Foglaljuk össze röviden, mit tudunk az említett nemzetbiztonsági ellenőrzésről. A négy jobbikos képviselőnek Schmitt Pál házelnök olvasta fel az AVH által készített szakvéleményt. Az érintett honatyák nem írták alá a titoktartási nyilatkozatot, kezdeményezték a róluk készült szakvélemény nyilvánosságra hozatalát, s panasszal fordultak a Belügyminisztériumhoz. Az egyik „kockázatos” képviselő, Staudt Gábor nyilatkozott is az ügyben. Mivel a róla készült szakvéleményről teljes nyíltsággal nem beszélhetett – hiszen akkor titoksértést követett volna el -, ezért csak annyit árult el, hogy bizonyos politikai nyilatkozatokat, véleményeket minősített kockázatosnak az AVH. Mivel Staudt Gábor az azóta feloszlatott Magyar Gárda Egyesület alapító tagja volt, bizonyára ez az apró tény is szerepel „bűnlajstromában”.
A fentiek alapján kijelenthető: semmi konkrétumot nem tudunk arról, miért is kockázatos hazánk számára a négy honatya. Staudt Gábor éppen ezért kéri, hozzák nyilvánosságra a róluk készült szakvéleményt. Csak akkor lehet ugyanis érdemben írni-beszélni erről az ügyről, ha a titkosítás feloldása megtörténik.

A Magyar Hírlap nevű nyomdaipari termék főszerkesztő-helyettese azonban másképp gondolja. Sz. Z. L. a tények ismeretének hiányában is képes ítélkezni, hiszen ő bizonyára különös anyagból van gyúrva (és/vagy jó kapcsolatok fűzik az AVH-hoz). Nézzük hát, miről értekezett tegnapi vezércikkében.
Cikkének elején Sz. Z. L. is elismeri, hogy az átvilágítás részletei nem ismertek. Ennek ellenére azt mondja: „nemzetbiztonsági ügy lévén elégedjünk meg annyival, hogy a Belügyminisztérium szerint Balajtiék a jogszabályoknak megfelelően végezték az átvilágítást”. Miért elégednénk meg ennyivel? Az érintett képviselők tiltakozása nem számít? Staudt Gáborékat nem illeti meg az a jog, hogy visszautasítsák a személyüket érintő – eleddig homályos – „nemzetbiztonsági kockázat” vádját? A kommunista időkből a jelenbe kockázatmentesen átevickélt belügyminiszter szava többet ér?
Az írás következő bekezdésében Sz. Z. L. még tovább megy: bár ő sem ismeri a részleteket, mégis kimondja a verdiktet: „igen, a Jobbik frakcióból legalább négyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek hazánkra”. Figyeljünk jól a megfogalmazásra: „legalább négyen” jelentenek kockázatot. Magyarán: lehet, hogy még több zűrös alak is ül a Jobbik frakciójában, Sz. Z. L. tehát már felkészült az újabb fejleményekre. Igen, a szerző az egész Jobbikot veszi célba az alábbi bekezdésben:

„A gondolkodó jobbikosok azonban feltehetően felteszik maguknak a teljességgel logikus kérdést: biztosan minden rendben van Staudt Gáborral, Balla Gergővel, Endrésik Zsolttal, Schön Péterrel? Ismerik egyáltalán ezeket az embereket? Nem rém kellemetlen, hogy egy nap alatt több jobbikos politikus akadt fenn a nemzetbiztonság hálóján, mint munkásőrökkel, ávós apukákkal, szimpla hazaárulókkal megtűzdelt MSZP-s vagy szabad demokrata a teljes elmúlt húsz évben? És végezetül: vajon melyik Jobbikra szavazott több százezer magyar néhány hónapja? Az ártatlanság mítoszában fogant, gáncs és folt nélküli mozgalomra, vagy a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, zűrös múltú és jelenű politikusokra?”

Hát ez bizony a Szabad Nép hangja – 2010-es hangszerelésben. Sz. Z. L. irálya azt bizonyítja, hogy Révai József, Horváth Márton, Bethlen Oszkár „szellemisége” ma is él és virul. A hírlapos atyafi ugyanis „zűrös múltú és jelenű” politikusokról hablatyol – miközben az érintett, „kockázatos” képviselők állítólagos „zűrös” múltjáról semmit sem tudunk (hogy az értelmezhetetlen „jelenű”-t már ne is említsem). A szabadnépes-bolseviki hagyományhoz híven tehát Sz. Z. L. nem riad vissza a rágalmazástól.

Na de csak ezután következik az alagsori színvonalú cikkecske legbájosabb „fejezete”. Idézem a teljes bekezdést:

„Elárulok egy titkot. Nagyjából tudom, milyen egy C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés. És azt is tudom, hogy ha azon fennakad valaki, akkor nagyon, de nagyon nem stimmel az illető előélete. Fontos továbbá, hogy a C típusú nemzetbiztonsági jelentés nem szubjektív műfaj: a vizsgálat tényeket rögzít, nem pedig benyomásokat, előfeltevést, politikai elfogultságot. Ha egy politikus megbukik a nemzetbiztonsági ellenőrzésen, akkor egészen másra szövetkezik, mást gondol, mást cselekszik, mint amivel a nyilvánosság elé kiáll. Akkor nem apró-cseprő magánéleti bűnök, pajzán iwiwes levelezés nyomán kell megítélnünk a szóban forgó politikust – bár magán- és közösségi bűnnek és kétszínűségnek az sem kevés! -, hanem mondjuk az ország alkotmányos rendjének, nemzetközi kapcsolatrendszerének, a rend, az állam, a haza egységének, érdekének szempontjából.”

Már az idézett szöveg felütése káprázatos. Sz. Z. L. elárul egy titkot: „nagyjából” ismeri a C típusú ellenőrzés folyamatát. Ez az a nagy titok, amelyet a szerző megoszt az olvasókkal. A baj az, hogy Sz. Z. L. titka nyílt titok, amelyhez a világhálón bárki hozzáférhet  egyszerű kereséssel még le is töltheti a C típusú vizsgálathoz szükséges, terjedelmes biztonsági kérdőívet (lásd itt: A C típusú átvilágítás kérdőíve ), s ha még többet akar tudni, akkor az 1995. évi CXXV. törvény szövegében is elmerülhet. E törvény szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azokat a személyeket, akik nemzetbiztonsági szempontból veszélyesek, tehát alkalmatlanok arra, hogy bizalmas munkakört töltsenek be. Idézet a törvényből: „A biztonsági feltételek vizsgálata azon kockázati tényezők, körülmények, információk felderítését jelenti, amelyek felhasználásával a fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek tevékenysége jogellenes céllal befolyásolhatóvá, illetve támadhatóvá válhat, és ezáltal a nemzetbiztonságot sértő vagy veszélyeztető helyzet állhat elő.” A kérdés az, hogy a négy jobbikos képviselő esetében milyen „kockázati tényezők, körülmények, információk” deríttettek fel az AVH által. Ezt sem én, sem Sz. Z. L. nem tudja. A hírlapos atyafi mégis azt mondja, hogy aki fennakad az ellenőrzésen, az „egészen másra szövetkezik, mást gondol, mást cselekszik, mint amivel a nyilvánosság elé kiáll”. Vagyis a „kockázatosnak” talált ember hazudik, s ezzel – bizalmas pozícióba kerülvén - az ország alkotmányos rendjét, az állam érdekeit stb. veszélyezteti.

Mivel a hírlapos szerző nagyon slamposan fogalmaz, ezért hadd említsek két példát a biztonsági kockázatra. Az említett C típusú biztonsági kérdőív 39. pontja a következő kérdést tartalmazza: „Tart, vagy tartott-e kapcsolatot olyan személlyel, aki tudomása szerint külföldi hírszerző szolgálat vagy annak fedőszerve munkatársa vagy az volt?” Tételezzük fel, hogy a kérdőív kitöltője nemmel válaszol. Aztán kiderül, hogy – bár nem tudott róla – egyik ismerőse igenis egy külföldi hírszerző szolgálat embere. Mert ugye a hírszerzők „fedve”, és nem nyíltan dolgoznak. Az átvilágított személy ebben az esetben nemzetbiztonsági kockázatot jelent – holott sem ez előélete, sem a jelene nem „zűrös”. Sz. Z. L. másként gondolja: aki fennakad az AVH hálóján, az mind „zűrös múltú és jelenű”.

A biztonsági kérdőív 43. pontja azt tudakolja, „áll, illetőleg állt-e kapcsolatban a demokratikus jogállam alkotmányos alapelveit tagadó, vagy ilyen jellegű tevékenységet kifejtő szervezettel, mozgalommal, csoporttal stb.”? Említettem, Staudt Gábor a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója volt. Ezt az egyesületet a bíróság feloszlatta, az egyesület tehát nem működik, a képviselő egykori alapító tagsága ezért nem is jelenthet biztonsági kockázatot. Kérem a kedves Olvasót, az idézett 43. pontot vésse jól az agyába, mert később lesz még róla szó.

Sz. Z. L. azt írja, hogy a nemzetbiztonsági vizsgálat „nem szubjektív műfaj”, mert tényeket rögzít, nem pedig benyomásokat, politikai elfogultságot. A hírlapos atyafi téved. Kétségkívül tény például az, hogy a Magyar Gárda Egyesületet a bíróság feloszlatta. De ebből a tényből nem következik az, hogy az egyesület ténylegesen alkotmányellenesen működött volna. A bírói ítélet ugyanis szubjektív műfaj. Jogi köntösbe öltöztetett – olykor politikai elfogultságra alapozott - vélemény. Tehát semmilyen bírói ítéletről nem mondhatjuk el, hogy abban a cáfolhatatlan, „objektív” igazság öltött testet. A bíróság ugyanis – közhely, de leírom – nem igazságszolgáltatást, hanem jogszolgáltatást végez. A kettő között pedig óriási a különbség.

Sz. Z. L. tényleg csak „nagyjából” ismeri a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzést. Ha ugyanis alaposabban körbeszaglászik, nem írta volna le ezt a marhaságot: „Ha egy politikus megbukik a nemzetbiztonsági ellenőrzésen, akkor egészen másra szövetkezik, mást gondol, mást cselekszik, mint amivel a nyilvánosság elé kiáll.” A hírlapos atyafi ezzel azt állítja, hogy a „kockázatos” személyek titkos összeesküvők, valódi céljaikat elfedik stb. Szegény, szegény Sz. Z. L. Nem lehet könnyű ennyi hülyeséget összehordani…!

Na de folytassuk az alagsori írás olvasását. Sz. Z. L. a fentiek után megjegyzi, hogy írásában „semmi Jobbik-ellenesség nincsen”. Ha tényleg nincsen, akkor miért kell rögvest védekezni? A kérdésre a cikk végén leljük meg a választ. Íme:

„Ha igaz Staudt Gábor védekezése, hogy a szakvélemény csak politikai kampánynyilatkozatokat minősített – hisszük, ha látjuk! -, és a nemzetbiztonsági kockázat pusztán ebben a tényben rejlik, akkor is nagy a baj. Mert akkor két eset lehetséges. Ja, az csak kampányszöveg volt, ne tessenek haragudni, időközben bekerültünk az Országgyűlésbe – ez színtiszta hazudozás, kétszínűség, a saját válaszutók megtévesztése volna. Lehetséges egy másik verzió is: Staudték nagyon is komolyan veszik kampányszlogenjeiket, ma is vállalják azokat, és az állami berendezkedést, valamint alkotmányos rendet veszélyeztető tevékenységet folytatnak.

Vagy így, vagy úgy, de tényleg nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Harmadik eset nincs, ha csak a Jobbik-ellenes általános, globális összeesküvés nem, de ezt hagyjuk meg egyszerűbb gondolkodású polgártársainknak.

Egyébként nem olyan bonyolult ez az ügy. A parlamenti szakbizottságban számtalan szolgálati és államtitkot tudnak meg a képviselők. Ha a négy jobbikos a jogállam alkotmányos alapelveit tagadó vagy ilyen jellegű tevékenységet kifejtő szervezettel, mozgalommal, csoporttal tart kapcsolatot, semmi keresnivalójuk ott.”

Tessék még egyszer elolvasni az utolsó mondatot. A nemzetbiztonsági ügyekben teljesen járatlan olvasó nem veszi észre, hogy a szöveg zárása – idézet. Ahogy mondani szokás: „vendégszöveg”. Idéztem fentebb a C típusú ellenőrzéshez szükséges biztonsági kérdőív 43. pontját. Ezt ismétli meg – idézőjel nélkül – Sz. Z. L, tehát a „Jobbik-ellenesség” vádjával nem illethető írását erre az egy pontra hegyezi ki. Lehet, hogy a hírlapos atyafi valóban ismeri a titkos szakvéleményt?

Amúgy ez az ügy tényleg nem bonyolult. Ahogy Sz. Z. L. – és írása – sem az. Szerzőnk képzett talmudista módjára két lehetőségről beszél – érti valaki ezt a zavaros okfejtést? -, s egy „logikai” bakugrással odáig jut el, hogy a jobbikos kampányszlogenek komolyan vétele annak a bizonyítéka lenne: „ma is vállalják azokat, és az állami berendezkedést, valamint alkotmányos rendet veszélyeztető tevékenységet folytatnak”. Miről beszél Sz. Z. L.? Milyen kampányszlogenre gondol? Nem tudom a választ, talán a kedves Olvasók között akad valaki, aki előkotor legalább egy, az alkotmányos rendet veszélyeztető „kockázatos” szlogent.

Sz. Z. L. zavaros „érveléséhez” csupán egy valamit szeretnék hozzáfűzni. Az új napra ébredő kétharmados többség pártjai köztudottan alapvető törvényeket módosítanak, sőt új alkotmányt készítenek elő. Ami annyit jelent, hogy a jelenlegi alkotmányos rendet „veszélyeztető” tevékenységet folytatnak. Nem igaz, kedves Sz. Z. L.? A Jobbik is azt tűzte ki célul, hogy kellő felhatalmazás esetén új irányt szab az országnak. Ha ez veszélyezteti az állami berendezkedést, akkor például a választójogi törvény mostani módosítását, az új alkotmány előkészítésére irányuló kétharmados buzgalmat minek minősítsük?

Na de térjünk vissza Sz. Z. L. cikkének fentebb idézett, utolsó mondatához. Szerzőnk szerint tehát az a baj, hogy a négy „kockázatos” jobbikos képviselő valamilyen alkotmányellenesen működő szervezettel tart kapcsolatot. Ha így igaz, akkor a honatyák bűncselekményt követtek el. Akkor nem egyszerűen „kockázatosak”, hanem meg kell indítani ellenük a megfelelő eljárást. Ha viszont az állítás nem igaz, akkor nagy baj van. Akkor tényleg koncepciós ügyről van szó – még akkor is, ha az alagsori színvonalú „érveket” vezércikkbe összegereblyéző Sz. Z. L. ezt „globális összeesküvésnek” véli.

A hírlapos atyafi lapja szokásos színvonalán teljesített. A Széles-szennylap megannyi rágalma után már nyugodtan leírhatom: a kockázat neve: Magyar Hírlap. Az olvasókat ugyanis nem szabad félrevezetni. Nem szabad – alapvető tények, bizonyítékok hiányában – vádaskodni. Sz. Z. L. most (is) ezt tette. Lehet ugyanis, hogy az említett honatyák tényleg „kockázatosak”. S lehet, hogy nem azok. Ha én lennék Sz. Z. L., egészen másról firkáltam volna vezércikket. A jelenleg tudható tények tárgyszerű ismertetése után melegen támogattam volna Staudt Gáborék javaslatát: hozzák nyilvánosságra a rájuk vonatkozó nemzetbiztonsági szakvéleményt. Hadd lássa ország-világ, miért is jelent ez a négy férfiú „kockázatot” az ország számára. Amíg ugyanis a titkosítás fennmarad, nincs miről írni-beszélni. Ha pedig Staudték kérése visszautasításra talál, s a nemzetbiztonsági „kockázat” mibenléte hétpecsétes titok marad, akkor joggal gondolkodhatunk el azon: valójában ki tagadja „a jogállam alkotmányos alapelveit”. Őszintén remélem, hogy előbb-utóbb tényleg másként fog sütni a titkosítások mögül előbújó nap. Rám, Sz. Z. L. hírlapos atyafira és a kedves Olvasóra egyaránt.

Kapcsolódó link:
A C típusú átvilágítás kérdőíve

További kapcsolódó:

OVB: Törvényt sértett és hazudott a Magyar Hírlap Vona Gáborral kapcsolatban

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.