| Hírek : Interjú Habsburg Ottóval |
Interjú Habsburg Ottóval
2007.09.04. 18:27
 2007.09.04. HetiVálasz - Magyarország legnagyobb rákfenéjét a búskomorságban, a hungaropesszimizmusban látja az utolsó magyar király, IV. Károly fia, Habsburg Ottó. "Nem szeretnék nacionalistának látszani, de tudnunk kell, hogy egyetlen másik nép sem volt képes arra, hogy ezer éven keresztül megmaradjon itt, a közép-európai hadak útján. Ez a tény jogos büszkeséggel kellene hogy eltöltsön minden magyart. Azt is el kellene felejtenünk egyszer s mindenkorra, hogy kicsik vagyunk, nem érünk semmit, jobb, ha bele sem vágunk dolgokba, mert úgysem sikerül. Óriási ereje ennek a népnek, hogy a történelem során mindig képes volt befogadni a legkülönfélébb származású, vallású embereket."
- Az elmúlt időszakban keményen nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökről; előfordult, hogy Hitlerhez hasonlította. Miért?
- Nézze, egy magamfajta öregember sok mindent megtapasztalt az elmúlt évszázad Európájában, és mondhatom, Putyin úr politikája a legsötétebb korszakokat idézi. Oroszország ma egyre gyorsabb ütemben halad a rendőrállam felé, az ország vezetésében hemzsegnek a volt szovjet titkosszolgálati emberek és egyéb kétes figurák. Sokan nem is tudják, állam és gazdaság irányítása mennyire egybefolyik, hogyan vándorol az ország vagyona a tűz közelében melegedők zsebeibe. Ez elfogadhatatlan.
- Mégis, európai országok egyremásra kötnek energiaüzleteket Oroszországgal. Őket akkor a diktátor támogatásával vádolja?
- Ne tévesszen meg senkit, hogy az egyre komolyabb energiaéhséggel küszködő Nyugat-Európa most látszólag jó üzleteket köt a készséges Oroszországgal. Putyin szívesen kereskedik az energiával, s a mostani magas árak miatt jól is jár. Az üzlet politikafelettiségéről harsog, holott közben szép csendesen egyre komolyabb befolyásra tesz szert, és egyre komolyabb pozíciókat foglal a rendkívül naiv nyugat-európai demokráciákban. Teszi ezt azért is, mert odahaza Oroszországnak komoly geostratégiai kihívásokkal kell szembenéznie. Ha így megy tovább, Szibéria húsz év múlva a kínaiak kezén lesz, hiszen folyamatos a gazdasági térhódítás és betelepülés az orosz Távol-Keleten. Putyin rendőrállami módszerei pedig nem alkalmasak a folyamat megállítására.
- A nyugat-európai demokráciák naivitásáról beszél, de talán inkább szolidaritáshiányról, az egyes országok különutas politikájáról van szó. A Páneurópai Unió elnökeként mit szól ehhez?
- Történelmi eredmény, hogy az Európai Unió kibővült a volt kommunista országokkal, s nagyon remélem, hogy Horvátország sem sokáig marad kívül a közösség kapuin - ha már a szolidaritásról beszélünk.
- Törökorszát tagságát is támogatná?
- Nagy barátja vagyok a törököknek, de nincs helyük az unióban. Velük különleges kapcsolatot kell ápolnunk, de egy európai közösségben nem lehet keresnivalója olyan országnak, amely döntő részben Ázsiában fekszik. Ami az unió országainak összetartozás-tudatát illeti, ott valóban lenne tennivaló. Charles de Gaulle már a háború alatt azon töprengett, hogyha vége lesz a világégésnek, akkor a földrész békéjének záloga a német-francia kiegyezés lesz. Óriási dolog ez egy olyan embertől, aki a francia csapatok élén élethalálharcot vívott Németországgal.
- Mi a véleménye az Európai Unió jelenéről?
- Az a rendszer, amelyet a háború után kitaláltak, és sokáig jól működött, ma reformra szorul. Sajnálatos, hogy mennyire eltávolodtunk az alapító atyák szellemiségétől. Ezt mutatja az is, hogy az európai alkotmánytervezetben nem emlékeznek meg Európa keresztény gyökereiről. Az európai építkezésben tényleg tapasztalható egy kis megtorpanás, de hiszem, hogy a nemzeti egoizmusokon ismét úrrá lesz a szolidaritás. Én bizakodom, a nemrégiben megválasztott francia elnökről, Nicolas Sarkozyről nagyon jó véleménnyel vagyok. Remélem, sikerrel járnak Európa újraindításával kapcsolatos tervei. Kampányoltam is neki az elnökválasztás előtt, igaz, nagyon kellett vigyáznom, nehogy magyarosan, Sárközynek ejtsem a nevét.
- Van olyan magyar politikus, akiről hasonlóan jó a véleménye?
- A jelenről nem nyilatkoznék, a történelmi szereplők közül egyértelműen Széchenyi Istvánra nézek fel. Nagy tudású, a hazája iránt elkötelezett, a szó legnemesebb értelmében fontolva haladó politikus volt. Kossuthtal a családomnak voltak nézeteltérései, de hát Istenem, már ez is a közös történelem része. Hetven évig nem jártam Magyarországon, ám múltunktól soha nem szakadtam el: 1940-ben például beszédet mondtam az amerikai magyarok Kossuth-házában. A történelmünk minden jó és rossz szereplőjével, fény- és árnyékos oldalával együtt a miénk, egy és oszthatatlan; nem helyes, ha szemezgetünk belőle, s csak a nekünk tetsző szereplőkkel törődünk. Néha, amikor egyesek morognak, hogy miért beszélek március 15-én, azt felelem: ugyanazért, amiért Kossuth Lajos fia Ferenc József minisztere lett.
- Tisza István nem szerepel a kedvencek között?
- Látja, róla még személyes emlékem is van. 1916-ban, édesapám koronázásán ott volt, és szó, mi szó, kissé unatkoztam, mert szóval tartott egy mellettem ülő úr - a bolgár cár -, pedig én a szertartást akartam figyelni. Feltűnt, hogy a király körül, a sok díszruhás magyar főúr között van egy egyszerű feketébe öltözött alak: Tisza István miniszterelnök.
- Akkor a háborús vereség, a feldarabolás felé haladt az ország, s bár ma békésebbek a körülmények, sokan kilátástalannak érzik a jövőt. Ön végigélte a vérzivataros XX. századot, ez alapján mit mond: egy ország mikor bízhat leginkább a jövőjében?
- Szent István király ünnepén arra a zseniális férfiúra emlékezünk századok óta, aki nem a bizánci császár, hanem a római pápa koronáját fogadta el, s egyúttal megszervezte a magyar államot. Az ő történelmi tetteihez azonban öt évtizeddel korábban kellett az augsburgi csatavesztés, amikor világossá vált, hogy nem folytatható a kalandozó életmód. Ezzel azt akarom mondani, hogy a magyarság fennmaradását biztosító, kedvező fordulatot egy nagy vereség előzte meg. A magyar népet sokszor fenyegette már a megsemmisülés veszélye, de azért mai napig itt vagyunk. Gondoljunk a tatárjárásra, a török hódoltságra, az orosz megszállásra - s ezeket a sorscsapásokat mind túléltük. Ma azért nagyságrendekkel jobb a helyzetünk.
- Igen, de amikor a külső ellenség eszén kell túljárni, működik a magyar túlélőösztön. Amikor magunkra maradunk, sokszor nehéz egyről a kettőre jutni.
- Manapság sokat beszélek iskolákban, és minden alkalommal megragadom a lehetőséget, hogy a legifjabbak figyelmét is felhívjam a hungaropesszimizmus veszélyeire. Felül kell emelkednünk ezen a kiállhatatlan magyar jellemvonáson. Nem szeretnék nacionalistának látszani, de tudnunk kell, hogy egyetlen másik nép sem volt képes arra, hogy ezer éven keresztül megmaradjon itt, a közép-európai hadak útján. Ez a tény jogos büszkeséggel kellene hogy eltöltsön minden magyart. Azt is el kellene felejtenünk egyszer s mindenkorra, hogy kicsik vagyunk, nem érünk semmit, jobb, ha bele sem vágunk dolgokba, mert úgysem sikerül. Óriási ereje ennek a népnek, hogy a történelem során mindig képes volt befogadni a legkülönfélébb származású, vallású embereket.
- Olyannyira, hogy még a Habsburgház feje, az utolsó király fia is többes szám első személyben beszél a magyarokról...
- Látja, éppen erről van szó! A millecentenárium idején, 1996-ban tudatosult bennem az, amit észrevett. Egy emlékmű avatásán mondtam beszédet, egyszer csak hallom magam, amint azt mondom: amikor elődeink Ázsiából kijöttek. Megálltam egy pillanatra, s eszembe jutott, hogyha az ünneplők között van valaki, akinek az elődei biztosan nem Ázsiából jöttek, akkor az én vagyok. A magyar kultúra, a magyar múlt a nemzet igazi ereje, ezért nem lenne szabad, hogy belesüllyedjünk a búskomorságba. Vannak köztünk német, szlovák, horvát, örmény, zsidó, s még ki tudja, hányféle náció leszármazottai. Ám ők mind magyarok, mert elődeik úgy döntöttek, hogy élnek a lehetőséggel, és részei lesznek annak a nemzetnek, amely befogadta őket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum