"Fortélyos félelem igazgat": Néhány gondolat az európai integrációról

Érdemi kritikát a 2003-as kampányban mindössze a Csurka István vezette és marginálissá vált  MIÉP és a Thürmer-féle posztkádárista Munkáspárt fogalmazott meg. Üzeneteikkel a megjelentek 17%-át tudták csak befolyásolni.

Az Európai Unió alapelvei közül érdemes csak néhányat áttekintenünk. A valaha gazdasági közösségként induló, mára azonban mindent uniformizálni kívánó, "gyarmatosító" Unió a homogenitás talaján áll: a "népek olvasztótégelyévé" akarja varázsolni az európai kontinenst, ahol természetesen néhány "primus inter pares" agytröszt határozná meg a hivatalos trendet. Az első alapelv tehát a szupremácia, amely jogi síkon annyit tesz, hogy az uniós joganyag elsődleges a magyarhoz képest, kikötés mindössze annyi, hogy Alkotmányunk 77.§-ával nem lehetnek ellentétesek az uniós joganyagok, de kollízió (összeütközés) esetén az EU joganyaga "mindent visz". A második alapelv, mint említettük, a szupranacionalitás, a nemzetek felettiség. A közösségi hűség princípiuma értelmében minden tagállam úgy köteles végrehajtani határozatait, hogy az összhangban álljon az EU céljaival, a hatáskörfelajánlás pedig lényegében a szuverenitás öncsonkítását jelenti: papíron minden állami hatáskör a tagállamoknál marad, de azok a  "hatékonyság" apropóján  szuverenitásuk legalább egy részéről lemondanak az EU javára.

A kierőszakolni kívánt lisszaboni szerződés pedig totális befolyásolási lehetőséget rejt magában, amennyiben például az egyes államok büntetőpolitikáját is meghatározná. Ez annyit tenne, hogy ha a magyar jogrendszer értelmében egy magatartás nem minősülne bűncselekménynek, más tagállamban vagy az EU direktívái szerint viszont igen, akkor a magyar félnek kriminalizálni kellene az adott cselekményt.

Messziről indítottunk és felmerülhet a kérdés, hogy mindennek mi köze a nemzetpolitikához? Mint kitértem rá, a magyar politikai elit 2003-ban azzal kampányolt, hogy az EU-ban majd lebomlanak a határok, Trianon felemlgetése értelmetlenné válik etc. etc. Nos, történelmi Felvidékünk ("Szlovákia") 2004 óta szintén az EU tagja, mégis balkáni állapotok uralkodtak el, jogkorlátozó (mellesleg az EU elveivel is szöges ellentében álló) nyelvtörvényt alkottak, Ján Slota pártjának kormányzati tényezővé válásával állami rangra emelkedett a sovinizmus, Fico bátran jelenti ki, hogy amíg máshol ősemberek rohangáltak, náluk már szervezett állami élet folyt, nem engedik a Felvidék területére lépni a magyar köztársasági elnököt, a magyarok nem lehet magyar püspökük, a tankönyvekben nem használhatják az ősi magyar elenevezéseket és a fortélyos félelem légköre mindent beleng. Az EU pedig a "ne szólj szám, nem fáj fejem" politikáját követi, magyarul tojik az egészre.

Bajnai Gordon az osztrák-magyar közös kormányülésen a lisszaboni szerződés minél előbbi hatályba lépését sürgette. Az utolsó bástya, aki még nem iktatta be jogrendjébe a szerződést, Csehország. Újabb paradox: azért, mert a lisszaboni szerződés még nem iktatta be passzusai közé a fasisztoid Benes-dekrétumok mindenhatóságát. Ezek után felmerül a kérdés, hogy Európa és benne csonka országunk hova is tart. A megfelelő konzekvenciákjat mindenki vonja le a saját szájíze szerint. Mi József Attila gondolatai nyomán már megtettük ezt.