A szocialisták miatt nem lett díszpolgár Szörényi Levente, aki a Heti Válasznak elárulta, hogy ősszel a politikával kapcsolatos összes illúziója szertefoszlott.

Árpád-pajzsot adományoz a Szörényi Levente által alapított Holdvilágárok Alapítvány július 7-én. A zeneszerző - aki egy hete a helyi szocialisták ellenállása miatt nem lett a XIII. kerület díszpolgára - lapunknak azt is elmondja: ősszel a politikával kapcsolatos összes illúziója szertefoszlott.



- István és Koppány alakja remekül aktualizálható, talán ezért is népszerű a rockopera. Árpád viszont miért kellene, hogy érdekes legyen a számunkra?

- Szomorú, hogy magyarázni kell, de tény, hogy honfoglaló fejedelmünkről legfeljebb annyi él a köztudatban: mesefigura, aki valamilyen lóért "megbugázta" ezt a területet. Utoljára a millenniumkor került szóba a neve. Pedig nem csupán halálának évfordulója ad okot az emlékezésre: július 7-én lesz a pozsonyi csata 1100. évfordulója is. A totális győzelem napjáé. Ez a csata volt a honfoglalás befejező aktusa, utána közel száz évig nem is jutott eszébe a németnek, hogy idejöjjön. Lassan már lemondunk erről az országról, és még arra sem emlékszünk, hogy volt, amikor harcoltak érte az őseink! Pedig volna rá okunk, hogy visszahelyezzük jogaiba Árpádot mint idolt a szűkebb kereteket szabó Szent István-i gondolat helyett.

- Mi baja Istvánnal?

- Semmi, sokat köszönhet neki az ország, de az utódok képtelenek belátni, hogy Árpád nélkül nincs ő sem. Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy, a politika és a klerikális világ mégsem hajlandó hátrébb tekinteni, és mindig csak ezeréves Magyarországról beszél. Azt mondja, azok ott még pogányok voltak, kalandoztak... Ezért leszoktatta a népet arról a száz évről, ami István előtt volt. Pedig nagyon is aktuális Árpád személye: míg István testvérharc árán tudta megszilárdítani a hatalmát, Árpád úgy lett gyula és kende egy személyben, hogy nem kellett övéi ellen fordulnia. Jókai azt írja róla, hogy "nemcsak a bennlévő népfajok fogadták örömmel az új uralmat, hanem mindenünnen, a saját despotáik kényét megúnt népek jöttek ide letelepülni, a maga szabadságát védni s a másét tisztelni tudó nép közé". Ma is ilyen vezetőre lenne szükség, akit az egész nemzet elfogad, s a kedvéért otthagyja "saját despotáit". Sokszínűségében is egységben szeretném látni a nemzetet, ezért érzem úgy, hogy vissza kell állítani a honfoglaló elődök nimbuszát. Olyanok kapják meg a pajzsot, akik már bizonyították fennhéjázás nélküli ragaszkodásukat a magyarsághoz.

- Kizáró ok a fennhéjázás?

- Hogyne. Rengeteg a műmagyar, aki ha úgy érzi, hogy épp az a kifizetődőbb, piros-fehér-zöldbe bugyolálva veri a mellét, aztán ha mégsem jött be a dolog, el is felejtkezik az egészről. A pajzs jelképesen védettséget biztosít a kitüntetettnek a nemzet fennmaradásáért folytatott harcban. Mert ha vannak olyan erők, akik abban érdekeltek, hogy a nemzet ne maradjon meg, akkor az új honfoglaláshoz pajzsra is szükség van.

- Új honfoglalás? Nem jó a mostani haza - tán csak nem nézett ki egy új területet?

- Dehogy. A valaha magunkévá tett hont kell újra magunkévá tennünk. Ez nem valami ördöngösség: amikor látjuk a népességfogyást, az ellehetetlenülést, amikor megint olyanokat hallunk, hogy negyven évre van szükség a felépüléshez, akkor el kell foglalni a hont, hogy olyan érdekek kerüljenek előtérbe, amelyek élhetővé teszik az országot. Életem első négy és fél évtizedében azt hallgattam: igaz, hogy most nem olyan jó a helyzet, mégis remek dolog a szocializmus, mert ottan minden ember egyenlő, és együtt szépen felépítjük a kommunizmust, ami meg maga a Kánaán. 1990 óta majdnem eltelt húsz év, és megint azt kell hallgatnom: negyven évre van szükségünk, hogy elérjük a mai Ausztriát. Nekem ennyi időm már nincs. Természetes, hogy fölteszem a kérdést: uramisten, kik vezetik ezt az országot?

- Korábban ódzkodott a nyílt politikai állásfoglalástól. Mi történt?

- A tavalyi ősz kihozott a sodromból. A kádári szocializmusban az ember megpróbálta elhinni, hogy a maga módján az is működőképes, még ha a keretek adottak is. Nem ujjongtam akkor sem, amikor 1994-ben megint hatalomra kerültek, de ma már úgy látom: Horn Gyula minden bűne ellenére elfogadhatóbb kormányfő volt, mint ez a Cipolla. Azt, hogy Horn 1956-ban lőtt-e a Nyugatinál, nem tudom. Készséggel elhiszem, hogy lőtt. Mindenesetre, amikor kormányfő lett, azért igyekezett kormányozni. Ha kellett, megmondta az SZDSZ-nek is, hogy fiúk, erről és erről szó sem lehet. Ma meg, ha az ember kinéz az ablakon, amit lát, az mind nem igaz, meg az ellenkezője sem: ez agyrém. Tavaly őszig azért nem is fecséreltem sok szót a politikára, mert úgy gondoltam: lehet, hogy nem értek egyet ezzel vagy azzal, de ez nem tragédia, hiszen a dolgok menete alapvetően nem billenthető ki a normális kerékvágásból. Amikor viszont következmény nélkül marad minden hazugság, akkor tenni kell valamit. Illúziókkal én már nem tudom fölvértezni magam, sem másokat. Maradt hát a pajzs. Hét ember kapja meg minden évben - a hét vezérre utalva.

- Ezzel konkurenciát teremt Csoóri Sándor szellemi felsőházas próbálkozásának?

- Dehogy, noha valóban van párhuzam. Amit Csoóri Sándor szeretne, arra is azért van szükség, hogy ebben a kókler világban megneveztessenek a hitelesen maradt emberek. Minthogy ilyenből nincs túl sok, még össze is érhet a két dolog.

- Ha jól értjük, az Árpád-pajzs is olyan díj lesz, amelyet jobbosok adnak jobbosoknak. Nem félő, hogy ezért belterjes és hatástalan marad?

- Nehéz kérdés. Mert nem kellene feltétlenül "jobbos" díjnak lennie. Tudok mondani a baloldalról is olyan személyt, aki megkaphatná a pajzsot. Ott van például Szili Katalin. Csakhogy bármilyen szívesen ítélnénk oda neki az elismerést, nem tehetjük, hiszen ő sem fordult szembe Gyurcsánnyal. Sajnálom, mert éppen ebből a pártérdeket az erkölcs fölé helyező mocsárból kellene kiszabadulnia az országnak.

- Mostanság ilyen gondolatok foglalkoztatják, és zenét már nem is ír?

- Dehogynem. Tóth Kálmán 48-as honvéd Árpád sírja című versére írtam egy rövid, öt-hat perces kantátát A sziklák meghasadnak címmel. Kis kórussal, kis zenekarral adjuk majd elő, én leszek a szólista, és kobozon is játszom. Az átadási ünnepségen lesz az ősbemutatója.

- Az Árpád népe című misztikus operája meg sem közelítette az István, a király sikerét. Ez nem zavarja?

- Ha a közönségsikert tartanám szem előtt, tudnék írni második és harmadik István, a királyt. De akkor nem lennék boldog, úgy érezném, nem alkottam újat.

- Így is sokan érezhetik úgy, hogy mindig az Istvánról húznak le újabb bőrt: Társulat néven közszolgálati Megasztár indul, melyben az István, a királyhoz keresnek szereplőket.

- Nem Megasztárt akartunk. Csupán beláttuk, hogy ma ez a "trendi" forma. A megasztáros jellegre azért van szükség, hogy a nézők már előre megszeressék a szereplőket, még mielőtt játszani kezdenék a darabot. A történet onnan indult, hogy rájöttünk: lassan nincs, aki elénekelje ezeket a szerepeket, és ki kell választani azokat, akik a következő öt évben a legjobban elő tudják adni. Többféle szereposztással játszottuk már, és mindig rengeteg kompromisszumot kellett kötni. Nem olyan jó énekes, de jó színész - és fordítva. Hiszen amíg például az operában szerepekre képezik ki az énekest - az egyik Wagner-énekes lesz, a másik Mozartra szakosodik -, addig a rockoperának nem volt iskolája, és igazán ma sincs.

- Elirigyelték tán, ahogy Presser Gábor oktatta ki az ifjakat a Megasztárban?

- Ez az egyik óriási különbség a két produkció között! Sem én, sem Bródy János nem lesz tagja a zsűrinek. Ne ránk irányuljon az emberek figyelme, inkább a versenyzőket nézzék. Mi nem is szólunk bele a válogatásba, hiszen ez már nem a mi dolgunk. Az István, a király már olyannyira elvált a személyünktől, hogy vele kapcsolatban mi már halott szerzőknek számítunk.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.