A románok az énekeinket is lopják

- Gyermekkorában, a múlt század 60-as, 70-es éveiben mennyire éltek még a moldvai csángó magyar közösségben az ősi hagyományok, népszokások?

- Lujzikalagorban, a szülőfalumban gyermekkorom egyik nagy élménye volt az aratási éneklés. Mentünk aratni az Erdőnek nevezett határba, akkoriban még természetesen sarlóval, s munka közben a nénikék elkezdtek magyarul énekelni. Karácsony közeledtén pedig a nagyanyám tanítgatott a betlehemes dalokra és az egyéb karácsonyi énekekre. Gyermekkoromban még lakodalmas éneklést is gyakran hallottam, de később ezt is teljesen betiltották a román hatóságok. Emlékszem egy Gábor nevű népzenészre a falumból, akit a Securitate félreállított, mert a lakodalmakon magyarul muzsikált és énekelt. Ennek az lett a következménye, hogy az éneklés az élet szinte minden területén románná változott.

- A népi vallásos élet terén is végbement az elrománosítás?

- A hivatalos egyházi és a népi vallásos, valamint a világi életben egyaránt végbement az ősi magyar énekkultúra, és magának a magyar beszédnek az elrománosítása. Pontosabban, zajlik napjainkban is. Gyimesbükkön például létezik egy népes, hatvan évvel ezelőtt még a görög katolikus vallást követő közösség, amelynek tagjai csak magyarul beszélnek manapság is. 1948-ban azonban hatalmi szóval beolvasztották őket a román ortodoxiába, de a lakodalmakon és más családi eseményeken most is magyarul énekelnek, s mondják el az ilyenkor szokásos versikéket. Csakhogy az utóbbi időben a közösség néhány túlbuzgó tagjának közreműködésével román nyelvre fordítják a magyar énekeket, dalokat, s az ifjabb nemzedékeknek már román énekként tanítják. Az elmúlt évtizedekben a csíksomlyói búcsúra Moldvából érkezők száma is egyre inkább csökken. Előfordult az is, hogy a csíksomlyói búcsún való részvételt egyes papoknál meg kellett gyónni, mert szerintük ez bűnnek számít.

A halotti ima is tilos magyarul

- József atya nemrégiben az édesanyját temette Lujzikalagorban.

- Lujzikalagorban az egyházi személyeknek a temetéskor megmondtam: édesanyámnak legalább annyi jár, hogy az anyanyelvén, magyarul búcsúztassuk, magyarul imádkozhassunk a koporsója felett. A válasz erre az volt, hogy ezt semmi szín alatt nem lehet. Fájdalommal, de tudomásul vettem, hogy a jászvásári püspökséghez tartozó Lujzikalagorban magyar nyelven nem szabad gyászszertartást végezni. Azt kértem az ottaniaktól, hogy az Erdélyből érkezett gyászolókra és a magyarul is értő falubeliekre való tekintettel magyarul is végezzük el a szertatást. Válaszuk az volt, hogy nem lehet, mert ez bajba keverheti őket. Végül is kértem két perc megszólalási lehetőséget, amit meg is kaptam, mire a kósteleki pap bácsi tartott mintegy tíz perces magyar beszédet, amit a helyi egyházi elöljárók nagyon türelmetlenül hallgattak, sőt többször is figyelmeztettek, hogy állítsam le, mert ha nem, akkor ők teszik ezt.

- Mivel magyarázza azt, hogy az 1989-es változások után is folytatódik a csángók erőszakos elrománosítása?

- A csángó magyarság elrománosítása nagyon régi folyamat. Petrás Incze János levelezéséből egyértelműen kiderül, hogy az elrománosítás már az ő korában is komoly gondot okozott. Az 1920-as években, Trianon után még nyomasztóbbá vált ez a törekvés. Domokos Pál Péter, a csángók híres kutatója arról tudósít, hogy egyes moldvai csángó falvakban írásban rögzítették: a hivatalos állami nyelv a román, s ezért magyarul beszélni nem szabad. A tendencia, amint mondtam, a két világháború között is folytatódott, majd a XX. század 80-as éveiben ismét felerősödött. Kapunk ugyan némi külső támogatást, de összességében véve egyedül vagyunk, magunkra hagytak bennünket. A sorsunk felől alkalomszerűen érdeklődnek, de hathatós és tartós segítségnyújtásról, odafigyelésről nem nagyon beszélhetünk. Időnként felkeresik a csángókat, úgymond szóba állnak velük, kitartásra buzdítják őket, de a küzdelmet nekik maguknak kell megvívniuk a hatóságokkal és másokkal. Néhány csángó faluban nemrégiben beindult a magyaroktatás, de tudjuk, hogy milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül a tanítók és a tanulók. Szinte mindennapos jelenségnek számít, hogy a magyaroktatást vállaló gyermekeket és a szüleiket nem szolgálják ki a boltban és egyéb megaláztatásban részesítik.

- Manapság a fiatalok egymás között még a magyar nyelvet leginkább megőrző moldvai csángó falvakban is románul beszélnek.

- Pedig a XX. század 60-as, 70-es éveiben, dacára annak, hogy kizárólag román nyelven folyt az iskolai oktatás, a falumban, Lujzikalagorban akkoriban még senki nem beszélt románul. A gyermekek is csak magyarul társalogtak egymással, pedig a román nyelvet állandóan sulykolták belénk, de szinte eredménytelenül. Csak hetedikes, nyolcadikos koromra sajátítottam el annyira, hogy egy-egy mondatot képes voltam megfogalmazni. A falu vallási, iskolai és a társadalmi élet más terén végrehajtott erőszakos románosítás oda vezetett, hogy húsz-harminc esztendő, vagy talán még ennél is rövidebb idő leforgása alatt teljesen elrománosították Lujzikalagor népét, pedig – ismétlem – nálunk előtte senki nem beszélt románul. Ma viszont felnőttek és gyermekek teljes egészében románul beszélnek Lujzikalagorban.

Rendőrt hívnak az árulók

- Az anyaországot is hibáztatja ezért a helyzetért?

- A mai anyaország részéről komolyabb támogatásra nem nagyon számíthatunk, de még a Románián belüli tömbmagyar közösségektől sem. Megjártam a szórványnak számító Gyergyóhodost és Óradnát is, ahol napjainkban szemünk láttára megy végbe a magyarság beolvadása, mint ahogyan Moldvában is. Sajnos ezeknek a peremen levő, egyre inkább sorvadó közösségeknek a tragikus sorsát a nagyobb tömbmagyar közösségek sem kísérik eléggé figyelemmel, nem érdekli őket, vagy esetleg a mi jajkiáltó szavunk nem elég hangos. A szórványmagyarság, a moldvai csángó magyarság sorvadásáért, s egyáltalán ennek a helyzetnek a kialakulásáért igenis felelős a közömbös, vagy talán a bajainkat nem eléggé ismerő összmagyarság is.

- Csakhogy erre azt szokták válaszolni, hogy addig nem tudnak lépni, amíg erre nem kapnak határozott felkérést.

- A felkérés, a jajkiáltás már többször is elhangzott. Engem nagyon felháborít ez a kibúvónak is felfogható állítás. Egy súlyos, haldokló beteg jajkiáltására ugyanis nem kell várni, hanem oda kell menni hozzá és megerősíteni, hogy újra talpra tudjon állni. Kitől várják az újabb jajkiáltást, amikor látjuk, hogy mi történik nap mint nap Moldvában és másutt. Az ottani magyarokra már rátelepedett az elnyomatás és a megfullasztás érzése. Lujzikalagorban történt meg nemrégiben az az eset, hogy amikor a gyermekekkel és a szülőkkel visszavonatták a magyaroktatásra vonatkozó korábbi kérelmüket, a megfélemlítés szándékával mindig odaállították a rendőrt, az iskolaigazgatót és a polgármestert. Hogyan és kinek tudna kiáltani egy ilyen megfélemlített csángó magyar gyermek vagy a szülei? Vagy ha kiált, akkor ki hallja meg a jajkiáltását? A segélykiáltásra várók csak a saját tehetetlenségüket és tétlenségüket kívánják igazolni ezzel az állítással.

Kérdezett: Hering József

Kuruc.info

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.