A magyar külügyminiszter a német konzervatív napilap kérdésére válaszolva hangsúlyozta: „Minden nap ismételni fogom, hogy amikor a magyar nemzetről beszélünk, akkor nem egy állam területéről, nem határokról és területekről, nem revízióról, hanem olyan emberek közösségéről beszélünk, akik meg akarják őrizni nyelvi, kulturális és nemzeti azonosságukat.”
Azt, hogy mindez hogy sikerülhet egy felvidéki magyarnak, ahol az Európai Uniós illetékes szerveinek a szeme láttára, az EBESZ hidegvérű támogatásával még a magyar nyelvet is üldözik, már nem említette a politikus. Igazság szerint nem hisszük, hogy Martonyi elvtársnak komoly tervei lennének arra nézve, hogy miként őrizzék meg nemzeti azonosságukat az elszakított területeken élő magyarok.
Az interjú készítője utalt arra, hogy a határon túl élő magyarok sorsával való törődés az ország számára "össznemzeti" ügynek számít. Ezzel összefüggésben a külügyminiszter kitért arra: figyelembe kell venni azt, hogy a nemzet ebben a tekintetben kulturális értelemben értendő.
Akkor Székelyudvarhely magyarjai „csak” kulturális értelemben magyarok? Azaz, nemzeti szempontból nem? Zavaros nagyon ez a gondolat, akárcsak Budapest határon túli magyarokkal szemben folytatott politikája, amely leginkább a saját klientúra kiépítését tartja szem előtt.
A trianoni emléknapra, azaz a nemzeti megemlékezés napjára vonatkozó magyar parlamenti határozattal kapcsolatban a külügyminiszter kijelentette: tény, hogy Trianon Magyarország számára tragédia, mások számára győzelem volt. Hozzátette ugyanakkor, hogy pontosan kell olvasni a határozat szövegét. „Abban ugyanis az áll: mi magyarok örülünk annak, hogy minden tragédia és nehézség ellenére meg tudtuk őrizni nemzeti és kulturális azonosságunkat” – emlékeztetett a miniszter, hangsúlyozva, hogy a szövegben „semmifajta utalás nincs területekre vagy revízióra.”
Ez igaz, mármint tényleg nincs benne semmi utalás revízióra. Kérdés csak az, hogy mindezt miért kell ilyen szájbarágósan elismételni állandóan, olyan újságíróknak, akiknek hazánk csak egy apró folt a térképen. Abban azért vitatkoznék az emléknapra vonatkozó határozat megírójával, hogy mennyire sikerült nekünk megőrizni kulturális és nemzeti önazonosságunkat. Kultúránk halott, az utóbbi húsz év demokratikus berendezkedése hazavágta azt is, amit a kommunizmus meghagyott. Már nemcsak a 20. századi nagy íróink, Németh László, Szabó Dezső kerültek ki a kulturális vérkeringésből, hanem a Fidesz által tíz évvel ezelőtt még annyira kedvelt Márai Sándorról sem sokat lehet hallani. Nemzeti önazonosságunk valamilyen mértékű megőrzéséről pedig itt csak az beszélhet, aki a radikális oldalon politizál. Ugyanis rajtunk kívül senki nem tett e célért semmit, csak mi.
Ez az együttműködés – mint fogalmazott – talán a legjobb Közép-Európa-politikának számít (mármint a Duna-menti összefogás – a szerk.), és ahhoz hozzátartozik a térség kulturális és nyelvi sokszínűségének, az ott élő népek identitásának megőrzése. „Magyarországnak különösen egy országgal vannak súlyos nézeteltérései” – fogalmazott mindezzel összefüggésben a miniszter. „Miközben a szóban forgó országban a határokat, a területet és a szuverenitást helyezik a figyelem középpontjába, a mi megközelítésünk más” – jelentette ki a külügyminiszter, emlékeztetve: "Már régóta hivatalosan kinyilvánítottuk, hogy az európai határok sérthetetlenek. Mi egyáltalán nem határmódosításról, nem revízióról, hanem emberekről és jogaikról beszélünk, úgy az egyéni, mint a kollektív jogokról".
Most őszintén, kit érdekel az, ha a budapesti kormányok mindegyike hitet tesz a határok sérthetetlensége mellett? El tudja képzeni azt Ön, kedves olvasó, hogy ez valamiféle féket jelentene egy szerb vagy szlovák terjeszkedési lehetőség esetén? Nem valószínű. Így hát ismét egy buta kijelentést írhatunk be Martonyi elvtárs szakmai önéletrajzába, a gyengeségünk és tehetetlenségünk nagyvilág előtti megnyilatkozása volt ez a mondat. A Duna-menti együttműködés gondolata valóban szép, azonban lássuk be, ez nem rajtunk múlik. Felesleges ilyen nagyívű álmokat felvázolni a nemzeti romantikára amúgy is fogékony hülye nyugatiaknak, nem is értik, valóságalapja pedig nincs. Sem Szlovákia, sem Szerbia nem mutat hajlandóságot arra, hogy egyenrangú partnerként, a területén élő magyarok jogait elismerve, azok üldöztetését megszüntetve tényleges erőfeszítéseket tegyen a Duna-menti „köztársaság” létrehozására. Tegyük hozzá: ez egyáltalán nem hülyeség, csak annyi probléma, hogy nem a magyarországi külügyérnek kéne ezekről nyilatkoznia. Nem nekünk kell a kezdő lépést megtenni!
A szlovákiai választások utáni helyzettel, illetve a készülő pozsonyi jobbközép kormánnyal kapcsolatban Martonyi János annak a reményének adott hangot, hogy a tervezett kormány ténylegesen feláll. Emlékeztetett arra, hogy „külügyminiszterként és nem pártpolitikusként” már beszélt Bugár Bélával, az alakuló új szlovák kormányban a magyar kisebbséget képviselő Híd párt vezetőjével, és segítséget ajánlott fel számára. „Ha Szlovákiában megalakul a négypárti kormány, azonnal tárgyalni fogunk valamennyi vitás kérdésről” – szögezte le a külügyminiszter, s hangsúlyozta: „Minden lehetséges lépést megteszünk annak érdekében, hogy a Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolatokat új alapokra helyezzük.” A tudósítónak arra a kérdésére válaszolva, hogy külügyminiszterként követelne-e valamit a Bugár Béla vezette párttól az általa meghirdetett híd szerep betöltése érdekében, Martonyi János kijelentette: nem kíván beavatkozni a párt ügyeibe, tiszteletben tartja és támogatja döntéseiket. Bugár Bélának vannak elképzelései a szlovákiai magyar kisebbség helyzetének javítására, és erről neki kell tárgyalnia – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ha bármit is elér, az hasznos lesz a magyar kisebbség számára, és elősegíti a jobb kétoldalú kapcsolatokat.
Talán itt érhető a leginkább tetten a budapesti politika határon túli magyarokkal szemben folytatott Janus-arcú tevékenysége. A Fidesz-kormány egy percig sem csinált titkot abból, hogy az MKP-t tartja megfelelőnek a felvidéki magyarság képviseletének ellátására, ugyanakkor őket tekinti szlovákiai partnerének. Odáig is elment az épp csak felállt Orbán-kormány, hogy diplomáciában szokatlan módon nem beszéltek Bugárral, nyíltan kampányoltak az MKP mellett, pénzeket is beígérve a felvidéki árvízkárosultak számára (amit aztán nem utaltak át, miután kiderült, hogy az MKP be sem kerül a szlovák törvényhozásba), most pedig hirtelen felfedezik, hogy „nem pártpolitikusként”, hanem „külügyminiszterként” már beszéltek Bugárral. Tényleg, megkönnyebbülést jelent ez most, hogy annyi azért még szorult narancsékba, hogy szóba álljanak valakivel, aki nem az ő világukhoz tartozik. Természetesen a fenti soraimat nem úgy kell érteni, hogy Bugárt támogatom. Megvan a véleményünk a Híd-pártról, ám Budapestnek mindenképp tiszteletben kéne tartania a felvidéki magyarság szavazáson kifejtett véleményét, különben félő, hogy még inkább a szlovákok és liberális Híd felé tolja őket.
A magyar–román kapcsolatokról szólva a külügyminiszter úgy értékelte, hogy Bukaresttel a viszony „rendkívüli mértékben” javult. Ennek oka az is, hogy a magyar kisebbség képviselői tagjai a kormánynak. „De nem csak ezért” – szögezte le a külügyminiszter, aki hozzáfűzte: "A románok nem félnek többé Trianontól, a XX. századi határmódosításoktól. Mi a XXI. században élünk. És a Bukarestben kormányzók pontosan tudják, hogy Magyarországnak semmifajta revízió nem áll szándékában."
Ebben azért van igazság. Románival való viszonyunk talán az egyetlen, amely az utóbbi húsz évben látványos fejlődésen esett át. A többi utódállamhoz viszonyítva az erdélyi magyarság helyzete akár paradicsominak is nevezhető, sok tekintetben pedig még jobb is, mint Budapesten, ahol egy-egy Kárpátia-koncertről hazaigyekvő fiatalt úgy ver el a rendőrség, ahogy akar. Azonban Martonyi ebből a szempontból jobban tenné, ha kussolna. Ugyanis nagyon gyorsan kiderül, hogy a király meztelen, a budapesti külpolitika tétlenségének semmi köze nincs a román–magyar kapcsolatok javulásához. A románok valóban nem félnek már Trianontól és miért is tennék? Miért félnének egy Magyarország felől érkező revíziós szándéktól, amikor csonkahon keleti felében már ők vásárolják fel a földeket és házakat, nem fordítva, nem a budapesti polgár (hordjon akár Nagy-Magyarországos pólót) veszi meg a székelyföldi nyaralóját, a mezőségi szántót?
Az interjúban Martonyi János úgy értékelte, hogy Magyarország az elmúlt időszakban sokat veszített hitelességéből. Ha az ország belpolitikai téren, valamint a gazdaság területén gyenge, az természetesen kihatással van külső megítélésére is – jelentette ki, hangsúlyozva: „Külpolitikai prioritásaink közé tartozik, hogy hozzájáruljunk az Európai Unió erősítéséhez és az együttműködés elmélyítéséhez.” Martonyi emlékeztetett arra, hogy 2011 első felében Magyarország tölti be az Európai Unió elnöki tisztségét. „Ez egy különleges kihívás és lehetőség annak bizonyítására, hogy a magyar kormány ismét rendelkezik hitelességgel és tekintéllyel” – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.
Inkább várjuk ki a végét.
(MTI, Hír 24 nyomán Geyer)
AJÁNLOM AZ OLDALT
kuruc.info, 2010.07.01.Magyarország jövőbeni szomszédságpolitikájáról szólva Martonyi János kiemelte a Duna menti térségben való együttműködést, valamint ismételten és milliomodik alkalommal leszögezte, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései, nem kíván revizionista politikát folytatni. Külügyérünk interjút adott a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilapnak, mi pedig kommentáltuk. (kuruc.info vélemény dőlttel olvasható)
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum