A magyar egypártok kipenderítése a hatalomból, a magyarverések, az autonómiakövete­lések lehurrogása, a magyar kisebbségi közösségek szemmel látható más hátrányos megkülön­böztetése, így az oktatási megszorítások, mind-mind afféle ösztönzőkként foghatók fel, ame­lyekkel arra akarják rávenni Magyarországot, hogy az EU-s politikai színtéren ne követelőzzön. S maradjon nyugton, különben a politikai bonyodalmakat kerülő nagyhatalmak rásütik az izgága, a szomszédokkal állandóan konfliktust kereső ország bélyegét.

Ebbe a politikai mozaikba, a román és a szerb magyarverések, késelések hangulatába, nagyszerűen beleillik Pozsonynak a Budapesttel „ápolt” feszültséggel teli kapcsolata. A magyar gond az, hogy Magyarország bénultan keresi a kiutat, s a magyar diplomácia már-már irracioná­lis béketűrése immár a Guiness-rekordok könyvébe illik.



A depressziós hangulat



Ez a kedvezőtlen helyzet melyben a védekezés az ország jól felfogott érdekeivel is ellen­kezhet, azért állhatott elő, mert Magyarországnak nincs elképzelése arra vonatkozóan, hogyan tudna a megtámadottság állapotából kezdeményezéssel kilábalni.

Bizonyítja ezt az állítást a politizáló Népszabadság is, amely ahelyett, hogy távlatokat igyekezne felvázolni, tovább mélyíti a depressziós politikai hangulatot. A lapban Kis Tibor má­jus 17-én rámutat: „De legalább ennyire nyugtalanító, hogy Pozsony és Budapest a folytonos húzd meg, ereszd meg játékkal magáról és a kapcsolatok javítása iránti eltökéltségéről nem állít ki jó bizonyítványt”. Aki ezt a mondatot nem értené: arról van szó, hogy a szlovák fél nem akarja a kapcsolatok javítását. Hát, persze, hogy nem akarja. De, miért kell ezen csodálkozni? Ficó megúszta az EU-s nyomást, s bevezetheti az eurót. Úgy gondolja, lovon van. Jól gondolja, s egy­előre a magas lóról nem is fog leszállni. Ő nem akarja a magyar-szlovák kormányfői találkozót. Pontosabban, akarja, ha előzetes megállapodással győztesként kerülhet ki belőle. Szerencsére ezt Budapesten is látják, s a hivatalos magyar diplomácia reakciója egyelőre megfelelő.

A helyzet orvoslásának tekintetében Kis bizonytalan. Az újabb szlovák béka lenyelését sugallva, inkább Pozsony javára növeli a tanácstalanságot. Mintha a szándékosan ködös a meg­fogalmazásával „megfontolásra” intené a magyar diplomáciát. Kis szerint ugyanis a magyar diplomácia (tartózkodó) álláspontja „értékelhető úgy is, hogy a magyar kisebbségi kormány szo­rult helyzetében nem idegenkedik a nemzeti kártya meglobogtatásától”.

Ez a gondolati matrica ismert: igyekezzünk nem ujjat húzni a szlovákokkal, románokkal, szerbekkel. Mert, ha jól viseljük magunkat, esetleg megesik a szívük rajtunk.

Kis e mentalitás mentén a következőképpen fogalmaz: „A megfontoltságra persze az is intheti most diplomáciánkat, hogy hamarosan a pozsonyi parlament elé kerül az oktatási törvény, és Ficóék hajlanak rá, hogy ennek tervezetéből kigyomlálják a szlovákiai magyar iskolákra nézve leginkább hátrányos passzusokat. Vajon a csúcstalálkozó elmaradása után mennyit csilla­podik majd ebbéli hajlandóságuk?”



A nyíltakkal szemben legyünk mi is nyíltak



Nos, ha így gondolkodunk, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.

Ha valaki úgy látná, hogy a fenti kibicsaklott gondolatmenet nem a politikai depressziós hangulat megjelenési formája, s hogy csak Kis Tibor gondolkodik így, bizony téved.

Az MTV Az este című műsorának vendége Hunčik Péter tekintélyes szlovákiai elemző más érveléssel a depressziós hangulatot szeretné feloldani, de a megoldásig ő sem jut el. A gond vele is az, hogy az engedmények logikájából indul ki, és oda is tér vissza. Az ő konklúziója így hangzik: „Ján Slotával nem fogjuk megoldani a konfliktust, lehet, hogy Robert Fico a következő választások után egy olyan partnert választ, hisz politikában minden előfordulhat, hogy őt sze­retni fogjuk és esetleg beválasztja a magyar pártot. Tehát róla nem beszélek jelen pillanatban, ő egy rossz döntést hozott, ezért a dologért közvetlenül ő a felelős. De a távlati megoldás csakis úgy képzelhető el, hogy Magyarország, ezen belül a magyar értelmiség a szlovák értelmiség nyitottabb felével elkezd beszélni, és ilyen értelemben kezd el beszélni, itt a közös múlt, vegye­tek belőle részt, vegyetek részt az egészben és azt hiszem ennek lenne lehetősége”.

Mondjuk ki rögtön: nyíltnak kell lennünk és a szlovák meg a többi értelmiség „nyitottabb felének” fel kell kínálni a közös múlt megosztásának lehetőségét. Még az sincs kizárva, hogy ennek a törekvésnek lehet is némi eredménye. Miért is ne?



A kezdeményezés, mint orvosság



Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a politikában, az EU színterén folytatott politikában is, a kezdeményezés a legjobb taktika. Különösen, ha világos stratégia mentén következetesen kiál­lunk az általunk jónak, demokratikusnak és a többiek szempontjából is elviselhetőnek tartott po­litikai projektumainkkal.

Itt van rögtön a Magyar Koalíció autonómiakoncepciója. Ki akadályozhatja meg a ma­gyar kormányt és a magyar diplomáciát, sőt a magyar politikai elit egészét abban, hogy ne csak támogassa, de vállalja is annak képviseletét a nemzetközi politikai színtéren. Hogy miért jobb a kezdeményezés, mint veszekedés? Egyszerűen azért, mert, ha csak veszekszünk, akkor mi ma­gyarok magunkra maradunk s a kisantanti mentalitású feszültséget szító politikai projektum viszi el a pálmát.

Tudjuk, Szlovákiában nincs autonómiaprojektum, amit képviselni lehetne. De, mindez a nézőpont kérdése. A VMDP-ben úgy gondoljuk, hogy Magyarország EU-csatlakozása óta nin­csenek határon túli magyar ügyek. Csak magyar ügyek vannak.

Veszekedéssel is kijuthatunk, mi magyarok, az EU politikai színterére. Csakhogy ott a kisantanti mentalitás pillanatok alatt együtt érző támogatásra talál. S a magyarok lesznek a fe­szültségkeltő feketepéterek. Anélkül, hogy értelmes védekezésük meghallgatásra találna.

Az autonómiaprojektum, legyen az akár a vajdasági konkrét tervezet, vagy más, esetleg az autonómia ismérveinek az EU részéről történő elismerésére irányuló kezdeményezés, szintén feltűnéshez, netán ideges fészkelődéshez is vezetne. Ezt azonban össze se lehetne hasonlítani a veszekedés-okozta figyelemfelkeltéssel. Egyszerűen azért mert, jóllehet az EU számára mind­kettő gond, de a veszekedés csak a regionális nyugtalanság jele, az autonómia kérdése viszont az Unió egészét érinti. Tetszik ez a nyugalomra vágyó nagyoknak, vagy sem. Egyszerűen azért, mert az EU növekedése, bővülése közben a megoldatlan kisebbségi problémák „begyűrűznek” ebbe az eddig kiváltságosok klubjába is. Az EU-ban meg kell érteni: a kisebbségi autonómiák ügye egyben biztonsági kérdés is. Magyarország politikai missziós tevékenysége tehát kívánatos lenne, mert bennünket, magyarokat kiemelne a megtámadottság állapotából. De hasznos lehetne az EU szempontjából is, hiszen az autonómiákkal szemben megnyilvánuló kényszeredett tétlen­ség senkinek sem felel meg.

forrás: VMDP Hírlevél

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.