TÖRTÉNELEM

A horvát állam a IX. században a mai Dalmácia és Bosznia-Hercegovina területén alakult ki. A ma középpontjának tekintett egykori három vármegye: Zágráb, Varasd és Belovár-Körös felváltva frank, horvát és magyar fennhatóság alatt állt. Ezt a szláv népességű területet hívták eredetileg Szlavóniának. Szent László 1083-ban foglalta el, 1091-ben - az örökösödés jogán, meghívásra - bevonult az Unán és Kapelán túli területekre, 1993-1994-ben pedig megalakította a zágrábi püspökséget, Könyves Kálmánt 1102-ben Biograd-Tengerfehérváron horvát királlyá koronázták, és ettől az időponttól Horvátország-Szlavónia 800 évre a magyar királyság (széleskörű autonómiával rendelkező) társországává vált.

A Száva, Dráva és Duna közét a Szerémséggel a honfoglalás után a magyarok népesítették be. A XV. századig túlnyomóan magyar többségű négy keleti megye: Verőce, Pozsega, Valkó (Vuka) és Szerém Magyarországhoz és a Kalocsai érsekséghez tartozott. A magyar települések lánca Zimonytól (Zemun) Verőcéig (Virovitica) húzódott, s viszonylag keveset szenvedett a mongoloktól. A tatárok elől IV. Béla Zágrábon keresztül menekült el, 1242-ben a várost hűségéért szabad királyi várossá tette.

A XIV-XV. században - Dél-Magyarország más tájaival együtt - ez a vidék a középkori magyar királyság legsűrűbben lakott, gazdag, az európai szellemi áramlatokkal (humanizmus) lépést tartó, Itáliával szoros kapcsolatokat ápoló vidéke volt. Itt húzódtak a Közép-Európát Itáliával, a Balkánnal - Bizánccal és a Közel-Kelettel összekötő fő útvonalak, amelyek jelentősége (pl. az eszéki híd) a török hódoltság idején is fennmaradt. Az ottani települések részesedtek a kereskedelem hasznából, de a vonuló hadak nagy pusztítást végeztek. A XV. század elejétől egyre több szerb és horvát költözött be délről, akik kivették részüket a török elleni harcokból. E tájon 170 évig tartott a török uralom. Az állandó harcok és az azoknál is több áldozatot szedő mocsárláz- és pestisjárványok következtében az őslakos magyarság csaknem teljesen eltűnt.

A XVII. és a XVIII. század fordulóján került sor a Szávától északra a Bécsi Haditanács alá rendelt Határőrvidék (Vojna Krajina, Militärgrenze) megszervezésére, amely szolgálatba fogadta a Koszovóból elmenekült szerbeket, akik később kiváltságaik birtokában - vallásuk és életformájuk miatt - állandó konfliktusban álltak a magyarokkal és a horvátokkal.

Mária Terézia 1746-ban a horvát bán fennhatósága alá rendelte az akkor már Szlavóniának nevezett három keleti vármegyét (Valkót felosztotta Verőce és Szerém között), amelynek követei 1848-ig megjelentek a zágrábi száborban és a pozsonyi magyar országgyűlésben is. Az elpusztult népesség pótlására a horvátok és szerbek mellé a királyi kamara és a földbirtokosok németeket, cseheket, szlovákokat és olaszokat telepítettek. A XIX. század közepén a magyarok száma Horvátország-Szlavónországban alig haladta meg az 5 ezret. (Megjegyzendő, hogy a Drávaszög és Muraköz 1918-ig Magyarországhoz tartozott.) A Fényes Elek által kimutatott 5.151 magyar Kelet-Szlavóniában, a Valkó (Vuka) és a Dráva mocsarai által védett, a XVI. századtól református falvakban (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) és néhány szerémségi szórványban (Maradék, Ürög, Erdőség) élt.

A fordulatot a jobbágyfelszabadítás, a Határőrvidék “polgárosítása” és a modern termelési viszonyok meghonosítása hozta. A munkához nem szokott szerb határőrök olcsón eladták földjeiket és a bácskai, baranyai vagy somogyi kisgazda, eladva 5 hold földjét, tízszer akkorát vehetett az árából a Dráván túl. A nagy uradalmak magyar cselédséggel dolgoztattak, a fakitermelésben-erdőgazdaságban, a vasútépítésnél, a folyamhajózásnál, s a kevés, főként élelmiszeripari üzemben is főként magyar és cseh munkásokat alkalmaztak. E gazdasági folyamatok eredményeként a századfordulóra Szlavónia csaknem minden településén éltek magyarok, de szétszórtan, alig néhány településen alkotva többséget. Számuk - anyanyelv szerint - 1910-re elérte a 106.000 főt, de a mai Horvátország területére módosítva a valós szám 130.000 körül lehetett.

Mivel az 1868-as magyar-horvát kiegyezés “home rule”-t biztosított, horvát-szerb nyelvű közigazgatással, oktatással, egyházi élettel, horvát vezényleti nyelvű honvédséggel, a szórványban élő és társadalmilag, gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő magyarok között már a századforduló előtt megindult az asszimiláció. Ezt felismerve alakult meg egy átfogó, nagyobb magyarságmentő akció (Románia-Moldva, Egyesült Államok) részeként 1904-ben gróf Klebersberg Kuno miniszterelnökségi államtitkár vezetésével a horvátországi magyarok - elsősorban katolikusok - anyanyelven történő elemi iskolai oktatása, hitélete, művelődésének megszervezése, iskolák és könyvtárak létesítése céljával a Julián Egyesület. A legtöbbször nehéz körülmények között dolgozó tanítók missziói munkát végeztek: istentiszteleteket tartottak, gazda- és olvasóköröket szerveztek, színi előadásokat rendeztek. A tevékenység köre később gazdasági segélyezéssel, hitelszövetkezetek kiépítésével bővült. 1914-ben 82 Julián, MÁV és református iskolában 12.000 volt a magyar nyelven tanulók száma.

Az 1918 novemberétől állandósuló szerb katonai megszállás, az SHS Királyság megalakulása (1918. december 1.), majd a trianoni békediktátum mindennek véget vetett. A néhány református iskola kivételével az összes magyar tannyelvű iskolát és valamennyi könyvtárat bezárták. Az értelmiség és a polgári-iparos réteg nélküli, szétszórtan, településeiken is kisebbségben élő, gyenge nemzettudatú parasztok-agrárproletárok gyorsan asszimilálódtak. Nem kevesen azért vallották magukat szerbnek, illetve horvátnak, hogy a “szláv népelemet” erősítő föld- és telekosztásban ők is részesüljenek. Sokan kivándoroltak, átköltöztek Magyarországra, a legtöbben azonban behúzódtak a városokba, ahol a munkanélküliek számát szaporították, s feladva nemzetiségüket, átváltottak az “államnyelvre”. Így a városok (Zágráb, Varasd, Zimony) magyarsága már 1921-re negyedére, a falvaké pedig több mint harmadával, összességében 70.000 főre csökkent.

1. táblázat: A magyarság számának és arányának csökkenése
a három szlavóniai megyében




......................1910..........1921
..................... Fő ....%.....Fő....%

Verőce........34 000...14,1....25 000...10,4

Pozsega.......16 500...6,2...9 300....3,6

Belovár-Kőrös....14 200....4,3...10 600...3,2

Leginkább a hatalomváltozással egzisztenciájában fenyegetett városi lakosság (értelmiség, tisztviselők, állami alkalmazottak, vasutasok) változtatta meg hovatartozását vagy repatriált. A magyar népesség statisztikai visszaesésének másik oka az ún. névelemzés volt (a számlálóbiztosok a szlávos családnevűeket szerb-horvát nemzetiségűeknek írták be és gyermekeik csak többségi iskolákba járhattak, még akkor is ha a család minden tagja csak magyarul beszélt).

A királyi Jugoszláviában a horvátországi magyarok a közösen elszenvedett szerb elnyomással szemben a horvátokkal, németekkel, csehekkel fogtak össze, és a választásokon a Radič-Maček vezette ellenzéki Horvát Parasztpártra szavaztak. Az együttélés, a horvát nyelvű katolikus egyházi élet természetes következménye lett a vegyes házasságok általánossá válása és az önfeladás, a nyelvváltás. Az 1939. évi “Sporazum”, a horvát Bánság létrejötte, majd a független horvát állam megalakulása (1941) megteremtette a lehetőséget a Horvátországi Magyar Közművelődési Közösség (HMKK) megalakítására, amely a Julián Egyesület célkitűzéseit igyekezett folytatni. Bár miniszteri rendelet lehetővé tette a magyar tannyelvű párhuzamos tagozat létrehozását, 1945-ig egyetlen ilyen sem működött. Kényszermegoldásként a HMKK égisze alatt vándortanítók szerveztek írás- és olvasás-tanfolyamokat gyermekeknek és felnőtteknek.

1941 tavaszán a magyar csapatok megszállták a csaknem tisztán horvát Muraközt is, így a megromló horvát-magyar államközi viszonyok mellett a fokozódó partizántámadások is növelték a magyarok rossz közérzetét, fenyegetettségét. Sokan költöztek Magyarországra, és 1944 őszén már tömeges kényszer-kitelepítésekre is sor került. Másfelől az is igaz, hogy a Magyarországhoz tartozó területeken - az ország egészét érintő háborús intézkedések (behívás, beszolgáltatás) mellett - rend és nyugalom volt a front megjelenéséig; a horvátok és szerbek is biztonságban és viszonylagos jólétben élhettek, kiáltó ellentétként a Dráván túl folyó testvérgyilkos partizánháborúval. A Szerémségben és a Dráva mentén 1944 októberétől 1945 áprilisáig tartott a sok polgári áldozatot is követelő állóháború. Az 1945. április-májusi megtorlások itt nem voltak olyan tömegesek, mint a Bácskában, de a másik oldalon a jugoszláv partizánhadsereg kötelékében harcba vetett, jelentős részben horvátországi magyarokból álló Petőfi Brigád tagjai közül sokan elpusztultak.

A II. világháború alatt és után mintegy 10.000 magyar hagyta el Horvátországot. A szovjet-jugoszláv szakítás után számos magyar és horvát ellen indítottak koncepciós pert, közülük sokan börtönökben, a Goli Otokon vagy kivégző osztagok előtt végezték életüket. A megfélemlített túlélők magyarságtudata megingott: nyilvános helyen, sőt már a családban is alig mertek magyarul beszélni. A magyar nyelvű oktatást felszámolták, az egyházak tevékenységét korlátozták, ugyanakkor nagy súlyt helyeztek az államhűség kialakítására, a tudatformálásra. Az eszéki rádió 1945-ben meginduló magyar adása, a Magyar Néplap, majd az 1949-től hetilapként megjelenő Magyar Képes Újság fő feladata a szövetkezeti mozgalom népszerűsítése volt. Ez utóbbi 1950 márciusában 16 tisztán magyar szövetkezetről (Baranya, Kórógy, Szentlászló) tudósít. 1949 és 1953 között a magyar gazdák 70-90 %-át termelőszövetkezetekbe kényszerítették.

Az 1950-es évek közepétől, s különösen az 1965. évi reform után a magyarok helyzete is valamelyest javult. Szorgalmuk, hozzáértésük és nem kevésbé a nyugati munkavállalás lehetőségének köszönhetően életszínvonaluk emelkedett. Beruházás híján azonban kevés új munkahely létesült, a térség vezető agráripari kombinátjában, a bellyeiben, magyarokat és horvátokat alig alkalmaztak vezető pozícióban. A paraszti életforma egyébként sem vonzotta a fiatalokat: a közép- és felsőbb iskolákat végzettek inkább városokban (Eszék, Zombor) telepedtek le vagy Nyugat-Európában vállaltak munkát.

1949-ben - részben a Magyarországtól való elidegenítés szándékával - megalakult a Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967-ben a Horvátországi Magyarok Szövetsége nevet vette fel. Legfontosabb feladatának az anyanyelvi oktatási és művelődési tevékenység újjászervezését tartotta. Működési köre korlátozott volt, tevékenysége nem terjedhetett ki Horvátország egész területére. A művelődési tevékenység szervezésében az 1950-es évek közepéig egyértelműen kiemelkedő szerepet játszott, különösen a szlavóniai szórványmagyarság életében: a magyarul írni-olvasni már nem, sőt sok esetben beszélni is csak törve tudó magyar származásúak kerültek aktív kapcsolatba anyanyelvükkel és gyenge nemzeti azonosságtudatuk is erősödött. 1955-től - felsőbb sugallatra - a kulturális munkában a súlypont a politikamentes szórakoztatásra, valamint a termelésben hasznosítható gyakorlati ismeretterjesztésre tevődött át. A hatvanas évek közepétől Magyarország Jugoszláviával kialakított kulturális és gazdasági együttműködése eredményeként megélénkült a határmenti együttműködés is, ami kedvező hatást gyakorolt a drávaszögi és kelet-szlavóniai tömbmagyarság nemzettudatának erősödésére, az anyanyelv presztízsének visszanyerésére és az anyanemzettel való mindennapos kapcsolattartásra. A nyolcvanas évek végére a Baranyában és Kelet-Szlavóniában élő magyarság rendezett társadalmi, politikai, oktatási, művelődési és egyházi élettel, valamint jól működő, gazdag intézményhálózattal rendelkezett.

1991. június 25-én a Horvát Köztársaság kilépett a Jugoszláv Föderációból, és kikiáltotta függetlenségét; az ottani magyarok is az önálló horvát államot támogatták, nem kevesen fegyverrel. Hamarosan megkezdődtek a fegyveres összecsapások a sebtében megszervezett horvát alakulatok és a horvátországi szerb szabadcsapatok között. 1991 augusztusától a Jugoszláv Néphadsereg nyíltan is beavatkozott a harcokba a szerbek oldalán. A szerbek által megszállt területeken - Horvátország területének mintegy 1/3-án - kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, amely a tömbmagyarság lakóterületét is magába foglalta. Ezzel lezárult egy történelmi korszak. Az új helyzet tragikus és visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat hozott a horvátországi magyarság életében. Az 1991. évi szerb agresszió menekülésre kényszerítette a terület lakosságának jelentős részét, így a magyarságot is, valamint szétzúzta azt a létfontosságú intézményi rendszert, amely döntő szerepet játszott a magyarság szellemi életének fennmaradásában és fejlődésében.

A népszámlálási adatok jól érzékeltetik a horvátországi magyarság rohamos fogyását, amely a Kárpát-medencében példa nélküli:

1. ábra: A horvátországi magyarok számának és arányának alakulása 1910 és 1991 között

Az 1991. évi népszámlálási adatok szerint a Horvát Köztársaság területén 22.355 magyar nemzetiségű állampolgár élt. Ennek a népességnek mintegy négyötöde a horvát Dunamente vidékén, pontosabban a Drávaszögben és Kelet-Szlavóniában összpontosult, abszolút vagy relatív többségben.

A Drávaszög jellegzetesen mezőgazdaságból, szőlészetből, kertészetből, halászatból, erdészetből élő aprófalvas vidék. Csak kevés településének lélekszáma haladja meg az ezret. Ötvenegy helységében - amelyek közül a mezővárosra emlékeztető közigazgatási központ Pélmonostor és Hercegszöllős népessége számosabb - 54.007 lakos élt az 1991. évi összeírás idején. Tíz évvel korábban valamennyivel kevesebben, 53.490-en voltak. Ekkor 19.136 fő vallotta magát közülük horvátnak, 12.857 szerbnek, 9.920 magyarnak, 8.397 jugoszlávnak, 3.099 pedig egyéb nemzetiségűnek. Az 1991-es népszámláláskor a magyarok száma már csak 8.956. Legtöbbjük tíz falusias jellegű településen (Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Sepse, Kő, Karancs, Laskó, Várdaróc, Kopács, Bellye) lakott az 1991-ben kitört háború előtt. A háború a drávaszögi magyarság jelentős részét - mintegy 4.500 főt - messzire sodorta otthonától.

Kelet-Szlavónia és Nyugat-Szerémség területén az 1991. évi népszámlálás adatai szerint 9.821 magyar élt. Többségük nyolc falusias jellegű településen (Apáti, Csákovac, Dálya, Erdőd, Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Marinci) lakott. Az 1991-ben megkezdődött háború, amely hadszíntérré változtatta a magyar többségű falvakat, földönfutóvá tette a térségben élő magyarság mintegy felét. Kelet-Szlavónia megszállt területén magyar közösség nem maradt.

A magyar többségű falvakból az 1991-es háború miatt elmenekült magyar népesség
Helység Magyar Menekült Százalék
Baranya
Kiskőszeg/Batina 688 436 63
Kiskőszeg/Batina 688 436 63
Pélmonostor/Beli Manastir 865 740 86
Bellye/Bilje 422 370 88
Dárda/Darda 626 510 81
Darázs/Daraľ 212 158 75
Katancs/Karanac 289 200 69
Hercegszöllős/K. Vinogradi 382 230 60
Kopács/Kopačevo 610 400 66
Sepse/Kotlina 416 100 24
Laskó/Lug 834 240 29
Újbezdan/Novi Bezdan 329 150 46
Nagybodolya/Podolje 178 83 47
Csúza/Suza 664 150 223
Várdaróc/Zmajevac 888 250 28
Vörösmart/Zmajevac 888 250 28
Keletszlavónia
Dályhegy/Dalj314 285 91
Erdőd/Erdut 162 148 91
Haraszti/Hrastin 175

Szabad terület
Szentlászló/Laslovo 580 580 100
Eszék/Osijek 1 344

Szabad terület
Kórógy/Korog 603 603 100
Marinci/Marinci 247 229 93
Ójankovác/St. Jankovci 358 315 88
Vinkovci/Vinkovci 260

Szabad terület
Csákovác/Čakovci 256 210 82
Újlak/Ilok 105 56 53
Apáti/Opatovac 116 87 75
Vukovár/Vukovar 694 694 100

A Baranya, Kelet-Szlavónia és Nyugat-Szerémség területéről elmenekült 7.903 magyar nemzetiségű állampolgár jelentős része – becslések szerint fele – Magyarországra, illetve nyugati országokba távozott. A horvát hatóságok adatai szerint a háború ideje alatt mintegy 1.000–1.500 magyar halálozott el. A szervezett betelepítések következtében 25–30.000, más források szerint 50.000 szerb érkezett Baranyába és Kelet-Szlavóniába horvátországi és boszniai szerb területekről.

Az 1995. novemberi erdődi megállapodás megnyitotta a megszállt területek Horvátországhoz történő békés reintegrációjának útját, de a menekültek kétoldalú visszatérése csak 1997 nyarán kezdődött meg. 1998 őszéig – a magyar szervezetek becslései alapján – a menekültek 75 %-a tért vissza lakóhelyére, vagy rendszeresen látogatja azt.

A délszláv háború során a horvát Dunamente lakosságának összetételében olyan mélyreható változások következtek be, amelyek hatására a magyarság az 1991-ben még abszolút vagy relatív többségű körzetekben helyi kisebbséggé válhat.

3. JOGI HELYZET

A 2000-ben módosított horvát alkotmány megnevezi és államalkotó tényezőként ismeri el (más autochton kisebbségekkel együtt) a magyarságot. (A 2001. április 23-ai alkotmánymódosítás ebben a tekintetben nem hozott változást.)

A horvát Szábor 2002. december 13-án új alkotmányerejű törvényt fogadott el a „Nemzeti kisebbségek jogairól”. A törvény az 1991-ben megalkotott és később többször módosított kisebbségi törvényt váltotta fel. A törvény nem alkalmaz zárt felsorolást a horvátországi kisebbségekre, ami megnyitja a lehetőségét annak, hogy a Horvátországban nagy számban élő, de korábban kisebbségnek nem tekintett szlovének, bosnyákok és albánok is kisebbségi jogokat kaphassanak és élvezhessenek. A törvény alapján biztosított a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete. A szerb kisebbség 3 képviselői helyet kapott a törvényhozásban, a többi, kisebb létszámú, de a népességen belül legalább 1,5%-os számarányt elérő nemzetiség - közöttük a magyarok - pedig összesen öt képviselőt választhat. Biztosított a kisebbségek képviselete a helyi és regionális önkormányzatok választott testületeiben is. A törvény egyenjogú nyelvhasználatot biztosít a kisebbségeknek azokban a közigazgatási egységekben, ahol arányuk eléri az egyharmadot, vagy ahol annak statútuma ezt egyébként rögzíti. A nemzeti szimbólumok használatát az önkormányzatok statútumaikban kötelesek biztosítani. A közmédia számára kötelező a nemzeti kisebbségek nyelvén műsorokat gyártani.

A 2000 májusában elfogadott nemzetiségi oktatási törvény és a kisebbségi nyelvek egyenrangúságáról szóló törvény tovább bővíti a Horvátországban élő kisebbségi közösségek, így a magyarság jogosítványait.

Az 1995-ben megtartott választások alkalmával egy magyar képviselő - Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke - szerzett mandátumot a horvát szábor alsóházában. (Elődje 1992-től a szintén HMDK-s Faragó Ferenc tanár volt.) A 2000. január 3-ai országgyűlési választások alkalmával ismét a HMDK jelöltje, Szántó Tibor kapott bizalmat.

Az 1997. áprilisi helyhatósági választásokon az egymással is versengő két magyar szervezet közül 13 képviselői hely megszerzésével egyértelműen a HMDK függetlenként (független járási lista), illetve az ellenzéki Horvát Szociál-Liberális Párt megyei listáján induló jelöltjei kerültek fölénybe a Horvátországi Magyar Néppártnak a HDZ-vel közös listán induló jelölteivel szemben. A választások eredményeként a hercegszöllősi, a bellyei és a tordinci járás képviselőtestületében magyar képviselők tevékenykednek. Az említett járások közül kettőben a képviselőtestület magyar elnököt választott.

A 2001. május 20-án megtartott helyhatósági választásokon a HMDK jelöltjei részben függetlenként, részben a Horvát Szociál-Liberális Párttal, illetve a Liberális Párttal indultak közös listán a magyarság által lakott területeken. A négy önálló járási lista mindegyike elérte az 5 %-os bejutási küszöböt. Különösen jól szerepeltek a bellyei járásban, ahol koalíciós partnereikkel együtt az önkormányzat meghatározó erejét alkotják. Eszék-Baranya megyei szinten a HMDK-nak az LS lista 3. helyén szereplő alelnöke a megyei közgyűlés tagja lett. A HMDK-n kívül más magyar szervezet nem vállalta a megmérettetést. A HMDK támogatását élvező két korábbi járási vezető horvát pártok színeiben vett részt a választáson.

1997 júniusában Szántó Tibor elnökletével, 13 taggal megalakult a Magyar Képviselők Közössége.

A Horvát Köztársaság 1991 decemberében csatlakozott a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén elnevezésű nyilatkozathoz. 1992. december 16-án Magyarország és Horvátország megkötötte a Barátsági és Együttműködési Szerződést. 1995. április 5-én Eszéken aláírták a Magyar-Horvát Kisebbségvédelmi Egyezményt, ezt követően októberben megalakult a Magyar-Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, amely 2001 januárjában megtartott ötödik ülésén elsősorban újjáépítési, foglalkoztatási és oktatási kérdéseket vitatott meg. 1995-ben a két ország kormánya Oktatási, kulturális és tudományos együttműködési megállapodást írt alá. 1999

áprilisában kétoldalú oktatási és tudományos, 1999 júliusában új kulturális egyezmény született.

4. ÉRDEKKÉPVISELET

1949. november 29-én alakult meg a drávaszögi és kelet-szlavóniai magyarság legrégebbi szervezete, a Horvátországi Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967. június 4-én vette fel a Horvátországi Magyarok Szövetsége (HMSZ) nevet. Megalakulásától kezdve főleg az anyanyelvápolás, a közművelődés, a néphagyományok, a helytörténeti emlékek gyűjtése és bemutatása terén tevékenykedett. A háborús években tapasztalható politikai polarizáció hatására 1993-ban a HMSZ vezetőinek egy része kivált, és új szervezetet hozott létre. A HMSZ és annak vezetősége a megváltozott körülmények között is az évtizedes hagyományok megőrzésére, a magyar közösség oktatási és művelődési érdekeinek képviseletére törekszik, elsősorban az eszék-baranyai régióban. A szervezet 2000-ben megtartott tisztújító közgyűlése Pecho Ferenc vörösmarti tanárt választotta elnöknek.

Az 1990 márciusában Vörösmarton megalakult Horvátországi Magyar Néppárt elnöksége tulajdonképpen a HMSZ vezetőségével egyezik meg. Pártprogramjuk tengelyében a kisebbség egyéni és közösségi jogai, a falu és a mezőgazdaság fejlesztése, valamint a környezetvédelem áll. A különböző szintű választásokon eddig önálló képviselői mandátumot nem szerzett. A HMSZ-hez hasonlóan a tíz éven át kormányzó HDZ politikai szövetségese volt. Elnöke Csörgits József.

A Horvátországi Magyarok Szövetségéből kivált vezetők egy része előbb 1991-ben létrehozta a HMSZ Ideiglenes Elnökségét, majd a horvátországi értelmiséggel karöltve 1993. április 6-án Zágrábban megalakította a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét (HMDK), amelyet a horvát Igazságügyi Minisztérium 1993. május 17-én jegyzett be. Ezzel egyidejűleg a HMDK a szórványban élő magyarság körében is sorra alakította meg egyesületeit. Ily módon lehetővé vált, hogy a HMDK a Horvátországban élő tömb- és szórványmagyarság érdekeit egyaránt képviselje. Tevékenységének az a törekvés az alapja, hogy megőrizze a horvátországi magyarság identitását, és hogy nemzetközi téren is ismertté tegye a baranyai és kelet-szlavóniai magyarságot ért tragédiát. Kiemelt fontosságot tulajdonít az anyanyelvű óvoda- és iskolahálózat szavatolásának, működésének és fejlesztésének. Az anyanyelvi tájékoztatás fejlesztése érdekében 1996-ban létrehozta a HUNCRO Könyv- és Lapkiadó Vállalatot. A magyarságot immár harmadik ciklusban a HMDK által támogatott személy képviseli a horvát parlamentben. 2000. január 29-én, Csúzán megtartott közgyűlése az alapszabály-módosítás mellett az elkövetkező két év feladatait is meghatározta, amelyek közül a szervezeti felépítés további erősítésével, az újjáépítéssel, az oktatással, a nyelvhasználattal, a foglalkoztatási problémák orvoslásával kapcsolatos törekvések emelhetők ki. A HMDK legfőbb politikai szövetségesei a Horvát Szociál-Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Liberális Párt. Elnöke Pasza Árpád.

1995-től a HMDK országos elnöksége és zágrábi egyesülete közötti ellentétek - amelyek a tömbmagyarság és a fővárosi értelmiség közötti érdekellentétként a háború előtt is léteztek - egyre kiélezettebb formában jelentkeztek, különösen a parlamenti képviselő tevékenységével és a pénzelosztással összefüggésben. 1998. február 21-én a horvátországi magyarság újabb országos hatáskörű érdekképviseleti szervezeteként létrejött a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ), amelynek első elnöke Sostarec Iván lett. Az országos magyar csúcsszervezet igényével fellépő MESZ tagszervezetei közül a legjelentősebb a Zágrábi Ady Endre Kultúrkör, az Eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület, a Pélmonostori Kultúregyesület, valamint a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság. A 2000 januárjában megtartott közgyűlés - az alapszabály értelmében - az elkövetkező négy éves időtartamra öt alelnököt választott, akik közül Ágh Izabellát bízta meg egy esztendőre az elnöki teendők ellátásával. 2001-ben az elnöki feladatokat - szintén közgyűlési döntést követően - Szekeres Péter vette át.

5. ÚJJÁÉPÍTÉS, GAZDASÁGI HELYZET

A háború összesen 27 milliárd kuna közvetlen kárt okozott Horvátországnak; a horvát Dunamentén 13 milliárd kuna összegű kár keletkezett. A Drávaszögben lévő magyar falvakat viszonylag kevés épületkár érte, de annál nagyobb méreteket öltött a harci cselekmények idején és azt követően a félkatonai szervezetek által történő kifosztásuk. Kelet-Szlavóniában hatalmas pusztítást végzett a háború. Mindkét területen potenciális veszélyforrást jelentenek a felszedetlen aknák.

A két legtöbb háborús kárt szenvedett szlavóniai magyar település - Kórógy és Szentlászló - újjáépítésére tervet dolgoztak ki, s ennek alapján Kórógyon megtörtént az aknamentesítés és megkezdődött néhány középület felújítása. Szentlászlón a magyar SFOR-kontingens katonáinak segítségével 1998 nyarán fejeződött be az aknamentesítés, majd egy évvel később a település vízellátása is megoldódott. A lakóházak újjáépítése mindkét településen - de az egész Drávaszögben is - messze elmarad a szomszédos horvát településeken tapasztalható felújításokhoz viszonyítva, nem tükrözi a magyarság építkezési szokásait, és nem ad lehetőséget a falusi gazdálkodási formák visszaállítására.

A menekültek hazatérése és a magyar közösségi élet újraélesztése céljából a magyar kormány 1999-ben 200 millió forintos újjáépítési segélykeretet hozott létre. Ennek felhasználásával épült újjá a kopácsi és a kórógyi református templom, a szentlászlói református imaház, a laskói ifjúsági, valamint a vörösmarti és az újbezdáni művelődési ház. A kopácsi református templom és a vörösmarti művelődési ház ünnepélyes átadására 1999. november 13-án a két miniszterelnök jelenlétében került sor. A horvát kormány 2000-ben visszatérítette a segélyalap felhasználása során befizetett általános forgalmi adót, s ebből került felújításra a csúzai művelődési ház. A horvát kormány ígéretet tett a lakóházak, az iskolák és egyéb középületek, valamint a közüzemek felújításának felgyorsítására.

A háború következtében a horvátországi magyarság gazdasági helyzete katasztrofálissá vált. A környék mezőgazdasági és ipari nagyüzemei tönkrementek. A magángazdaságok a modernizációs hitelek hiánya és az értékesítési nehézségek miatt nem tudnak talpra állni. A korábban jól működő háztáji gazdaságokat teljesen kifosztották. A térségben nagy hagyományokkal rendelkező szőlő- és földművelés, valamint az állattenyésztés eszközei szinte teljes egészében hiányoznak. Az utóbbi évek magyarországi közalapítványi támogatásainak köszönhetően számottevően enyhültek a térség mezőgazdaságának gondjai.

A visszatérő menekülteknek - köztük a magyaroknak is - létbizonytalansággal kell szembenézniük. Nincs megélhetési lehetőség, ugyanis csak részlegesen működik és súlyos finanszírozási gondokkal küzd a drávaszögi magyarság nagy részének munkalehetőséget biztosító Bellyei Mezőgazdasági Kombinát. A leadott termények ellenértékét legjobb esetben is csak 6-8 hónapos késéssel tudja kifizetni. Az elmúlt 2 év során több alkalommal élelmiszer-utalványokban adták ki a dolgozók bérét.

A horvátországi magyarság foglalkoztatási helyzetében súlyos problémák mutatkoznak. A visszatérő menekülteket az állami vállalatok nem veszik vissza, a háború és megszállás idején otthon maradottakat pedig sorra bocsátják el, s helyükre magyarul nem beszélő, gyakran távoli vidékről érkező, esetenként alacsonyabban kvalifikált munkaerőt tesznek. A tömbmagyarság lakóterületén az államigazgatási és államhatalmi szervekben dolgozó magyar nemzetiségű személyek száma messze elmarad lélekszámarányuktól. (Baranyában a bíróságokkal és tanácstagokkal együtt 40-50, a Dunamentén, Eszékkel együtt, 70-75 állami, helyi és megyei tisztségviselővel számolhatunk.)

6. CIVIL TÁRSADALOM

Az 1991-es háborút megelőzően a horvátországi magyarság körében számos egyesület és civil szervezet foglalkozott a hagyományápolás legkülönbözőbb formáival. A szerb agressziót követően ennek lehetőségei Baranyában és Kelet-Szlavóniában megszűntek.

A horvát Dunamente területén működő művelődési egyesületek csak 1998-ban szerveződtek újjá. A művelődési egyesületek és könyvtárak épületei lepusztult állapotban vannak. A magyar nyelvű könyvtári anyag pótlása hosszú ideig eltartó folyamat. Szinte teljesen megsemmisültek az egyedülálló értéket képviselő helytörténeti és néprajzi gyűjtemények, közöttük a kórógyi, laskói, kopácsi és vörösmarti is. A fentiek ellenére a háború alatt, még a menekültlét napjaiban is folyamatosan működtek a hagyományápoló művészeti együttesek, pl. a kórógyi és a szentlászlói néptánccsoport.

A háborút megelőző, 1989/90-es tanévben a horvátországi magyarság oktatási helyzete az alábbiak szerint alakult:

A horvátországi magyar oktatási intézmények,
valamint tanulóik számának alakulása az 1989/90-es tanévben

Intézménytípus


Intézmények száma


Tanulók száma

Óvodák


10


234

Általános iskolák


11


661

Középiskolák


1


149

Anyanyelvápoló intézmények


19


1 008

Összesen


41


2 502

Az 1991-es háborús események során a horvátországi magyar nyelvű oktatási rendszer teljes mértékben megsemmisült, és az óvodai hálózatot a mai napig sem sikerült helyreállítani, a súlyos anyagi gondokkal küzdő önkormányzatok ugyanis nem tudják biztosítani az óvodák fenntartásával kapcsolatos költségeket (óvónők fizetése, rezsi), így a szülők számos magyar többségű baranyai településről a központi horvát óvodába kénytelenek járatni gyermekeiket. Pillanatnyilag csupán a hercegszöllősi járás területén, Csúzán és Vörösmarton működik magyar óvoda, a laskói, várdaróci és kopácsi óvoda beindítása mindmáig nem történt meg. A zágrábi kétnyelvű óvodai csoportokba kevés magyar származású gyermeket írattak. Az említett óvodákba összesen kb. 100 magyar kisgyermek jár és ezekben 8 magyar óvónő van munkaviszonyban.

Az 1997/98-as tanévtől a horvát fennhatóság alá visszakerült Dunamente valamennyi iskolájában horvát program szerint zajlik az oktatás. Horvátország területén ekkor csak két önálló nyolcosztályos magyar általános iskola működött Vörösmarton és Laskón, 232 tanuló és 20 pedagógus részvételével. Az 1998/99-es tanévtől a kórógyi magyar általános iskola is megkezdhette munkáját, de az épület felújítása nem indult el, így az oktatás 2 tanítóval és 11 gyermekkel a 2000/2001-es tanévben is az egészségház épületében folyik. A 2000/2001-es tanévben a vörösmarti iskolaközpontba összesen 176, a laskói iskolaközpontba 109 gyermek jár. Néhány településen - közöttük Zágrábban is - kétnyelvű oktatás zajlik. Az anyanyelvápolás (a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene, tánc szervezett oktatása) lehetőségei 14 horvát tannyelvű általános iskolában biztosítottak. Ennek hatásfoka igen szerény, jelentősége a megmaradás szempontjából elenyésző. A magyar nemzetiségű általános iskolai diákok száma a háború előttihez viszonyítva a felére csökkent. Az általános iskolákban foglalkoztatott nevelők létszáma 65 fő.

1997 márciusában megtörtént az eszéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ alapkő-letétele, az 1998. szeptemberi átadási határidőt azonban a horvát kormány nem tudta teljesíteni. Így az oktatási tevékenység az 1998/99-es tanévben több eszéki horvát iskolában szétszórtan és mostoha tárgyi feltételek mellett, kinevezett vezető nélkül kezdődött meg. A horvát Oktatási és Sportminisztérium 1999. április 23-án Kucsera Bandit nevezte ki a központ ideiglenes igazgatójának. Az intézmény működését akadályozó jogi és adminisztratív nehézségek csak 1999 augusztusára hárultak el, s szeptember 28-án Göncz Árpád köztársasági elnök ünnepélyes keretek között megnyitotta az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló központot. A 3.700 m2 hasznos alapterületű intézményben a 2000/2001-es tanévben 87 diák tanulhat anyanyelvén. Ettől a tanévtől a gimnáziumi oktatás mellett szakközépiskolai (kereskedelmi és bolti eladói, valamint közgazdasági) szakokat is választhattak a jelentkezők. 2000 szeptemberétől 20 óvodás is az intézményben kapott elhelyezést. A központban 30 pedagógus dolgozik. Szaktantermei, könyvtára és tornaterme még további felszerelésre szorul. Az intézmény vezetése a horvátországi szórványmagyarság igényeit is figyelembe véve kollégium kialakítását is tervezi az épületben.

Horvátország területén a 2000/2001-es tanévben két középiskolában folyik magyar nyelvű oktatás. Az eszéki központban a 60 tanuló valamennyi tantárgyat magyarul hallgatja. Pélmonostoron, az 1969 óta működő kétnyelvű középiskolában az autószerelő géplakatos szak harmadik évfolyamán 10 hallgató a közismereti tantárgyak többségét magyarul, a szakmai tárgyakat pedig horvátul tanulja. (A tanulólétszám az anyaországi és horvát tannyelvű középiskolák iránti nagyfokú érdeklődés miatt a háború előtti felére csökkent.)

Az Eszéki Egyetemen a tervezett magyar nyelvű pedagógusképzés megindítása nem történt meg. Úgy tűnik, hogy a horvátországi magyarság pedagógus-utánpótlása az anyaországi egyetemekre, főiskolákra járókkal megoldható. A Zágrábi Egyetemen 1994 óta Hungarológiai Tanszék működik az Általános Nyelvészeti és Orientalisztikai Intézet szervezeti keretein belül, szinte kizárólag nem magyar nemzetiségű hallgatókkal. A felvételi vizsgán is horvát nyelvből és irodalomból kérdezik a jelölteket. A négy évfolyamon tanuló diákok együttes létszáma az 1999/2000-es tanévben 85 volt. A magyar nyelvet anyanyelvi szinten csupán 15 %-uk beszélte. A tanszéken folyó oktatást egy magyar nyelvész és egy magyar irodalmár vendégprofesszor, valamint két lektor, egy tanársegéd és egy külső munkatárs végzi.

Évek óta megoldásra váró feladat a magyar szaktanácsadó mielőbbi munkába állítása, az általános iskolai tankönyvek magyar nyelvre történő átültetése, a magyar iskolák felszerelésének korszerűsítése, javítása, valamint a nemzeti azonosságtudat szempontjából fontos tantárgyak keretében az ún. nemzeti tartalmak megfelelő óraszámban történő tanításának biztosítása.

8. MŰVELŐDÉS, KULTÚRA, TUDOMÁNY

A háborút követően élénkebb kulturális tevékenység 1996 után bontakozott ki. Zágrábi székhellyel 1996-ban alakult meg a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság, amelynek 65, tudományos fokozattal rendelkező tagja van. A horvát Tudomány- és Technikaügyi Minisztérium anyagi támogatásával több, a horvátországi magyar kisebbségi közösség helyzetét és a horvát-magyar kapcsolatokat érintő kutatási programot valósított meg. Ilyen pédául “A horvátországi magyarság identitástudatának felmérése”, “A Zrínyiek és Európa”, valamint horvát-magyar fordítói program. 1996-ban megalakult a Horvátországi Magyar Pedagógus Szövetség is, amely a HMSZ és a MESZ tagszervezeteként működik.

Hat évtizedes hagyománnyal rendelkezik a Zágrábi Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület. Jelentős szerepet töltött be a magyar kultúra megismertetésében, ápolásában és a Zágrábban élő, valamint tanuló egyetemisták összefogásában. A Kultúrkör a város határain túl is ismert, létjogosultságát, színvonalas munkáját számos elismerés bizonyítja. A horvátországi magyarság körében gazdag múlttal rendelkezik a Rétfalusi Magyar Kultúrkör, továbbá jelentős szerepet tölt be a pélmonostori, a csúzai, a kopácsi, a kórógyi és az újgráci művelődési egyesület. A HMDK tengermelléki (szpliti, pulai és fiumei) szervezetei a szórványmagyarság identitástudatának fejlesztését tűzték ki célul. A zágrábi székhelyű Zrínyi Miklós Magyar Cserkészcsapat az ifjabb generációk nemzettudatának fejlesztése érdekében tevékenykedik.

9. EGYHÁZI INTÉZMÉNYRENDSZER, VALLÁSGYAKORLÁS

1991-ig a baranyai és kelet-szlavóniai magyarság fele-fele arányban vallotta magát katolikusnak és reformátusnak. A katolikusok a Gyakovói Püspökséghez tartoznak, s a püspöki vikárius személyében ma is csak egyetlen magyar ajkú pappal rendelkeznek. A horvátországi magyar katolikusok anyanyelven történő vallásgyakorlása nem biztosított. A reformátusok, akiknek száma 1991-ben 4.200 körül volt, korábban a bácskai református püspökséghez tartoztak, majd 1993 januárjában megalakult a Horvátországi Református Keresztyén Egyház.

1999. június 6-án hét baranya-szlavóniai református gyülekezet (Szentlászló, Kopács, Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Bellye, Eszék) a református keresztyén értékek és az anyanyelv megóvása érdekében létrehozta a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat (HMRKE). A Nyugat-Szlavóniában és a tengermelléken szerveződő magyar szórványokkal együtt a horvátországi reformátusság mintegy 60 %-át fogja át. A szolgálatot 3 lelkipásztor, valamint ötödéves teológusok látják el. A közelmúltban alakult meg a Keresztyén Ifjúsági Egylet. A HMRKE a horvát Oktatási és Sportminisztérium határozata alapján jogot szerzett az általános iskolai hitoktatási program kidolgozására és megszervezésére. Ennek eredményeként Horvátország magyar nyelven oktató intézményeinek többségében a HMRKE végzi a református hittan oktatását. Református Élet címmel lapot is megjelentet.

A háború az alábbi baranyai és kelet-szlavóniai templomokban tett kárt: a bellyei templom teljesen kiégett, a laskói templom orgonája leégett, Szentlászló, Kórógy, Kopács, Haraszti és Tordinci templomai a fegyveres harcok alatt rongálódtak meg. Kő és Sepse templomát teljesen kifosztották. Kelet-Szlavóniában az egyházi anyakönyvek nagy része is megsemmisült.

10. TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS

Horvátországban nem jelenik meg magyar nyelvű napilap. A HMSZ által kiadott Magyar Képes Újság c. hetilaptól a kormány 1997-ben megvonta a támogatást. Azóta magyarországi támogatással, időközönként jelenik csak meg. A HMSZ adja ki az Életfa c. kulturális lapot és az Évkönyvet is.

1996-ban a HMDK Eszék székhellyel megalakította a HUNCRO elnevezésű Lap- és Könyvkiadó Vállalatot, amelynek gondozásában jelenik meg az Új Magyar Képes Újság c. hetilap, a Horvátországi Magyarság c. havilap és a Barkóca elnevezésű gyermekújság. A HUNCRO adja ki a HMDK évkönyvét, a Rovátkákat és a Gazdasági Kalendáriumot is. A horvát kormány Kisebbségi Hivatala 1998-ban két alkalommal vonta meg a támogatást a kiadóvállalattól. Ennek következtében 1998 júniusától decemberig Horvátországban egyetlen magyar nyelvű nyomtatott sajtótermék sem jelent meg. 1998 decemberében a Kisebbségi Hivatal a hetilap kiadásával a Magyar Egyesületek Szövetségét bízta meg, amely Képes Újság címmel öt számot adott ki. A horvátországi magyarság tájékoztatására a horvát kormány 1999-ben ismét a HUNCRO Lap- és Könyvkiadó Vállalatnak adott megbízást.

Az Eszéki Rádió naponta 30 perces magyar adást sugároz, amely főleg hírműsorokból áll. Jogos igény mutatkozik a szerkesztőség önállóságának megteremtésére. Magyar nyelvű TV-adással a horvátországi magyarság nem rendelkezik. A horvátországi magyar közösség igényli az Eszéki Televízió 1991-et megelőzően létező magyar nyelvű adásának újraindítását.

forrás: www.mfa.gov.hu

www.commora.hu

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.