indoklásunk kiegészítéseként hivatkoznánk arra a történelmi tapasztalatra, hogy az emberi történelem mindig, bár sokszor csak lassú folyamatokon keresztül, de folyamatosan törekszik az iniuria megszüntetésére; mint azt a szovjet-bolseviki forradalom és a cári rendszer megszüntetését követően – tehát több mint hetven év elteltével is – más szovjetizált államokban alkotmányjogi berendezkedésében tapasztalható.
Ahogyan egy ősi bölcsesség alapján Illyés Gyula fogalmazta meg Bartók című versében: „növeli, ki elfödi a bajt”. A jelenkor felelősséget vállalni képtelen vagy bátortalan apái a saját unokáinknak okoznak előreláthatóan megelőzhető, tisztázható, ám megoldatlansága esetén mégis instabilitást eredményező károkat, vesződséget, vért, könnyeket és fájdalmat, ha nem cselekednek a magyar hagyományoknak megfelelően az alkotmányozás során. Ha az atyák félelemből vagy restségből nem tisztáznak bizonyos általuk is láthatóan fontos, lényeges alkotmányjogi kérdéseket, ezzel maguk is a további bajok okozóivá, így bűnsegédekké, a kommunista önkényuralmi rendszerek és örököseik, jogutódjaik tettestársaivá válnak.
Mi ezt a szerepet nem vállaljuk, visszautasítjuk. A történelmi jogfolytonosság hűségének és elkötelezettségének talaján állunk, s hiszünk benne, hogy a történelem minket fog igazolni, amikor a történelmi alkotmányhoz visszatérés tradíciójába kapaszkodunk, arra hivatkozunk.
Ezért terjesztettük be a Preambulumra vonatkozó fenti indítványunkat, annak minden erkölcsi következménye és súlya felvállalásával, annak ismeretében.
(HVIM, SzKR nyomán)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum