1908. január 8-án született a mezőségi Válaszúton erdélyi magyar arisztokratának. Születésekor úgy tűnt, fényes, boldog élet vár rá. 500 holdas birtok, művelődés, vagyon és jólét. Ám erdélyi magyar arisztokratának lenni mindig felelősséget is jelentett, hiszen a birtok nem csak annak urát szolgálta, hanem emberek kezébe adott megélhetést. Különösen így volt ez azután, hogy a vesztett háború végén Erdélyt a románok vették kézhez.

Erdélyi magyar arisztokratának lenni mindig felelősséget jelentett a magyarság megmaradásában is. Nem véletlen, hogy a marosvécsi kastélyban, az „erdélyi Helikonon” a nemzeti kultúra és a transzilvánizmus jegyében összegyülekező, legkülönfélébb gyökerű írók között ott találjuk a szárnyait próbálgató Wass Albertet is.

Aztán Erdély visszatért, s még egyszer átélhette a „magyar világot”. Csak, aki tudja, hogy mit élt át a román megszállás első húsz esztendeje alatt az itteni magyarság, s van szíve hozzá, az értheti meg azt a hatalmas örömet, ami az újrakezdést kísérte. A hatalmas tervekkel meginduló építőmunkát a háború söpri el, s kicsavarja az író kezéből a család kivételével mindazt, amiért addig élt: az otthont, a hazát, a megélhetést.

A sors általveti a „patakon”: Amerikában telepedik le. Erdély ugyan már nem lehet az övé – hát legyen azoké, akik ott élnek! Ír, szervez, s Erdélyért lobbizik, s nem is sikertelenül! Fölhívja a figyelmet Ceausescu nemzetiségi politikájára, és nagy része van abban, hogy a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét az amerikai kormány megvonja a Kárpátok géniuszától.

Wass Albert a mindig aktuális hatalom és fősodor számára volt „sok minden”: pacifista, kollaboráns, nacionalista, háborús bűnös, – és ahogy egy ütődött földije volt szíves definiálhatni – szórakoztató fasiszta. Vadászott rá a Gestapo és megpróbálta eltenni láb alól a Securitate. Rágalmazták – ám a Szabadság Hazájának bírái és hivatalai felmentették. Állta a sarat minden időben, amint kellett. Csak a sajátjai sérthették: soha nem gyógyuló, szinte halálos seb volt számára a magyar állampolgárság körüli huzavona.

Ha műveit olvassuk, megismerhetjük az igazi Wass Albertet. Azt, aki végtelenül szereti és alázatosan szolgálja az életet, keresi és életre váltja az igazságot. Sohasem vak, sohasem elvakult, sohasem tűri az igazságtalanságot. Méltányos, de nem „relatív”. Milyen beláthatatlanul messze van mindattól, amivel nap mint nap szembesülünk! A mindennapi „kommunikáció” világától – a „mindannyian tudjuk, hogy ők tudják, hogy tudjuk világától”.

Ha Wass Albertet olvasunk, sorjáznak a kérdések:

Tudunk-e harcolni – nem valami és valakik ellen – hanem valamiért, valakikért? Tudunk-e jól, ötletesen, szellemesen harcolni? Tudunk-e a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel számolva, a közös jót, a közös érdekeket felismerve és megértve?

S van-e türelmünk, önbizalmunk, hitünk a reménytelenség idején? Megtesszük-e mindazt, amit tehetünk, vagy inkább sajnáljuk magunkat, s hagyjuk, hogy elborítson az ár? Tudunk-e, akarunk-e tanulni? Keressük-e az igazságot és kerüljük-e a vakságot?

Mert ne tévedjünk – újra közel a csillagfordulás ideje! Az égben fönt már ismét likasszák azt a rostát, és ama bizonyos csillagtengelyt újra olajozzák azok a szorgalmas angyalok. És bizony mindannyian újra megméretünk. Ha megtesszük, amit kell, nem lesz – nem lehet! – baj.

El tudjuk-e újra kezdeni? Ki tudjuk-e ásni újra a fundamentumot?

Elindultunk-e már?

S ha nem, mire várunk még?

Juhász Egon - Gondola.hu

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.