Az ünnepségen Bosnyák Zsófiát Zofia Bosniakováként emlegették, és ezt írták rá a szobor talapzatára is. Az átadáson “szemérmesen” hallgattak arról, hogy Bosnyák Zsófia és családja magyarok voltak, sőt, a beszédekben egyenesen szlováknak tüntették fel őket. Minden nevet szlovákosítottak, így Wesselényi Ferencből Frantiska Vesselényiho lett, Bosnyák Zsófia apja, a híres végvári törökverő Bosnyák Tamás a Tomás Bosniak nevet kapta. Bosnyák Zsófiáról több szlovák portál is írt, egyesek megjegyezték, hogy „a várúrnő sok esetben kelt a nyomorultak, szegények és betegek védelmére. Erről tanúskodnak szlovákul írt (sic!) levelei, amelyeknek nagy részét a zsolnai bírónak címezte.” Ha ez így lenne, akkor ezek a XVII. századi levelek lehetnének az első szlovák nyelvemlékek, csakhogy ebben a korban szlovák nyelv sem létezett, annak kialakulása későbbre tehető.


A szlovák “történetírásban” (a jelenlegihez hasonló esetekben nem túlzás történelemhamisításról beszélni) előszeretettel szlovákosítják a felvidéki magyar történelmi személyiségeket. A prekoncepciós elmélet lényege: aki a mai Szlovákia területén bármilyen jelentős tettet hajtott végre, arra könnyen ráhúzzák, hogy csak azért tett valamit, mert a szlovák identitása ezt diktálta, és szlovák nemzetiségűként tüntetik fel, illetve átkeresztelik. Így lett Csák Mátéból Matús Cák Trenciansky, akit szlovák királynak tartanak (!), valamint Mednyánszky László magyar festőművészből Ladislav Mednansky szlovák festőművész — hogy csak két példát említsünk.

A magyar Bosnyák Zsófiát, Sztrecsény (1899-ig Sztrecsnó) várának szentjét a hitvesi hűség mártírjának, a jótétemények asszonyának tartják. Apja Bosnyák Tamás, a füleki és nagysurányi vár kapitánya, anyja Kenderes Mária. Tizenhét éves korában adták férjhez először, de hamarosan megözvegyült. Hazatért szüleihez, s míg édesapja Füleken a török ellen harcolt, Zsófia Nagysurányban az árvák, özvegyek és öregek gondviselője lett. Húszéves korában Pázmány Péter közvetítésével újabb házasságot kötött apja hős végvári vitézével, Wesselényi Ferenccel. Sztrecsnó várába költöztek a Wesselényi birtokra. Házasságuk eleinte boldog volt, két fiuk született. Miután Zsófia édesapja meghalt a kolerajárványban, férje hűtlenné vált, szerelmes lett Széchy Máriába. Zsófia bánatában megbetegedett, és harmincöt éves korában, 1633-ban meghalt. A sztrecsnói vár kriptájában helyezték örök nyugalomra a Wesselényi család halottai közé. Később a vár idegen kézre jutott, az új tulajdonos eltávolíttatta a kriptából a Wesselényiek hamvait, Zsófia holttestét azonban negyvenöt év elteltével is épségben találták a koporsóban, ezért nem háborgatták. Később mégis elvitték Vágtapolca templomába. A mumifikálódás miatt a nép szentként tisztelte Boldog Bosnyák Zsófiát, és teste mindaddig látható volt a templomban, amíg tavaly egy őrült fel nem gyújtotta.


Wesselényi Ferenc 1644. augusztus 7-én újabb házasságot kötött Széchy Máriával. Karrierje magasan ívelt felfelé, 1646-ban az uralkodó grófi rangra emelte, és 1655-ben ő lett az ország nádora. 1667-ben halt meg, nem élte meg az általa vezetett Habsburg-ellenes összeesküvés véres megtorlását. Széchy Máriát Bécsbe internálták, minden vagyonát elkobozták és Sztrecsnó várát császári parancsra felrobbantották. Zsófia fiai végvári vitézek lettek, Ádám füleki, László szendrői kapitány. Ádám mindössze 22 éves volt, amikor meghalt, László, aki a vágtapolcai uradalmat örökölte, 42 éves korában lengyelországi birtokaira költözött, élete végéig ott élt. Mindketten gyermektelenül haltak meg.