Hírek : Olvasó: ezer év emléke és a magyar remény húzza ökölbe a tót kezeket |
Olvasó: ezer év emléke és a magyar remény húzza ökölbe a tót kezeket
2008.11.13. 19:31
2008.11.13. kuruc.info - Orwell Állatfarm című művének csúcspontja, amikor az állatok a ház ablakán benézve döbbenten tapasztalják, hogy a közülük megválasztott vezetők, a disznók olyan békésen ülnek az asztal körül egykori ellenségeikkel, az emberekkel, hozzájuk idomulva, hogy már nem is tudják eldönteni, hogy melyikük ember és melyikük disznó. Ilyen döbbenettel tapasztalhatjuk, hogy tótágast áll a világ és vezetőinket szemlélve nem tudjuk, hogy melyik rendszertani kategóriába sorolandók.
Politikai „elitünk” tagjai egymást túllicitálva ítélik el a magyar nacionalistákat. Én pedig nem értem. Nem azért, mert „nagyjaink” gondolatai olyan cizelláltak. Egyszerűen nem értem az egészet. A tények makacs dolgok, mondta Dzsugasvili. Hát nézzük azokat a tényeket. Elmentek magyarok egy focimeccsre szurkolni, ahol a szlovák hivatalosok által elismerten is az élet kioltására alkalmas eszközökkel rontottak rájuk. Hogy miért, azt nem lehet tudni. Becsszóra ígérték a szlovákok az igazukat bizonyító felvételt. Nincs ilyen. Nincs egy árva kép egy kezét felemelő nacionalista magyarról sem. Azt viszont ország-világ láthatta, hogy vascsővel vernek ok nélkül agyba-főbe (sajnos szó szerint) magyarokat felfegyverzett idegenek. Nekem egy dolog jut ilyenkor az eszembe. Magyar vagyok, és a fajtám mellett állok. Ez természetes, mint a levegővétel.
Nem magyarázkodom már, eszemben sincs. Hiszen Szlovákiában a mai napig érvényben vannak Benes rasszista dekrétumai. Ez olyasmi, mintha nálunk a jogszabály történetiségére hivatkozva hatályban tartanánk a 3. zsidótörvényt. Nem hajtanánk ugyan végre, de a bizti kedvéért fenntartanánk. Talán mellesleg azért is, hogy ne lehessen jogalapja senkinek kárpótlásra. Ráadásul az egyik szlovák kormányzópárt elnöke rendszeresen Magyarország lerohanásáról ábrándozik. Miért kellene hát mea culpáznunk?
Óriási törvénysértésként emlegetik a Nemzeti Őrsereg koszorúzását. Hát rosszul súgtak a honi nemzetbiztonsági szakemberek. Nem viselt senki sem tiltott jelképet. Az ősi magyar írás „H” betűje nem azonos a nyilaskereszttel. Mint ahogy az egykori magyar honvédek egyenruhája sem azonos a nyilas egyenruhával. No de ez az apróság nem zavar senkit a határ egyik oldalán sem azok közül, akik náci magyarokra vadásznak. Inkább hazugságra építenek egy bűnvádat.
Persze tudom, hogy mi fáj, mi húzza ökölbe a kezeket úgy, mint az isiász. Ezer év kitörölhetetlen emléke és a még mindig élő magyar remény. Erdély Romániához csatolása a románoknál nemzeti ünnep, még Medgyessy Péter is megünnepelte Budapesten. Mi miért ne ünnepelhetnénk meg – Márai szavaival – a sorstól kapott ajándékot, a legalább 80 %-ban magyarlakta Dél-Felvidék visszatértét? Uram bocsá', miért is ne kaphatnánk vissza az önrendelkezés békés gyakorlása nyomán? Esetleg miért ne kaphatnánk hozzá hasonló mennyiségű, 80%-ban szlovákok lakta területet? Miért törvényszerű, hogy mindenütt velünk mossák fel a padlót?
Tudom, álnaívak a kérdések. Nem is igazán váratlan, ami történt azok után, hogy nem lehet Trianon évfordulója gyásznap. Mert a harmadik köztársaság szuverenitását sértené az Országos Választási Bizottság szerint. Tetszenek érteni. Ez az állam trianoni utódállam, innen veszi szuverenitását. Ezért Trianon vérből, könnyből és mocsokból rakott falának legelszántabb védelmezője. Kormányával együtt.
Hát elég volt. Mormolom magamban Dsida Jenő Psalmus Hungaricus-át, és eldöntöm, hogy nem érdekelnek a megvető pillantások és hideg megjegyzések. Valóban őrült, aki Nagy-Magyarországról ábrándozik. Nekem nem ábránd. Bennem él a teljes szétszaggatott haza. „Vannak vidékek legbelül”. És elviszem ebbe a hazába a gyermekeimet, hogy ők is mutassák meg az utódaiknak. Mert bár „Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” És ha bárhol a világon kezet emelnek egy magyarra, bármely okból, tudni fogják, hogy hol a helyük.
G. Cs.
|