A frontokról hazarendelték harcosainkat, a határokról hazaküldték az ott állomásozó határőrezredeket, mert ,,Károlyi Mihály nem akar több magyar katonát látni"! Károlyi Mihály kedve szerint is történtek a dolgok. Az immár négy éve tartó háború, annak a két ― orosz és olasz ― frontján a fáradt magyar katonák, ha már felülről jött a parancs, s küldték őket, hát hazamentek. Azt ma már tudjuk, hogy egy 1916-ban megkötött titkos szerződéssel az antant az alig több mint negyedszázad óta megalakult román királyságnak ígérte Kelet-Magyarországot, ,,pana la Tisa" (egészen a Tiszáig - a szerk.). A terület birtokbavétele el is indult. A gyengén felszerelt, pár hónappal előbb kapitulált, külön békekötésre kényszerült és most poraiból feltámadó román hadsereg Károlyi Mihály és bölcs hadügyminisztere intézkedése eredményeként 1918 késő őszén át is lépte, léphette a határt. Nem csak Károlyiék nem láttak, a bevonuló románok sem láttak magyar katonát. S ha mégis szerveződött ― néhány tisztán látó, a hazáért tenni is akaró katonatiszt megkésett kezdeményezésére ― bizonyos fajta, ellenállásra hivatott soványka magyar erő, a Székely Hadosztály, a még Budapestről jövő irányítás őket sem hagyta cselekedni.

Plakátokat ragasztottak ki kilencszáztizennyolc késő őszén, hogy néhány korosztály rukkoljon be. Mi nem tudtuk, hogy nem jőnek a falumbeli románok. Ki volt téve a plakát, de ők nem rukkoltak be. Ők már tudták, hogy rájuk nem kötelezőek a törvények. (D. J.)

Aki akart, bérukkolt, s aki nem akart, nem rukkolt bé, olyan volt a helyzet. Bémentek ezerkétszázan, de puska, felszerelés csak hatszáz személynek volt... (Pp. J.)

Olyan hirtelen jött, pár nap alatt el is mentek. 18―19―20 évesek voltak mind. Nagyobbak nem voltak. Elmentek, s megalakult a Székely Hadosztály. (R. Zs.)

A románokkal szembe, szembe, szembe! Egy hétig voltam itthon, akkor toborozta Bíró Gyula hadnagy úr a csapatot Szentivánlaborfalváról, Komollóról, Rétyről, s még Újfaluból is, Csíkból is sokan voltunk esszetoborozva... Akkor lementünk Brassóba, a szászok, románok már egyesültek, s vonultak a lobogókkal az utcán, kiabáltak. Sa traiasca Romania! Éljen Románia! Mi félrehúzódtunk, hogy ne lássuk, de azért láttuk, ahogy mentek. S láttak ők is. Nem akartak hagyni, hogy felüljünk a vonatra, de méges fel tudtunk szökdösni. (P. K.)

Mikor Kolozsvárra érkeztünk, egy Kendi nevű tiszthelyettes, mert a mi behívónk Désre szólott, kijött. Gyertek, aszongya, nem kell Désre menni, jó helyt vagytok, mert akkor már Kolozsváron a románok szervezkedtek. A magyarok meg voltak ijedve, hogy minnyá magukhoz ragadják a hatalmat. Tehát szervezni kellett valamit. Hát belőlünk rögtön ― amennyit csak össze tudtak szedni ilyen behívósokat ― alakítottak egy zászlóaljat. De olyan kritikus időket éltünk, hogy nem is vetkeztünk le éccakára, mert ki voltunk téve, hogy minden percben támadhatnak, s átveszik a város vezetését. Ezek osztán megszervezték, úgy, hogy öt nap múlva már biztonságban érezhették magikat, mert egy olyan erős székely zászlóaljat teremtettek meg ott, amelyik mindenre képes volt. Még lelkesültünk, még volt bennünk lélek, hazaszeretet. Nem hagyjuk a hazánkat! Felöltöztettek marsruhába, tiszta új ruhába, még kaptunk egy jelmondatot a sapkánkra, hogy: ,,Nyomd a gombot!" Ez a zászlóalj lejött Székelykocsárdra, hogy onnan támadjuk meg a túlsó parton levő Marosújvárt, ahol már ott voltak a románok. Felvonultunk a Maros mellé, és a delegáció páncélvonaton átalment Marosújvárra, hogy a románokkal beszélgessenek, adják fel a várost harc nélkül. A regátiak és a helybeliek már ott voltak, s fel voltak szerelkezve, és mü felvonultunk a Maros mellett rohamra készen. Vártuk a küldöttünket, hogy belé kell-e menjünk a támadásba, vagy hanem bevonulunk. Na de sajnos sokáig nem jöttek vissza! (A. Á.)

Megérkezett Pestről Fényes László, felállott két nagy bárkára, ott szózatot intézett hozzánk, kiáltványt, hogy már nem akar látni Károlyi Mihály katonát! Eleget folyt a vér, nem engedi meg azt, hogy támadásba menjünk, vége a háborúnak, és nem is akar látni katonát! Na kérem! (A. Á.)

Fényes László átalment a Maros hídján, osztán hogy mit tárgyaltak, mit nem, visszavonta a katonaságot. Osztán széjjelmentek mind, szerteszét. (K. Á.)

Vége volt a hősiességnek, a fiúk egy része eldobálta a fegyvereit, másik része, amelyik Erdély lelkiben, bent, Háromszéken vagy Udvarhelyszéken lakott, s kétes volt, kétesek voltunk abban, hogy a románok nem fognak-e belágerezni minket, hát nem mertünk hazajönni, hanem a karácsonyt Bánffyhunyadon töltöttük el. (A. Á.)

Vannak román emberek, a Bükkfejesek, erre a névre hallgatók. Vaszi Bükkfejes... A Vadak. Van egy része, aki románnak tartja magát, van egy másik része, aki nem. Vizoliak, az Erszélyek. Van nálunk román templom, ők görög katolikusok, mi, a zöme a lakosságnak római katolikusok vagyunk. (B. L. M.)

A hidvégi gróf Nemes hozta olcsó munkaerőként a lügetieket ide, külön adta ezt a területet, hogy ide telepedjenek le. Ágostonfalvát az ürmösi Maurerek s a miklósvári gróf Kálnokyak telepítettek, ők adták a falu helyét is. A Mezőségről hozták őket. (K. Z.)

Bálintfalvára egy Bálint nevű gazda hozott családokat, ott már keveredés van. Nyárádszereda tőszomszédságában van egy Jobbágyfalva nevű település. Jobbágyfalván vannak ilyen családnevek: Dászkel, Sztrátya, Moldován, de ők elmagyarosodtak. (Cs. S.)

A szárhegyi Lázár család birtoka Borszékig kinn volt, onnan tagozódott ki Remete és Ditró is. Nagy terület volt a birtokukban. Ők telepítették a teljesen román lakosságú Vaslábat, Salamást. (B. E.)

Nyárádszeredához tartozik a betelepített jobbágyfalu, Vece kb. 80 emberrel. Azok tényleg románok. S a Nyárád mentén közel 70 falu van, de ilyen, hogy mindenki román, az csak Vece. (Cs. S.)

Bardocra kellett egy patkolókovács. Jelentkezett egy fogarasföldi román patkolókovács. Cigány, akinek engedélyt adott a bardoci bíró, hogy letelepedjen, de nem Bardocra, hanem Száldobosra. Az letelepedett, annak a leszármazottai összeházasodtak mindenféle környékbeli román cigányokkal, s ma a székelyszáldobosi iskola 70 százaléka román cigány gyermek. Utánanéztem, hogy kerültek Árapatakra Romulus Cioflec ősei, aki a szebeni Tansilvaniának volt a munkatársa. Bethlen Gábor hozta létre a fogarasi üveghutát. Amikor azt bezárták, onnan egy csomó ember elment világgá. A Cioflecek onnan jöttek, a Fogaras völgyéből Árapatakra s Erősdre. (K. Z.)

1912-ben, amikor Dobrudzsát bekebelezték, akkor az ottani román lakosság — 1910-es vagy 1912-es adat — az összlakosságnak 3 százaléka volt. És az is a Duna túlsó partjának a sávjában, ahová a juhokat át tudták úsztatni vagy valamivel hordani, azokon a részeken. Na most, Dobrudzsában olyan fantasztikus dolgot tudtak végezni románosítás dolgában, hogy a törököket elűzték, elkergették, a papi szemináriumaikat megszüntették, a bolgárokkal, akik a legmagasabb civilizációs szinten voltak, mindent elműveltek. Az Angelescu-törvény, amikor 1924-ben megjelent, akkor ennek a lényege az volt, hogy ők a legsikeresebb modellnek Dobrudzsát tartották, s ugyanígy bántak volna el az erdélyi magyar iskolákkal vagy a magyar kultúrával, értelmiséggel. Az Angelescu-törvénynek ez volt a lényege vagy a filozófiai megalapozottsága, hogy így mondjam. Ám Dobrudzsa lakosságában nem volt számottevő értelmiségi. Velünk azért nem volt ilyen egyszerű ,,a terv végrehajtása", mert a sok száz éves Erdélyt, az ezeresztendős erdélyi magyar kultúrát nem lehetett így egyik napról a másikra elpusztítani és tönkretenni. Tehát ez a titka az egésznek. (S. L.)