A válasz nem maradhatott el. A szabad szervezkedés jogát hirdető magukatkárolyi, a zsivány hóhér

Kép: Károlyi Mihály

békeszerető és minden elvet meghallgató Károlyiék nem éppen törvényes módszerekel figyeltették Mindszentyt. 1919. február 9-én Mindszenty hivatalos ügyei elintézésére Szombathelyre ment. Mikor a délutáni órákban visszatért volna két egyenruhás férfi lépett oda hozzá és azzal a jelszóval,hogy „szökevény” letartóztatták. Mindszenty felmutatta vasúti jegyét ami bizonyította,hogy nem volt szökevény de ennek ellenére letartóztatták. A szomszédos püspökvárban tartották fogva. A letartóztatása utáni tizedik napon telefonhoz hivatták és a zalaegerszegi kormánybiztos közölte vele,hogy szabadlábra engedik ha elfogad két feltételt. 1. meg kell változtatnia a magatartását a Károlyi-rezsimmel szemben 2.el kell hagynia Zalaegerszeget. Ellenkező esetben 15 év fegyházzal fenyegették. Mindszenty azonban nem tágított. Nem fogadta el azt ajánlatot. Ezután pár nappal mégis elengedték azzal a feltétellel, hogy nem térhet vissza Zalaegerszegre. Mindszenty ez azonnal megtagadta mivel elvei szerint csak a megyéspüspök tilthatta meg neki ezt és azonnal visszatért Zala megyébe. Zalalövőnél már várták a rendőrök. Szombathelyre szállították ahol két rendőr vezette végig a város azon részén ahol a rendőrkapitányság található és mielőtt épp vásár folyt. Az emberek csodálkozva kérdezték „Mit tett ez a pap? Lopott? Rabolt? Gyújtogatott?” Március 21-ig fogva tartották. Ez volt az a fekete nap amikor Károlyiról végleg lehullt az álarc és átadta a stafétabotot fajtestvérének Kun (Kohn) Bélának. Azt hiszem ez a történet is jelzi, hogy a humanizmus és pacifizmust hirdető álarc mögött mi is rejlik és azt melyik faj irányítja. Szintén jellemző ahogy átadják egymásnak a hatalmat az országhódító nép fiai.