Hétfőn késő délután majdnem meghalt az a férfi, akit kaszával szúrtak meg az otthona előtt Kiskunlacházán. A történtekről természetesen alig lehetett hallani. Hogy miért, annak több oka is lehet, szárnyra kaptak mindenféle variációk, amik a híradások hiányában leginkább szájról-szájra terjedtek. Állítólag a tettes családja a kórházban kereste a hátba szúrt férfit, akit a hír hallatán védelembe részesített az Új Magyar Gárda. Szerettük volna kideríteni a féligazságokat és a történteket, így megkerestük a legautentikusabb forrást, magát a sértettet. A barikád.hu exkluzív interjúja Megyeri Gézával, a kiskunlacházi támadás sértettjével.

A Merényi Gusztáv kórház folyosójára érve egy félinformáció rögtön megerősítést nyert, Megyeri Géza szobája előtt valóban a Gárda őrködik. A szoba elé érve jeleztem az ott őrséget teljesítő gárdistáknak, hogy mi járatban vagyok, akik készséggel vezettek be interjúalanyom elé, majd bejelentettek. Az ágyon egy kedves és nagyon jó kedélyű férfi ült csővel a mellkasában, látszólag megviselten, de önmagát el nem hagyva. Hellyel kínált és még mielőtt kérdezhettem volna hogyléte felől, mosolyogva megelőzött e kérdéssel. Ő kérdezte tőlem, hogy vagyok. Pillanatnyi elcsodálkozásom és egy rövid diskurzus után elmondta, hogy mostanra már jobban van, de még mindig vannak fájdalmai. Ekkor kezdtük el az interjút.

Sok információ látott napvilágot a Veled történtekkel kapcsolatban. Mi történt pontosan?

-Az egész eset előzménye az volt, hogy a feleségem hazafelé tartott a barátnőjével, és a Petőfi Sándor, illetve a Móricz Zsigmond utca kereszteződésénél ott állt ez az N. Jancsi nevezetű jóember, a lovas kocsijával elállta az utat. A feleségemék megkérték, hogy legyen szíves odébb állni, mert nem férnek el. A kocsiról Jani különböző megjegyzésekkel hátrébb húzta a lovaskocsit, így lett annyi hely, hogy el tudtak menni mellette. Igen ám, de a tükörbe visszapillantva azt vették észre, hogy ez az ember felmászott, majd leugrott a kocsiról egy kaszával és utánuk kezdett szaladni. Persze lehagyták, s mikor hazaért - nem lakunk olyan messze a helyszíntől - elmesélte, hogy mi történt. Feldühödtem a hallottakon, ki ne tette volna és mondtam, ezt nem hiszem el, hogy már megint nem bír magával. Kimentem, hogy kérdőre vonjam, de már nem találtam ott. Visszamentem, otthon matattam még egy kicsit a pincében, aztán láttam, hogy kint áll az utcán a szomszédom és két másik ismerősöm. Átmentem hozzájuk, beszélgettünk, és egyszerre azt veszem észre, hogy jön a Jancsi a lovaskocsival, mellette ott ült az élettársa.

Ez mikor volt pontosan?

-Délután hat óra körül. Szóval jött a kocsival és mondtam neki, hogy álljon meg egy pillanatra, mondja már el, hogy mit képzel magáról? Mi az, hogy fenyegeted a feleségem, és kaszával rohansz utána - kérdeztem tőle, de jóformán ki sem tudtam mondani, leugrott a kocsiról, előkapta a kaszát és rohanni kezdett felém. Csapkodott mindenfelé, közben kiabált, hogy „megöllek”. Én hátrálni kezdtem, mi mást is tehettem volna, hiszen csak egy mérőszalag volt nálam, ami még a pincéből maradt a kezemben. Próbáltam abban a pár másodpercben úgy helyezkedni, hogy hátha kikaphatom a kezéből a kaszát, de mire hozzáfértem volna, már csattant a lapockámban a kasza. A szomszéd barátaim persze igyekeztek segíteni, de mire odaértek volna arra a három méterre, már belém vágott. Nem beszélve arról, hogy a Gyula bácsi 73 éves, így neki csak annyit kiáltottam, még mielőtt belém vágott volna a Jancsi, hogy hívja a rendőrséget. A másik barátom és a fia pedig rárontottak, amikor én már fogtam a kasza fölső felét és így hárman próbáltuk kicsavarni a kezéből a kaszát, ami nagy nehezen sikerült. Visszarohant a lovas kocsira és elhajtott, amit persze a barátom fia igyekeztek megállítani, de azzal a Jancsi neki is megígérte, hogy megöli. Én éreztem, hogy valami nagy baj van, mert csorgott a vér a hátamról. Kezemben a kaszával elindultam haza, közben kértem őket, hogy hívjanak mentőt. Beértem a ház elé, édesanyám kint volt a kertben, a feleségem pedig az ablaknál volt, bekiáltottam nekik is, hogy hívjanak mentőt, mert megvágtak. A nejem először azt hitte, hogy hülyéskedem, de mire kinyitotta volna az ajtót, addigra összeestem. Innentől pedig kiesett az idő, nem tudom pontosan, mikorra ért oda a mentő. Azt tudom, hogy még a mentő érkezése előtt a ház elé csődültek a cigányok, mert hát tudod, ilyenkor futótűzként terjed a hír. A mentővel körülbelül egy időben érkezett ki a rendőr is, így nagyon nem variáltak az egybegyűltek. A mentő megvizsgálta a hátam - amit addig a feleségemék törölközővel nyomtak - látta, hogy komoly a baj. Szorítókötéssel gyorsan elláttak, betettek a mentőbe, aztán felhoztak Budapestre.

A cigányokkal mi volt eközben?

-Nem tudom pontosan, addigra már nagyon rosszul voltam, iszonyatos fájdalmaim voltak. Arra emlékszem, hogy betesznek a mentősök a rohamkocsiba és elindulunk. Ott még mondtam, hogy erős mellkasi fájdalmaim vannak. Kedden nagyon cudarul voltam, kaptam fájdalomcsillapítót, de mozdulni sem tudtam a fájdalomtól. Elküldtek röntgenre, ami kimutatta, hogy eltörött a bordám és kialakult egy légmell. Ez szerdán derült ki.

Ilyen erővel csapott oda a kaszával?

-Igen. A seb maga nem olyan széles, de olyan mély a vágás, hogy hiába a lapockacsont, nem védte meg a bordát a görbe kaszától, így az eltörött. Az ütés érte a mellhártya falat és a tüdőfalat is, a légmell pedig ezért alakult ki. Ezért benyomtak egy csövet a mellembe... Na azt nem kívánom senkinek.

Életveszélyessé lett minősítve a sérülésed?

-Igen, a doktor mondta is, hogy értesítenie kell a rendőrséget emiatt.

Gondolom mondtad, hogy ismered a tettest.

-Persze, de rögtön el is szökött, végül a Pest megyeiek letartóztatták.

A Gárda hogy jött a képbe?

-Kérlek szépen úgy, hogy felhívott egy lacházi ismerősöm - aki egyébként gárdista - hogy megérdeklődje, hogy vagyok. Nem dicsekvésül, de sokan ismernek arrafelé, lévén tizenhét évig postai kézbesítőként dolgoztam Kiskunlacházán. Szóval Attila megkérdezte, hogy vagyok, mint vagyok. Jelezte nekem, hogy utólagos engedelmemmel elmondta az esetet a felettesének, aki azt kérdezte, hajlandó vagyok-e nyilatkozni az ügyben. Mondtam, hogy minden további nélkül. Megbeszéltük, hogy a felettesének megadja a számom, aki jelentkezni fog. Nem sokkal később - ez csütörtökön volt - jöttek be hozzám a nővérek, és mondták, hogy a cigányok itt puhatolóztak, engem keresnek. Persze nem virágot akartak hozni és jókívánságokat küldeni, ezért a nővérek és az ápolók határozott fellépésének köszönhetően sikerült őket elzavarni. Amikor pedig felkeresett az említett Gárda parancsnok, ezt a történetet elmeséltem neki, ő pedig mondta, hogy hamarosan találkozunk. Csütörtökön este itt bóbiskolok az ágyamon, amikor megjelent hat gárdista az ágyam körül. Hát nem tagadom, meglepődtem. Felhívtam a feleségem is, aki mondta, hogy miután bejelentette a ráckevei kapitányságon a kórházban történteket, azt mondták neki, a rendőrség addig nem tehet semmit, ameddig atrocitás nem történik, és akkor is a kórháznak kell jeleznie mindezt. Végül is felajánlották az őrizetet, de addigra már itt volt a Gárda, így mondtam, hogy jól vagyok. Emberhiány van így is a rendőrségnél...

Történt azután valami, hogy a Gárda idejött?

-Tegnap (szeptember 25. péntek – Á. D.) megint jöttek a cigányok, azzal a szöveggel, hogy hallották, mi történt lacházán és, mit keres itt a Gárda? Persze elküldték őket, de mégsem tudok igazán nyugodt lenni, hiszen az egy dolog, hogy én itt vagyok, rám vigyáznak, de ott van lent a családom. Mi harmincöt éve élünk Kiskunlacházán, az ottani cigányok pedig húsz éve keserítik meg az ottaniak életét. Biztos, hallottad a tegnapi, legfrissebb híreket.

Persze, amikor megverték a fiatal lányt. A Gárda le is vonult emiatt még aznap este. Ugyanazok lehettek a tettesek?

-Ez egy család, rokonságban állnak egymással.

Mi lesz ezután?

-Ez a kérdés gyötör engem azóta, amióta belém vágott a kasza. Nem tudom, hogy mi lesz. Hogy megyek így ki az utcára? Meneküljek el? Hagyjam ott mindazt, amiért egész életemben küzdöttem, hogy aztán ezek meg nyeregben érezhessék magukat? Vérszemet igazán akkor kaptak, amikor kiderült, hogy a Nóri (Horák Nóri, a kiskunlacházi gyermekgyilkosság áldozata – Á. D.) gyilkosa nem cigány volt. Azóta mindenhol ezzel inzultálják és provokálják a lakosságot, úgy, mintha mi tehetnénk róla, holott ugyanúgy fel vagyunk háborodva az eseten, függetlenül attól, hogy a tettes cigány-e vagy nem cigány. A múltkor például a feleségem ült az orvosi rendelőben és az odaérkező cigányok minden előzmény nélkül kiabáltak az ott ülőkkel, hogy „na ugye, nem cigány volt a gyilkos”. Megértem őket, de ez még senkit nem jogosít fel semmire. Én pedig attól félek, hogy mi lesz ezután? Elítélik a bántalmazómat, esetleg börtönbe küldik. Utána kijön és mi lesz? Mire számítsak? Ha nincsenek ott a barátaim, akik segítsenek, talán nem beszélgetnénk most itt. Vagy ha nincsenek a kórházi dolgozók és a Gárda, akkor bejönnek a szobámba? Nem tudom, mi lesz ezután...

Ágoston Dániel
barikád.hu