I.

Az anyanyelv olyan logikai rendszert hordoz magában, hogy ennek kifinomult használata önmagában is fejleszti az értelmet, az egyén gondolkodásmódját és világképét. Korunk egyik legfontosabb követelménye, hogy az egyre jobban beszűkülő szakterületek és szakágak közepette is meg kell őrizni egy egységes világkép struktúráját, amelyben az egyénnek mindig meg kell találnia az igazodási pontokat. Ez a fejlett nyelvi készségek nélkül szinte lehetetlen. A gazdagodó szókincs egyre pontosabb azonosító és megkülönböztető (identifikáló és szelektáló) képességet fejleszt ki. A gondolatok kifejezésére szolgáló szövegszerkesztés, szövegalkotás (helyes és pontos szóhasználat, egyértelmű mondatszerkezet, összetett mondatok helyes viszonya) a szintézist, míg az elemző szövegértelmezés (értő olvasás) az analitikus képességeket erősíti. Ezt a funkcionális nyelvtani szemlélettel tudjuk fejleszteni. A mellérendelő összetett mondatok szerkesztésének képessége párhuzamot mutat a matematikai-logikai operációk alkalmazásával (pl. kapcsolatos – konjugálás, magyarázó – dedukció, következtető – indukció stb.), és ezek helyes alkalmazásával (ennek értését a tíz éves életkor tájára teszik) a helyes, logikus gondolkodás révén megalapozza a rugalmasabb és pontosabb megértést és megismerést.

II.

A beszédtanulással foglalkozó szakirodalom már igazoltnak látja azt a tényt, hogy a fejlettebb zenei hallással rendelkező személyek hamarább, gyorsabban, több szót ismernek fel, mivel a beszédhangok is zenei jellegűek, és a hangok értelemi megkülönböztető szerepe egyértelmű. Megfigyelték, hogy azon népek, amelyek nyelvében és beszédében magasabb a magánhangzók aránya , jobb zenei képességekkel rendelkeznek, kevesebb az úgynevezett „botfülű" (amit a szaknyelv tonális süketségnek nevez). Ez a képesség, mármint a zenei halás, zenei ingerekkel, énekléssel, dallamos zenével fejleszthető. Erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni az óvodai nevelés során, amikor a családban kialakult hátrányokat még eredményesen lehet korrigálni. Az iskolába lépéskor a különbségek már külön nevelői programot is igényelnének, mert a nagyobb szókinccsel rendelkezők számára „fárasztó" a számukra egyértelmű dolgok ismételgetése, ami miatt passzivitásba, dacba, esetleg az oktatást zavaró tevékenységbe megy át. Ha ezek számára nem tudunk gazdagító programokat kínálni, ami a jelenlegi viszonyok közt nem valószínű, akkor ezek a tehetségek elkallódnak, sodródnak, magukba fordulnak, avagy képességeiket az iskolán kívül próbálják kamatoztatni. Ugyanakkor a szerényebb előképzéssel érkező tanulók, ha nem kapnak felzárkóztató foglalkozást (ami a legtöbb helyen szintén nem megoldott), akkor a számukra magasabb követelmény miatt elkedvetlenedve abbahagyják a többiek utáni '"loholást", és szintén az iskola céljaitól eltérő magatartásformát választanak.

III.

Megállapíthatjuk, hogy megfelelő ingerekkel az agy pozitív irányban gerjeszthető, kondicionálható, de érvényes ez negatív vonatkozásban is. Arra is van feldolgozás, hogy valamely terület elhanyagolása nemcsak hogy lelassítja vagy megállítja a terület fejlődését, hanem vissza is vetheti (degenerálja). Ha egy gyerek nem kap két éves koráig beszédingereket (nem beszélnek hozzá, vagy csak keveset, szűk utasításokat, pozitív érzelmi töltés nélkül), akkor ez visszavetheti mentális fejlődését, akár olyan mértékben, hogy soha be nem hozható a lemaradás. Az ingerszegény környezet és nevelés kihat az érzelmekre és a gondolkodásra is. Az érzelemdús családi háttér, kedvező iskolai nevelés viszont szinte „szárnyakat ad". Az ingergazdagság viszont nem jelentheti a szélsőséges, nagy intenzitású vagy túlzott mennyiségű „adagolást" (veszekedések, kiabálások, erős háttérzaj, rengeteg autó, zsúfolt napi program, sok ismeretlen dolog, idegenek , idegen nyelvű környezet, félelmetes képek és hangok, sok film egymás után, hangos zene, sok zörej, sok tanóra stb.).

Érdemes megvizsgálni azt a terhelő helyzetet is, amikor valaki nem anyanyelvén kezd el tanulni. Még nem egyértelmű annak az elképzelésnek a hatástanulmánya, hogy milyen életkorban lehet az elsődleges (anyanyelv) mellett egy másikat elkezdeni. Valóban megfigyelték, hogy zseniális emberek már gyermekkorban több nyelvet is beszélhetnek (pl. Mozart), de ez inkább azt bizonyítja, hogy ezek érési szakaszai rövidebbek, ahogy mondják koraérettek. A többségnél viszont zavart keltenek, ha még nem strukturálódott a beszédértés központja, vagyis az anyanyelvi rendszer nem kapcsolódott elegendő jelkapcsolattal a gondolkodás logikai mezőihez és kicsi a szókincs. Az anyanyelv szilárd elsajátítása feltételezi az idegen kifejezések és nyelvi struktúrák befogadását is. Magyarán szólva a jó anyanyelvi képzés az idegen nyelv megtanulásának alapja. Mivel a magyar eltér a környező népek nyelvi rendszerétől, ezért ezen a téren óvatosan kell bánni az idegen nyelv korai erőltetésével. Az viszont előny, hogy a magyar beszédhasználat hatékonyabban ösztönzi a szókincs gyarapítását, mivel zeneisége érzékenyebbé tesz a beszédhangok közti eltérések felismerésére. Ezt zenei ingerekkel, énekkel és zenehallgatással tovább lehet fokozni.

IV.

az anyanyelv, hogyha az az anya, a család, a környezet nyelve, akkor nem egyszerűen olyan jelrendszer , mint a többi, hanem a biztonságérzet, a gondoskodás, az otthontudat, a szerető emberi kapcsolat eszköze és forrása is egyszerre. Ebből a közegből korán kiszakítva egy esetlegesen idegen környezetben súlyos károsodásokhoz is vezethet (kancsalság, dadogás, éjszakai bevizelés, tartós neurotizáció és későbbi depresszió, magatartási zavarok, csavargás, delikvencia stb.). A gyermek, amikor mesét óhajt, nem csupán a történetre kíváncsi, hanem elsősorban azt akarja, hogy az anyja mellette legyen, a hangját hallhassa, így az anyai hang és az anyanyelv az otthontudat biztonságát teremti meg. A gyermek korai bölcsődébe adása mellett, hogy az anya dolgozni tudhasson, azzal érvelnek, hogy a bölcsődés gyerekek önállóbbak, függetlenebbek lesznek, holott más kutatás azt igazolja, hogy ez az anyai kötődésből való korai kiszakadás valójában otthontalanság, és később a párkapcsolatok , családok felbomlásában mutatkozik meg. Egy felmérés arra mutatott rá, hogy az elvált szülők közt magasabb az egykor bölcsődések aránya, mint amennyi bölcsődés van az adott populációban (persze ez csak egy lehet az okok között, de nem elhanyagolható). Három éves koráig tehát kedvezőbb az anyai gondoskodás közelében maradni, esetleg a harmadik évben félnapos bölcsődében, hogy az anya számára rövidített munkaidő avagy kikapcsolódás kínálkozzék. Mivel a gyermek csak két éves korára tanul meg beszélni, ezért lényeges, hogy ebben az időszakban nyugodt háttere és ingerdús környezete legyen, lehetőleg az anya jelenlétével megerősítve.


A gyermekek születésükkor rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felismerjék és megkülönböztessék a különböző hangokat , de később csak az anyanyelvükben ill. nyelvjárásukban előforduló hangokat tudják azonosítani (ismert, hogy a bodrogköziek általában nem hallják különbözőnek a nyílt és zárt „e" hangot még a jelentésmegkülönböztető helyzetekben sem pl. hegyes, szerelem) . Bár a hangfelismerés korán kialakul, de ezekből szavakat alkotni csak jóval később kezdenek. Egy másfél éves gyermek szókincse kb. 25 (amit kimond, mert sokkal többet ismer fel, ha rákérdezünk, hogy mutassa meg vagy csinálja azt ). A hároméves már 1000 szóval rendelkezik , négyévesen szókincse 1500 szó, 5 évesen 2000, míg a hatodik életévére ez a szám kb. 3000 (de 14 ezret használ, az alapszavak változataiként), vagyis naponta átlag 9 szóval gyarapszik, de ez számára nem megterhelő, erre van ráhangolódva, és kíváncsian ismerni akar mindent. Az első szavak konkrét dolgok: emberek (mama, anya), állatok (cica, kutyus), testrészek (orra, szeme, keze) és a környezet tárgyai (autó, szék, tej, alma, labda). A szókincs kezdeti hiányosságait a gyermek úgy hidalja át, hogy meglévő szavaival nevezi meg a hozzá hasonló dolgokat . Pl. a négylábú cica jó a tehénre is, avagy az alma minden gyümölcsre. Öt és hat éves kor táján, ha egy új szó elhangzik, akkor gondolkodási rendszerük a szövegkörnyezet alapján próbálja azonosítani a szótárában, persze ez néha pontatlan, és a hasonló hangzás miatt keverednek a fogalmak. Pl. a garázs-darázs, ösvény-fösvény. A pocsékol szó alatt azt értheti, hogy pocsolyába dob. Másfél éves kor után jelennek meg a kétszavas mondatok , melyek önálló kijelentések, állítások , de toldalékok, névelők és viszonyszók nélkül. Pl. „Oti labda.", ami jelenthet labdázást, de azt is, hogy övé, vagy azt, hogy nála van. Az igei állítmány , mint az igék használata csak későbbi fejlemény. Ezután megjelennek a kötőszavak , határozószók, névelők majd a morfémák (tárgy, többes szám, birtokviszony, határozói ragok stb.). Az oktatásban a nyelvi elemzés és szövegértelmezés során fel kellene használnunk ezeket az ismereteket, például úgy, hogy a felső tagozaton avagy a középiskolában rámutatnánk ezekre a jelenségekre, melyekkel otthon vagy a környezetben találkozhatnak, de nem tudatosítják, hogy itt valójában milyen folyamat zajlik. Így megérthetnék jobban, mi a mondatszerkezet (alany-állítmány viszony), mi a jelentés, fonéma stb. Az idegen nyelvek elsajátítása szempontjából is fontos lenne ismernünk, hogy az adott nyelvben miként tanulnak meg beszélni a gyerekek, mely szavakat és mely nyelvtani elemeket kellene először megismernünk. A harmadik életévben megjelenik a logikus szövegszerkesztés (nyelvtani illesztés), kialakulnak az összetett mellérendelő mondatok kezdetleges fajtái, és ekkor megnő a társas kapcsolatok igénye. Egyre bővül a kör, a családon kívülre, és ez az az időszak, amikor az egykorúak közösségében (óvoda) egymást „gerjesztve" fejlesztik. Az életük központi eleme ekkor a játék lesz, melyben a nyelvi kommunikáció elsőrendű szerepet kap. A játék, mely megismerést, tanulást, szociális kapcsolatot, mozgásigény kielégítését, feloldódást, logikus gondolkodásra késztetést, beszédfejlesztést, önkifejezést, értelmi és érzelmi csiszolódást, együttműködési készséget, szabályismeretet és képzeletfejlesztést biztosít. A mozgásjátékok különösen értékesek, főleg dramatikus keretekben (pl.:Adj, király katonát !), mert a szöveg, dallam, ritmus és az összhang megteremtése ösztönzőleg hat a fejlődésre.

V.

A mese egy olyan varázslat, mely szavakkal teremt meg egy olyan világot, amelyet a képzelet a valóság illetve az addigi tapasztalat alapján tesz szemléletessé és hitelessé, bár gyakran csodás elemei vannak, de a történet emberi vágyakat tükröz és emberi félelmekkel száll szembe. A gyermek mindezt résztvevőként éli meg, és ebben bontakozik ki magasabb rendű emberi küldetése, hogy megérezze örökös vágyának és egyik legnehezebb emberi feladatának sugallatát, hogy élete értelmét kutassa. Egy-egy nép meséi az ősi mítoszainak töredékeit is magukban hordozzák, és olyan gondolatokat, tapasztalatokat, tanulságokat és magatartásformákat közvetítenek, melyek nyomvonalán haladva a közösség megmaradása , élethez való hite öröklődik tovább. A gyermekben a mese valósága még nem szakad el teljesen az élet valóságától, de normális értelmi fejlődése során később különbséget tud tenni a két világ (képzelet és valóság) között. Ám arra is ráérezhet, ráhangolódhat, hogy a szavakban rejlő jelentéstöbblet lehet a belső lelki élet megjelenítője (kivetítője) és annak eszköze, hogy kapcsolatot teremthessen az emberi lét magasabb dimenzióival, amit általában csak szellemiségnek, kultúrának vagy léleknek szoktunk nevezni, de valójában a legnagyobb titkok kategóriájába tartozik. Az iskolába lépő gyermekek nagy része napjainkban korábban nem tapasztalt érdekes világszemléletet hordoz magában, mely mögött feszültségek, szorongások rejlenek. Olyan szavak tömegét hozzák magukkal, melyet az információs csatornák, reklámok ontanak magukból, de azok értelmét, lényegét nem ismerik . Esetleg alakját, megjelenési formáját igen, de funkciótlanul. A másik tényező, hogy a hagyományos családi élet kommunikációs és mesélési alkalmai is megváltoztak. A modern digitális technika révén a csodák szemléletivé tehetők, megjeleníthetők, mintha eleven valóság lenne, ezért talán nem is meseként fogják fel, és nem kapnak késztetést arra, hogy fantáziájukat csiszolják. Talán a „materializálódott" varázslat miatt a képzelet asszociációs területe elsorvad, és talán visszafelé sem tudja dekódolni a lírai, költői , irodalmi üzeneteket. Ez a jelenség viszont az érzelmi élet beszűküléséhez vezethet, ami miatt a kommunikációs csatorna egyik fontos „vezetéke" hibásodhat meg. A tünetek nem újak. Azokban az országokban, ahol a fogyasztói társadalom már korábban megszállta elektronikus eszközeivel a lakásokat, otthonokat, ott hamarább jelentkezett. Azok a tanulók, akiket még az ártalmaktól védettebb családban neveltek, az iskolákban kisebbségbe kerülnek, és ki vannak téve a többség magatartásából eredő hatásoknak . Talán nem túlzó a kifejezés, hogy ez agresszió, ugyanis a képzeletnek a valóságot feldolgozó és feszültségeket oldó (kanalizáló) képessége híján megnő a belső feszültség, melynek tartós állapota neurózishoz, magatartási zavarokhoz vezet. A nevelő csak azt látja, hogy a gyerekek szinte oktalanul elgáncsolják, veszélyesen lökdösik, verik, ütik egymást. Ráadásul a mai iskolarendszer még nem tudott hatékony választ adni arra a tényre, hogy a gyermekek mozgásigénye sokszorosa a felnőttekének. Pedig már a görögök is úgy neveltek, hogy a test és a lélek harmóniája megvalósuljon. Köztudott, hogy a kielégítetlen mozgásigény is az idegrendszert terheli. („Gyötrődik a lélek, ha lazsál mellette a test."-Montaigne) A mese , a játék, a dramatizált mese, a ritmusjáték, a terepgyakorlat , a közös éneklés és természetesen a sport hozzájárulhat a kiegyensúlyozottabb fejlődéshez. Egy-egy történet mélyebb átélése (megismerése, megrágása, megemésztése) örömmel, boldogsággal tölti el a benne résztvevőket. Az irodalmi művek megismerésére, elolvasására való igényünket azzal a hasonlattal is szemléltethetjük, hogy nem elég ismerni egy étel nevét, nem elég tudni, hogy miből készült és hogyan, mert azzal csak úgy lakhatunk jól, ha megesszük. Csak így lesz táplálékká. Aki pedig embernek nevezi magát, annak lelki táplálékra is szüksége van, aminek híján állati sorba süllyedhet. J.M. Lotman (Jel – kultúra – kommunikáció) szerint „Bármilyen művészi szöveg csak akkor töltheti be társadalmi funkcióját, ha az egykorú közösségben létezik esztétikai kommunikáció …,az önmagában vett műalkotás egy bizonyos kulturális kontextus nélkül, a kulturális kódok bizonyos rendszere nélkül érthetetlen nyelven írott sírfelirathoz hasonlatos." Ez a megfogalmazás talán arra is rávilágít, hogy mennyire fontos a helyes beszéd, írás, olvasás és szövegértés elsajátítása mellett hangsúlyozottan foglalkoznunk annak feltárásával, hogy miért nem értik a mai fiatalok Jókai, Mikszáth nyelvét, illetve miként lehetne igényt teremteni az olvasásra, hogy aztán a kezdő lépésektől eljuthassanak a legelvontabb szövegek befogadásáig.


Mihályi Molnár László

Szepsi Polgár Info

Kapcsolódó cikkek:

1. Az anyanyelvi oktatás és az óvodák létének fontossága a fiatalok életében

2. Miért fontos, hogy anyanyelvi oktatást kapjanak gyermekeink óvodától az egyetemig itt a Felvidéken! 

 Forrás: http://www.felvidek.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=825&mode=&order=0&thold=0

Hogyan kell elpusztítani egy népet?
  2007.10.31. 19:19

I. Beneą és a végső megoldás „ A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket.”(G.Husák fogalmazása 1945 február, a kommunista párt konferenciáján) „Elő kell készítenünk a németjeink és magyarjaink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz.” (E. Beneą, 1945.II.16.) „A Csehszlovákiában maradó magyarok kisebbségi védelemre egyáltalán nem számíthatnak. Az egy tömbben élő nemzetiségi lakosságot szét fogjuk telepíteni!” (Clementis, 1946.II.27.) A XX. század bővelkedik a különböző népirtásokban a törökországi örmények és kurdok elleni mészárlásoktól a kambodzsai Pol Pot rezsim több milliós ártatlan áldozatán át a közelmúltban a jugoszláviai horvátok, bosnyákok és albánok tömeges kivégzéséig, hogy csak néhányat említsünk. A médiákban azonban leginkább csak a zsidó nép ellen elkövetett bűnök kapnak egyértelmű elítélést, míg az ennél sokkal tragikusabb és tömegesebb kommunista vérengzésekről gyakran szemérmesen hallgatnak vagy még a körülményekre hivatkozva felmentően védelmükbe is veszik azokat. Vajon az egyik kérdésben oly vehemensen ágáló körök miért nem tartják legalább ilyen veszedelmesnek a szocialista és kommunista eszmék kitalálóit, terjesztőit és végrehajtóit, hiszen tevékenységük (főleg Lenin és Sztálin idejében) sokszorta több megkínzott, halálba hajszolt és elpusztított ártatlan áldozatot követelt. A lelkekben, közösségi életben és emberi értékrendben végzett pusztítás nagyságáról pedig a mai napig nem lehet számot adni, mert az napjainkra is tragikusan kihat , főleg az évtizedekig leigázott kelet-európai térségben… Akik mindezt megkérdőjelezik, azok az auschwitzi rémségeket is letagadhatják ! És mindezek után akár az 1945-ben kezdődő magyarok és németek elleni csehszlovákiai megtorlásokat is igazságosnak mondhatják csak azért, mert Németországot és Magyarországot a vesztes országok közé sorolták. (A háború másik kirobbantóját, a Hitlernél is nagyobb gazember Sztálint pedig az egekig magasztalták!) Jaj a legyőzötteknek ! Olyanok is hirdetik ezt a „háborút követő történelmi igazságtételt”, akik tudathasadásos módon védelmükbe veszik a Tiso elnök vezette Szlovákiát, mely az elsők között küldte haláltáborokba zsidó polgárait, s még fizettek is az elszállításért a németeknek. Tudvalévő, hogy a szláv szimpátia jegyében Sztálin hajlandó volt belegyezni Csehszlovákia határainak visszaállításába, s az ezt követő etnikai tisztogatásokba, és jótékonyan megfeledkezni az álszent plébános országlásáról, de három „szívességet” kért érte cserébe: 1. A Szovjetuniónak adják át Kárpátalját, amit aztán egy mondvacsinált népakartra hivatkozva bekebeleztek a kommunista rémuralom birodalmába. Onnan ugyanis a Kárpátokon belülről tarthatott szemmel három gyarmattá tett országot. 2. Csapjanak egy kis ribilliót a német hadsereg hátában, hogy legyen mire hivatkozni Szlovákia háború utáni megítélésekor. (Érdekes módon, mivel azt nem a szovjetek szervezték, a hasonló, de jelentősebb lengyel felkelést nem így értékelték, s még arról is hallgatni kellett, hogy azt a magyar hadsereg támogatta !) 3. Tegyék lehetővé a kommunista párt hatalmi befolyását az új vezetésben, és ennek garanciája az lesz, hogy Beneą elnökként szerepelhet az ország élén. Ilyen előzmények után alakult meg Kassán az új kormány (1945.4.5.), meghirdetve egy olyan programot, melynek egyes pontjai kimondottan fasiszta jellegűek voltak, és a magyar és német nemzetiségű polgárok ellen irányultak (jogfosztás, vagyonelkobzás, kollektív bűnösség !). Beneą lett az elnök mindenféle parlamenti jóváhagyás nélkül, holott 1939-ben önként lemondott és üdvözölte az új elnököt (Háchát), és egyébként is lejárt a mandátuma 1945-ig. Ennek ellenére törvényerejű rendeleteket adott ki, s mivel ezek közt több olyan is akadt, amely csupán származásuk miatt avagy anyanyelvük alapján bűnössé nyilvánította a magyarokat és németeket, ezeket a dekrétumokat nyugodtan fasiszta törvényeknek nevezhetjük. Néhol még annyi fáradságot sem vettek, hogy önálló törvényeket fogalmazzanak, hanem csak a zsidókra vonatkozó korábbi jogfosztó intézkedések szövegében írták át a zsidót magyarra vagy németre. Márpedig aki ma ezeket a törvényeket (dekrétumokat) védelmébe veszi, az maga is fasiszta. Ez a kifejezés ugyanis nem néphez, hanem magatartáshoz és cselekedethez köthető., méghozzá úgy, hogy fegyverrel, pénzzel vagy csalással megszerzett hatalmával visszaélve egy népet, népcsoportot vagy népréteget megfoszt jogaitól, és fizikai vagy szellemi megsemmisítésükre törekszik. Ezért nevezhetők fasisztának az arisztokráciát válogatás nélkül lemészárló francia „forradalmárok”, a cári családot kiirtó leninisták, a kulákokat, papokat, értelmiségieket halomra gyilkoló vagy haláltáborba kényszerítő kommunisták, a zsidókat megsemmisítésre ítélő hitleristák vagy akár a palesztinokat kisemmiző és gyilkoló izraeli agresszorok is. A XX. század azonban abban is „tökéletesedett”, hogy a fizikai elnyomás helyett a szellemi megsemmisítést, a hit s a nemzeti érzés felszámolását, az emberi alapértékek önkéntes feladására való késztetést kifinomultan alkalmazza. Láthatjuk, hogy a sokszínűség, a tolerancia, a másság tisztelete, az esélyegyenlőség, a haladás, modernizáció és demokrácia varázsszavainak leple alatt azon munkálkodnak, hogy egyes szűk gazdasági érdekcsoportok igájába hajtsák a világ jámborrá és beletörődővé tett népeit. Olyanokat emlegetnek, hogy a család fogalma elavult, a nemzeti hagyományok ápolása gettósodáshoz és kirekesztéshez vezet, és csak az a modern, ami tagad mindent, ami eddig volt. Sőt a legjobb a múltat végképp elfeledni, mert az gátol bennünket az előrelépésben. Olyanok akarnak minket az ellenünk elkövetett bűnök elfeledésére késztetni, akik közben a más népeken esett bűnök feletti sajnálkozást akarják tananyaggát tenni az iskolákban. Már megint ez a szovjet-orosz kommunista trükk! Ők az internacionalizmus jelszavával akartak orosszá és istentagadóvá tenni, hogy a saját hagyományainkat, hitünket és érzéseinket pedig feledjük el. Most pedig a szintén istentagadó világpolgárok akarják nekünk megmondani, hogy nekünk mi a jó (persze az, ami nekik anyagi hasznot hajt). Ki hasznot húz belőle, annak térkép e táj. – írhatná most Radnóti. Nem is az a legdöbbenetesebb, hogy Slota, Fico és a hasonló magyargyűlölők akarnak továbbra is a ránk fröcskölt mocsokban tartani, hanem az, hogy „még nincs itt az ideje”, „előbb egyeztetni kell”, „nagyobb tapintattal kell viszonyulni a partnereinkhez”, „európai módon” stb. halogató kifejezésekkel fertőzik a közéletet még egyes magyar nyelven megjelenő lapok is. ÍGY LESZ AZTÁN MINDIG AZ ÁLDOZATBÓL VÁDLOTT ! Mint szegény Malina Hedvig is… A végén még mi fogunk bocsánatot kérni azért, hogy egyáltalán megszülettünk ?! Miért fáj vajon az nekik, ha nekünk ez nem tetszik ?! Mint a tolvajnak, ha rámutatnak a lopott holmira ! Így vagyunk ezzel Trianon kapcsán is, és nem más a helyzet az 1945 utáni időkben elkövetett gazemberségek ügyében sem. Csak a tolvajnak van oka rettegnie, hogy egyszer leleplezik. De miért viselje a bűnösség bélyegét az ártatlan ember ? Mihályi Molnár László Forrás:www.commora.hu

Mihályi Molnár László, Szepsiben élő tanár nyílt levelet fogalmazott a beneąi dekrétumokkal kapcsolatban

A prágai Szövetségi Gyűlésben a kárpótlási törvény megvitatása idején, 1991-ben a Coexistentia képviselői klub vezetője és egyik kezdeményezője volt annak, hogy a kárpótlást a csehszlovák törvényhozás 1944. október 6-ig visszamenőleg értelmezze, a magyar iskolák bezárásáról történt intézkedés időpontjáig. Ezzel szemben a prágai Szövetségi Gyűlés többségi szavazással úgy döntött, az 1948. február 25-e előtti sérelmeket nem orvosolja.

Kedves Barátaim és Sorstársaim !

Tovább >>

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.