A szocialista politikus az MSZP budapesti elnöksége nevében közleményében köszönetét fejezte ki a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének, hogy az 51 évvel ezelőtti Köztársaság téri ostrom áldozataira megemlékeznek. A Magyar Szocialista Párt budapesti elnöksége fejet hajt a Nagy Imre Társaság történelemhez, emberséghez való viszonya előtt - írta Burány Sándor.
Az alábbiakban az 51 évvel ezelőtt történteket elevenítjük fel a Wikipédia segítségével.
1956. október 23-án este a Államvédelmi Hatóság (ÁVH) két szakasznyi, 46 főből álló különítményét rendelték a pártház biztosítására. Azokban a napokban a budapesti pártvezetés, pártmunkások, illetve néhány nap múlva biztonságos helynek gondolva a székházat néhányuk családja tartózkodott az épületben. Hamarosan a Néphadsereg tisztjeinek egy csoportja is a székházba került, akik az MDP Katonai Bizottságának határozata alapján a felkelők lefegyverzésére megalakítandó munkásmilíciák szervezésével voltak megbízva. Összesen mintegy 150 személy volt az épületben.
A téren három szovjet tank is állomásozott a pártház védelmében. Az ÁVH-s fegyveresek ezek biztonságában ki-kicsaptak az épületből és a Köztársaság téren áthaladó felkelőket, sőt fegyvertelen járókelőket is megfélemlítettek, rájuk lőttek és megkergették őket, több embert letartóztattak és fogva tartottak, majd gépkocsival a Mosonyi úti rendőrkapitányságra szállították őket. Az ÁVH-sok által begyűjtött embereket ott azonban elengedték, mert időközben a rendőrség átált a forradalmi kormány oldalára. Az ÁVH ezen utolsó góca tevékenységének hamar híre ment a városban. Amikor október 29-én a szovjet tankok kivonultak a városból, így a térről is, az épület külső védelem nélkül maradt. A pártház ÁVH-s katonái azonban ennek ellenére tovább folytatták provokatív tevékenységüket, és a kormány által hivatalosan kinevezett nemzetőröket tartóztattak le a téren. Ráadásul Nagy Imre kormánya az ÁVH-t 28-án feloszlatta, tehát a szervezet ekkor már illegális volt.
A pártház védelmét a bentiek többszöri kérése ellenére sem erősítették meg (pedig akkor még a keményvonalas kommunista belügyminiszter, Münnich Ferenc is elegendő fegyveres erővel rendelkezett a segítségnyújtáshoz). A még hatalmon lévő belügyi vezetőknek azonban a szovjet KGB vezetőivel egyeztetve valószínűleg érdekében állt a lakosság provokálása, a pártházban lévők védtelenül hagyása, és az, hogy a másnapi események megtörténhessenek, minél zavarosabbá válhasson a helyzet Magyarországon, és ez okot szolgáltasson a Szovjetunió katonai beavatkozására.
A csatát megelőző pártházbeli események nemcsak az ÁVH-sok tevékenységében merültek ki. A történelmi dokumentumok tanúsága szerint miután kiderült, hogy a fővárosi munkások nagy része a forradalom mellé állt, a házban tartózkodó keményvonalas pártvezetők megunták a Katonai Bizottság tétlenkedését és drasztikus lépésre szánták el magukat. Rákosi ezen feltétlen hívei katonai puccsra készültek Nagy Imre kormánya ellen, egy katonai diktatúra megvalósítása céljából. Ez a tevékenységük még a pártvezetés reformkommunista része számára is titkos volt. Feltehető, hogy a házbeli tisztek is részt vettek ebben a tevékenységben, noha a pártházban tartózkodók egy része nem volt rákosista (köztük Mező Imre sem).
Az ostrom
Október 30-án reggel egy nemzetőrcsapat behatolt az épületbe és lefegyverezte az előtérben levő őröket, akik kapva az alkalmon, kiszaladtak az épületből és eltűntek. Ekkor az épület belsejéből lőni kezdtek és kézigránátot dobtak a nemzetőrökre, ezek azonban épségben kijutottak. Az ÁVH-sok a saját, a háztól a tér felé futó társaikra is tüzeltek (ennek indítéka nem tisztázott). A lövöldözéssel az érvényben lévő tűzszünetet is felrúgták.
A történtek miatt délelőtt a nemzetőrök, katonák és rendőrök spontán szerveződő csoportjai a tér bokrai és fái fedezékéből megkezdték a pártház ostromát, azonban a védők az ablakokból távcsöves puskáikkal zúdítottak rájuk folyamatos tüzet. Az ostrom inkább szórványosan, oda-vissza lövöldözésszerűen, mint szervezetten folyt; a pártház a kézifegyverek ellen kiválóan védhető objektumok közé tartozott. A támadók később repeszgránáttal lőtték az épületet, és ez a védőknek is nagyobb veszteséget okozott. Mindkét oldalon sok volt a halott. Amikor a számos földön fekvő sebesült elszállítására mentősök érkeztek a helyszínre, az ÁVH-sok könyörtelenül agyonlőtték őket is. A támadók dühét fokozta az az elterjedt hír, hogy a pártház épülete alatt börtön van, ahol még mindig megkínzott politikai foglyok vannak, illetve ahová a téren ezekben a napokban elfogott nemzetőrök kerültek.
A védők parancsnoka, Mező Imre és társai egész nap segítségért könyörögtek telefonon, de mind a belügyminisztérium, mind a magyarországi szovjet hadvezetés a sorsukra hagyta őket. Csak délután érkezett a pártház védelmére hat magyar harckocsi, amelyek azonban nem fordultak az ostromlók ellen, hanem magát az épületet lőtték rommá. (Miután belülről rájuk is tüzet nyitottak.) Ekkor Mező Imre és két katona fehér zászlóval kijött az épületből, azonban valahonnan (valószínűleg a pártházból) tűz zúdult rájuk, és mindhárman elterültek a földön. Az ostromlók ezután behatoltak az épületbe. Az ÁVH-s katonák egy csoportja fegyverrel állt ellen, ezeket a behatolók tűzharc után elfogták, a védők másik része és az épületben levő belügyi és pártvezetők, mintegy 100 ember a szomszédos házak udvarán át valahogyan távozni tudott, és így megmenekültek.
A lincselés
A pártház elfoglalását követően az épület előtt összegyűlt fegyveres civilek egy kisebb csoportja bosszút követelt, és amikor az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, akkor ez a megvadult csoport a foglyokat megragadta, ütlegelni kezdte, majd az első kilenc foglyot falhoz állították és agyonlőtték. Kettőjük holttestét a helyszínen összegyűlő tömeg fejjel lefelé a tér fáira akasztotta, ütlegeléssel és egyéb módon szidalmazta és meggyalázta, ezt külföldi tudósítók fényképen és filmen is megörökítették. Közben a járókelők mind nagyobb tömege gyűlt össze a véres eseményt figyelve, amely mintegy fél órán át tartott. A kegyetlenkedést végül a nemzetőrök, valamint a helyszínre érkező corvinisták megfékezték, és a foglyokat megvédték a további erőszaktól. A foglyok közül a sértetleneket a rendőrségre vitték, a súlyos sebesült Mező Imrét és az ellenfél valamennyi többi sebesültjét pedig a saját sérültjeikkel együtt kórházba szállították.
(Wikipédia, MNO, MTI)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum