A válasz 2008. húsvétján még mindig ugyanaz, mint 1945-től errefelé folyamatosan: tudna, de nem akar, s azért nem akar, mert azt hiszi, nem tud. Ennek a nemzetnek elvették az országát, s ezzel az önbecsülését, a saját erejébe és szerepébe vetett hitét, legyilkolták zászlótartóit, megsemmisítették iránytűit, elvették a történelmét és a jövőképét, ugyanakkor a jelen pillanatig tart (és ilyen iramban hamarosan befejeződik) a tudatának teljes lecserélése. De ez még mind nem elég: mindeközben, lerombolva útjelzőit és kapaszkodóit, elvették a magyarságtól a hitét is.
Nemzetünk nem hisz már sem magában, sem egy közös, szebb, magyar jövőben. Hit nélkül nincs feltámadás, ahogy zsidók számára sem támadott fel a Megváltó, hiszen ők nem fogadják el, nem hisznek benne, így nem részesülhetnek legszebb vallási ünnepünk felemelő voltában – számukra nincs Krisztussal való feltámadás, hiába történt meg a csoda, az tőlük független esemény maradt.
Ha nincs meg bennünk ez a hit, a feltámadásnak még a gondolata is kivész a magyar emberekből, megszűnik a nemzetet egybeforrasztó, nagy és végső közös célnak lenni. „Éppen” nem lesz aktuális– fogalmazhatnánk meg a bennünket immáron tizennyolc esztendeje ezen szófordulattal megnyugtató bukaresti politikusaink nyelvén.
Ha lekerül a feltámadás gondolata egy rabigában senyvedő nép napirendjéről, olyanok lesznek annak fiai, amilyen most az erdélyi magyarok többsége: egyik napról a másikra tengődve saját szemétdombjának a piszkálgatása tölti ki életét, s arra gondol közben: jaj, csak rosszabb ne legyen; éjszakánként szabadság helyett amerikai filmek szereplőivel álmodik, s megszeppen, ha kampányban az RMDSZ vezérei mondanak egy nagyobbacskát a még normális, de naiv magyarok szavazataiért, mert lehet, hogy az felerősíti a mindenkori román magyarellenességet. (Csonkahoni testvéreink nagyobbik része pedig ezalatt özönlik népszavazni, hogy visszavehessen 300 forintot, de ki nem mozdult volna a házából, mikor magyarok millióinak a „visszavételére” kellett volna igent mondania.)
Nem minden részén cselekszenek így a világnak. Koszovóban azok, akik hittek magukban és a szabadságban, autóra való spórlás helyett vállaltak még három gyermeket, de árván hagyni se féltek őket, ha úgy hozta a sors. Ahogy korábban Dél-Tirolban sem rettentek el a határozott fellépéstől, sem az olasz hatóságok megtorló akcióitól. Tibetben pedig éppen ezekben a napokban szállnak szembe puszta kézzel Kínával, a másfél milliárdos atomhatalommal az amúgy békét hirdető szerzetesek. Hosszúnak ígérkezik a harc, ahogy az volt az íreké is, de akik hisznek, győznek. Lám, a baszkokat éppen még szélesebb körű autonómiával csábítgatja a spanyol kormány, csak ne rendezzenek népszavazást a függetlenedésről.
Mi pedig fogyunk, egyre gyávábbak, hitványabbak és érdektelenebbek vagyunk, s azzal vigasztaljuk magunkat, hogy nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Ám hit nélkül a nagypéntekünk csupán értelmetlen szenvedés, végül lassú kínhalál.
A hitünket kell újból megtalálnunk, visszaadni azoknak, akik elvesztették vagy nem is részesültek belőle. Elég hozzá csak körbenézni kicsit a világban, és – még inkább – visszatekinteni saját történelmünkre így Mátyás királlyá választásának 550. évfordulóján. És miközben a múlt s jövendő bűnhődését, a nagypéntekről való továbblépést hirdető himnuszunkat énekeljük, ébredjünk rá, mennyire érvényes ma is a biztatás: „Magyar, legyen hited és lészen országod!”

Bagoly Zsolt

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.