A körülbelül 17 ezer darabból álló gyűjtemény történetéről már sokan sokszor írtak, a lényeg: az 1891. január 13-án, az aradi Kölcsey Egyesületen belül megalakult Múzeumi Bizottság fő feladatul tűzte ki a ’48-as forradalom történéseinek bemutatását, a dokumentumok, relikviák összegyűjtését, s ennek az egyik szakmai kezdeményezője a neves történész, Márki Sándor volt. A gyűjtemény hamar országos hírnevet szerzett, és Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma néven az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált. Az emléktárgyak között említhetjük Damjanich János tábornok három nagy pipáját, Pikéty Ágoston tábornok aradi várfogsága alatt faragott szivartartóját, gróf Hadik Gusztáv nemzetőr lovastörzstiszti derékövét, Lázár Vilmos selyemkendőjét, amelylyel a kivégzéskor takarták el a szemét, de számos Kossuth-, Görgey-, Bem-relikvia is található a gyűjteményben. Az anyagot már akkor tudományos igénnyel rendszerezték, majd a színház második emeletén állították ki, a hivatalos megnyitóra 1893. március 15-én, a 45 éves évfordulón került sor. A Kultúrpalotába annak 1913-as megnyitására költöztették az anyagot, amely ekkor közel 2500 darabból állt. A két világháború között a gyűjtemény nagyjából helyén maradhatott, túlélte a szocializmus első évtizedeit, de a Ceauşescu kínai látogatását követően kezdődött romániai kulturális forradalom az anyag zömét a raktárakba űzte, s nagy méretben azóta sem állították ki, jelenleg is csupán néhány személyes tárgy, fegyver látható a múzeumban.

Év végén azonban lehetőség nyílik egy időszakos kiállításra, miután az aradi múzeum, a Csongrád Megyei Móra Ferenc Múzeum és a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum összefogásával, uniós finanszírozással, jelenleg is folyik az anyag teljes feldolgozása. A 200 ezer eurós projekt része az anyag digitális feldolgozása-rögzítése, egy többnyelvű katalógus megjelentetése, a restaurálás, időszakos vándorkiállítás szervezése Aradon, Szegeden, Budapesten és más városokban. A rendszerezés, digitalizálás egy külön teremben, kellemes környezetben jelenleg is folyik, a két múzeum szakemberei közösen dolgoznak, és saját bevallásuk szerint nagyon jól haladnak a munkával.

A látható rész

– Minden múzeumban a kiállított anyag csak töredéke az intézmény vagyonának. Nálunk ez a töredék tíz százalékot jelent. Nagyon sok relikvia megérdemelné, hogy rotációs alapon a kiállítótermek egyikébe kerüljön, ugyanakkor magas a száma a csak statisztikai értékű tárgyaknak, amelyek nem sokat mondanak a látogatóknak. Az aradi múzeum vagyona azonban nem csak a kiállítótermek falai között vagy a pinceraktárakban rejlik. A Michigani Egyetemmel közösen Pécskán Románia talán legmodernebb archeológiai kutatóhelyét nyitották meg, az itt feltárt anyagot hamarosan kötetben is nyilvánosságra hozzák.

A legfrissebb kincsek Szentannán a földvár környékén kerültek elő, a szakemberek méltán nevezik az anyagot szenzációsnak. A földvár virágkora valamikor Kr. előtt 1200–1400-ra tehető, itt dísztárgyakat, fegyvereket találtak a régészek, s arra a következtetésre jutottak, hogy itt Európa egyik legjelentősebb pontja volt.

Arad megyében a harmadik jelentős archeológiai feltárás a bizerei kolostor, amely körül tavaly – Hügel igazgató szerint – igencsak „fortyogott” a levegő, mostanra azonban elcsendesedett minden. Itt a megyei tanács is támogat egy turistavonzó projektet, gond viszont, hogy a feltárt kolostor, a mozaik a Maros árterületén fekszik, ezért az igazgató rendkívül óvatos a további fejlesztésekkel, egy „megamúzeummal” kapcsolatban. „Inkább vádoljanak azzal, hogy nem tettem semmit, mint azzal, hogy tönkretettem valamit” – sommázta álláspontját.

Rejtett kincsek

A raktározást illetően Hügel igazgató szerint „jobb is lehetne” a helyzet. A biztosított mikroklíma még az elfogadható érték határán van, gond viszont a magas nedvességtartalom, a vizes falak, a télen túl erős központi fűtés, vagy a nyári hőség.

– Szeretném, ha az épület teljes restaurálásakor a múzeum raktárait elköltöztetnénk innen, a felszabaduló helyiségekben kiállítótermek lennének, hogy ezáltal még több értéket tudjunk megmutatni az idelátogatóknak. Az alsó szint tökéletesen megfelel a célnak, sőt, még egy különleges hangulatot is kölcsönözne, és még több teret adnánk át a közönségnek. A raktározást egy teljesen különálló helyen, megfelelő mikroklímával, feldolgozási, restaurálási helyiségekkel képzelem el. Nem lennénk ebben úttörők, Nagyszebenben már fut egy hasonló fejlesztési program. A jövőképben meghatározó szerepet kap a múzeumi anyag digitalizálása, vagyis bárki bármikor, akár az interneten keresztül vagy a helyszínen, a számítógépeken betekintést nyerhet az anyagba. Mindez közelebb hozná az embereket a múzeumhoz.Korszellemű üzenetek

Hügel igazgató, akinél múzeumról, szakmáról, relikviákról lelkesebben, odaadóbban csak kevesen beszélnek, érdekes összehasonlítást tett arra vonatkozóan, hogy az elmúlt évtizedekben a politika miként befolyásolta a kiállítási anyagok hangsúlyait, magyarán: mikor hogyan kellett módosítani az üzenetet.

– Az aradi múzeum az 1948–49-es forradalom és szabadságharc Ereklyemúzeumaként született meg 1893-ban a színház második emeletén, emléket állítva a hősöknek. Természetesen abban az időben sem mindenki volt elégedett ezzel az egyoldalú jelleggel, például a jeles szakember Dömötör László sem. Neki aztán sikerült elérni, hogy 1903-ban már egy archeológiai része is legyen a múzeumnak, sajnos, abban az évben el is hunyt. Szintén az ő érdeme a képtárrészleg, a pinakotéka. Kulcsfontosságú momentum volt a Kultúrpalota megépítése, amely elsősorban a szabadságharc hőseinek kegyeleti helye lett volna az Ereklyemúzeummal, de szerencsére a városvezetés egy tágabb értelmezésű múzeumot akart kialakítani, ezért vásárlásokba kezdtek, de felhasználták, többek között, a pécskai ásatásoknál előkerült leleteket, hogy a legrégebbi időket is jelezzék. Itt fel akarom hívni a figyelmet egy rendkívül fontos momentumra, amely a közelmúltig gondot okozott: 1913 januárjában a Budapesti Képzőművészeti Múzeum Aradra küld nyolcvan értékes festményt, hogy a múzeum képzőművészeti részlege is kellő hangsúlyt kapjon. Ekkor a múzeum igazgatója Varjassy Árpád volt. Az első világháború idején a numizmatikai gyűjteményt Budapestre viszik, majd 1919 januárjában, ha pontosan tudom, az aradi múzeum visszaküld 21 képet a nyolcvanból. A probléma, amit említettem, 2005-ben pattant elő, amikor egy budapesti bulvárlap azzal vádolt bennünket, hogy illegálisan őrizzük Feszty Árpád hármasképét, a Krisztus temetését. Nem volt igazuk, utánanéztem, és a Trianoni Szerződés 175. és 176. cikkelye szerint az aradi múzeumra vonatkozóan leszögezik: amit Budapestről küldtek annak idején, az itt is marad.

Visszatérve a különböző korok hangsúlyaihoz, Peter Hügel elmondta, a megnyitáskor a Kultúrpalotában az aradi múzeumnak volt egy őskori, egy várostörténeti, népviseleti részlege, az Ereklyemúzeum, a pinakotéka és ami talán a legérdekesebb, egy olyan részlege, ahol didaktikai eszközök voltak.

– Tehát ez volt a helyzet 1918-ban. Ezt követően a dolgok egy ideig stagnálnak, amíg a román közigazgatás átveszi a múzeumot, és 1921-ben megszabja első költségvetését. Ezekben az években a fő hangsúly a román civilizáció és kultúra illusztrálására tevődött, ebből a célból vásárolnak tárgyakat, eszközöket. Létrejön egy etnográfiai részleg, szintén román népi hagyományokkal, viseletekkel, majd 1934-re elkészül a Ştefan Cicio Pop és Vasile Goldiş emlékterem.

A múzeum tevékenységét eléggé szűkre szabták, hetente három napot volt csak nyitva és négy alkalmazott dolgozott – utalt a régi időkre.

Államosított rablás

– A következő szakaszt 1948–1953 közé teszem, amikor államosították a magánvagyonokat, amely odáig süllyedt, hogy a képzőművészeti alkotásokat is egyszerűen elkobozták – folytatta Hügel. – Szomorúan jegyzem meg, hogy sajnos, az aradi múzeum történetében ez volt a leggazdagabb időszak, ekkor kapta a legtöbb tárgyat, alkotást. Hihetetlenül hangzik, de maga az Ereklyemúzeum is ebben az időszakban gazdagodott a legtöbb értékkel, hisz körülbelül 2700 emléktárgyról 1968-ig 17 ezer darabra szaporodott. Persze, történtek vásárlások, jöttek adományok, de a múzeum vagyoni gyarapodásának zöme kizárólag az államosítás számlájára írható. Megjegyzem, most már elkezdődött az államosított tárgyak részleges visszaszolgáltatása, s ez egy rendkívül kényes feladat számunkra. Szerencsére a kommunista rendszerben jegyzőkönyvvel kobozták el az értékeket, aki megőrizte ezeket és bizonyítani tudja, hogy az illető festmény, relikvia az ő tulajdonát képezte, annak természetesen visszaszolgáltatjuk. A munkásosztály abban az időben egyébként rendkívül precíz volt, még a Neuman báró kamrájából elvitt lekvárosüvegeket is feljegyezték, de ez másik kérdés.

A következő kiállítási szakaszt az igazgató 1954–1955-re teszi, amikor a múzeum ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Érdekes aspektusa a dolognak, hogy miután 1935-ig sikerült az összes magyar nyelvű címkét románra cserélni, 1954-ben azért nem tudták megnyitni és csúsztak egy évet, mert a román címkékre magyar feliratot is kellett tenni.

– A múzeumot a dialektikus materializmus jegyében szervezték át, fő motívum a népek közötti barátság, munkás-paraszt osztály – folytatta az elemzést Hügel. – De érdekes módon a múzeum struktúrája gyakorlatilag változatlan maradt, csupán a látásmódot korrigálták, miközben helyén hagyták ’48-at, ami a kiállítás magja volt. Ez a fajta jelleg 1968-ig maradt így, ekkor, a román egyesülés 50 éves évfordulójának tiszteletére, a hangsúlyt átteszik 1918-ra, de ’48 még mindig jelen volt. A gyökeres változás az aradi múzeum életében, amelynek nyomai mai napig látszódnak, 1977–1979 között volt, miután Ceauşescu hazajött Kínából és elkezdődött a kulturális forradalom. Aminek jegyében szabványmúzeummá alakították a többivel együtt az aradit is: román történelemkönyv falra aggatva, termekbe rakva, megfűszerezve egy kis helytörténettel. 1990 után kivettük a propagandát, a környezet, a tálalás viszont, azokkal a borzalmas, sötétkék pannókkal a falakon, a mennyezeten, eltakart ablakokkal, a zárt környezettel sajnos, még megmaradt, és ezen mihamarabb változtatni szeretnénk.

Személyesen én az aradi múzeumot másképp képzelem el. Létezik most egy trend a nagyobb víziót jelentő történelmi távlatokra, amolyan „időalagutak” kialakítására fényekkel, kiállítási tárgyakkal, számítógépekkel, képernyőkkel. Ezt viszont ötvözném a Kultúrpalota adta építészeti jelleggel, hisz ez rendkívül fontos a múzeum számára. Amennyiben az anyagiak és az akarat megengedné, legelőször a kék álfalakat bontatnám le, hisz maga az épület egy ékszer, bűn elrejteni ennek szépségeit, értékeit.

Terveink szerint az első ilyen „forradalmi lépés” a képzőművészeti részlegnél lesz.

www.nyugatijelen.com.ro  
 

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.