Jómagam eddig csak az augusztus 20-i nyerges-tetői, nyári zarándoklatokon vettem részt. Most, dideregve ugyan, de örültem ennek az ünnepség idejére időzített hózivatarnak. E nélkül egy idillikus nyári kép rögzül bennünk, feledtetően megszépítve, emlékezetünket nyári nyaralásosra színezve. Ez a vihar befújt a várakozó sokaság közé az orosz szelek kegyetlenségéből, a Don-kanyar fagyhalált hullató hangulatából. A természet a hivatalos ünnepi ceremónia előzményeként, de eközben is, nem a búfelejtő évfordulós vigasságot idézte, hanem históriai sorsfordulóink hűvösebb arcának felmutatásával figyelmeztetett: a történelem fagyosabb periódusaira is fel kell készülnünk, zord időkben egymás mellé préselődve kell keresnünk egymás testi és lelki melegét.

Kérdezte is az egyik didergő román újságíró magyar kollégájától, hogy vagytok képesek ilyen ítéletidőben ekkora távolságra ennyien eljönni?

A kérdezett nevetve válaszolt: nektek köszönhetően vagyunk ennyien. Ilyen propaganda és hírverés után, mint ami ezekben a napokban ebben az országban a magyar államelnök fogadását el akarta fújni, legalább ennyi embernek kellett ide eljönnie. Ezreknek.

Nem akarok én ünneprontó lenni, de az a hazugságözön és mellébeszélés, amely dr. Sólyom László nyerges-tetői részvételét megelőzte, megteremtette azt a helyzetet, amelyet az államelnök ünnepi megemlékezésében „a magyar szabadság megszentelt emlékhelyén" így fogalmazott meg: „Szokták mondani, hogy a magyarok vereségeiket ünneplik meg. Nem így van: itt is arra emlékezünk, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet tovább visszavonulni. Amikor neki kell vetni a hátat egy sziklának, egy fenyőnek, s szembe kell fordulni az ellenséggel..."

„Jó magyarnak lenni itt, a Nyerges-tetőn" — hangzott el továbbá. „A nemzeti ünnepet nem lehet államilag elrendelni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép szívébe fogadja, a nemzeti ünnepet be lehet tiltani, feketére lehet cserélni a piros betűt a naptárban, lehet akadályokat gördíteni az ünneplés útjába. Mindezt lehet — de a nemzeti ünnepet a szívekből semmilyen külső hatalom nem tudja kitörölni. Éppen ezért csakis mi őrizhetjük meg az ünnep fényét, csakis mi adhatjuk tovább az ünnep melegét gyermekeinknek. Március 15-e éppúgy ránk van bízva, mint magyarságunk."

Elhangzottak a beszédek, Tőkés László és Markó Béla együttes megjelenése is viharos tapsot kapott, az ünnepi műsor is daccal dobbantott a kegyetlenkedő időjárás ellen, és akkor a ködfátyol mögött felbukkant a nap egész tájat és ennek ünneplőit fénnyel beragyogó kerek kokárdája.

Sylvester Lajos, Háromszék 

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.