Nem véletlenül, hiszen Európa számos országában példaértékű módon sikerült megvalósítani a kisebbségek önrendelkezését, biztosítva ezzel az adott terület és népcsoport fejlődését, valamint békés együttélését a többségi nemzettel. Az autonómia fogalma a görög autos (ön) és nomos (törvény) szavakból tevődik össze, jelentése tehát öntörvénykezés, önkormányzat, önrendelkezés. Noha az európai politikai gyakorlatban hosszú múltra tekinthet vissza, s a kisebbségi kérdés rendezésének egyik leghatásosabb eszköze, a fogalmat a nemzetközi jogban mégsem sikerült pontosan és véglegesen definiálni.

Igen ám, csakhogy bármennyire is hangoztatják egyesek az Európai Unió ilyen vagy olyan egységét és a közös európai értékeket (és egyéb üres lózungokat), a gazdasági térség keleti végein egészen másképpen értelmezik a bevált és elfogadott európai megoldásokat, mint az Unió egyéb területein. Egész egyszerűen figyelmen kívül hagyják őket (ez a jobbik eset), de akár az egész diplomáciai fegyverarzenált bevetve a végsőkig küzdenek ellenük. Miközben ugyanis fennhangon hirdetik Brüsszelben az alapvető emberi jogokat, az önrendelkezést – és persze a már ki tudja, hányadik generációs emberi jogokat (jut eszembe: az emberi kötelességeknek hányadik generációjánál tartunk, ha vannak egyáltalán ilyenek…) –, addig Pozsonyban (vagy Bukarestben) azon tanakodnak a mindenkori hatalom képviselői, hogy miként vethetnének gátat a magyar „szeparatista” törekvéseknek. Nem tudják, hogy nem létező démon ellen küzdenek?…

Az autonómia tehát az EU-tag Szlovákiában elbonthatatlan tabu, amelynek már puszta említése is a szlovák politikusok határozott és egységes tiltakozását, elutasítását váltja ki. S ebben nincs különbség kereszténydemokrata és baloldali között.

Az azonban bizonyosra vehető, hogy a többségi nemzet részéről az autonómiával szemben tanúsított ellenszenv minden alapot nélkülöz, s annak kizárólag érzelmi indítékai vannak: az attól való (egyébként indokolatlan) félelem, hogy a magyarság esetleg az önrendelkezésnek még magasabb fokát próbálná megvalósítani. Szlovákia az Európai Unió teljes jogú tagjaként nem kívánja tiszteletben tartani az európai elveket, s nem veszi figyelembe a jól bevált európai gyakorlatot sem.

Ez eddig még bizonyos szempontból érthető is, hiszen egy történelmi múlt nélküli fiatal államocskáról van szó. Alighogy megkóstolták az önállóságot, máris fel kellett adniuk égből pottyant szuverenitásukból néhány falatkát, így tehát némi erőszaktevéssel felfoghatjuk önvédelmi reflexként is az autonómiaellenes megnyilvánulásokat.

A magyar közösségek elöljáróinak hozzáállása a kérdéshez azonban semmilyen szempontból nem fogadható el. Sőt. A nemzeti érdek olyan mértékű sorozatos elárulásával állunk szemben, ami talán jóvátehetetlen és végzetes károkat okoz a felvidéki magyarságnak. Ugyanis Szlovákiában az egyik leginkább autonómiaellenes párt éppen a Magyar Koalíció Pártja, melynek vezetői még a szlovákoknál is erélyesebben utasítják vissza az autonómia gondolatát.

Autonómiakoncepció egyébként sem létezett Felvidéken, de legalább a lehetőség megvolt egy ilyen kidolgozására. Az MKP kormányra kerülésével azonban ez is megszűnt, hiszen a párt szerződésszinten vállalta, hogy nem tűzi napirendre sem az autonómiakérdést, sem a jogfosztó Benes-dekrétumok ügyét. Tehát a legfontosabb, a közösséget legsúlyosabban érintő dolgokat. A párt 2002-es programja szerint: „A kormányalakításkor az MKP vállalta: a kormányzás négyéves időszakában nem tűzi napirendre az önálló magyar egyetem alapításának követelményét, a kollektív bűnösség elve szerint alkotott benesi dekrétumok jogfosztó következményeinek megszüntetését, illetve nem igényli az etnikai elvű területi autonómiát.”

Bugárék azonban még ezt a hitványságot is képesek fokozni. Ezúttal azonban túl messzire ment a párt elnöke bűnbandájával egyetemben: olyan fokú alávalóságról tett bizonyságot, ami nem maradhat válasz, megtorlás nélkül. Az MKP sorsa nem lehet ezt követően más, mint a teljes pusztulás, megsemmisülés, hogy a romjain aztán egy új, egészséges magyar érdekképviselet épüljön fel. Vagy az MKP tűnik el mindörökre, vagy a felvidéki magyarság. A parazitát azonban el kell pusztítani, mielőtt még megölné a gazdaszervezetet…

Mint ismeretes, a koszovói kérdés rendezésére egy igen jól átgondolt, s a válságos helyzet megoldását lehetővé tevő javaslatot készített elő az ENSZ főmegbízottja, Martti Ahtisaari. Az önálló Koszovón belül létrejövő szerb autonómia ugyanis mindkét fél számára elfogadható megoldást jelenthet: az albán többségű szerbiai tartományban végre békét teremthetne az önállósodás mentén a kollektív jogok biztosítása. Ha a terv beválik, ez komoly, megkérdőjelezhetetlen precedenst teremthet hasonló helyzetek rendezésére is. Konkrétan: például szolgálhat a szlovákiai magyarság autonómiájának megvalósításához.

Csakhogy mindez akkor lehetséges, ha az érintett kisebbség él is a lehetőséggel, és kihasználja a kínálkozó alkalmat. Felvidéken sajnos nem így van. Itt a komprádor elit, a szlovák érdekek hű kiszolgálója, a magyar érdekeket olcsó pénzért (néhány bársonyszékért) eláruló MKP az elsők között (mindjárt a szlovák nacionalisták után) utasította vissza Felvidék párhuzamba állítását a koszovói rendezéssel, a párt elnöke kategorikusan elutasította a területi autonómiát a felvidéki magyarság számára, és szinte hisztérikusan bizonygatta, hogy az MKP-nak esze ágában sincs felvetni az autonómiát. Teljesen érthetetlen ez a hozzáállás, hiszen semmi egyebet nem kellene tenni, mint „orrba-szájba” dicsérni és elismerni a kiváló finn politikus remekművét, és igenis precedensként elismerni és kezelni egy itteni önrendelkezési törekvés megvalósításához. Az Ahtisaari-jelentés, valamint a működő európai autonómiamodellek és a szépen hangzó önrendelkezési elvek együttesen kikezdhetetlen fegyvert jelentenének a békés autonómiakövetelők számára (ha lennének ilyenek – márpedig ezt politikusainknak kell megtenni).

A csattanó azonban csak most jön, bizonyítva az MKP ocsmányságát: a szlovák parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottsága üdvözölte a koszovói önállósodási folyamatot és a szerbek autonómiáját! Az autonómiát elfogadta a kormányzó Smer, valamint a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt is. Berényi József, volt külügyi államtitkár azonban az Új Szónak azt nyilatkozta, hogy ha még precedenst is teremt Koszovó, a szlovákiai magyarokkal nem indokolt riogatni (Új Szó, 2007. február 7.).

Ilyenkor a természet első számú törvénye jut eszembe: a gyengék menthetetlenül elpusztulnak…

(Forrás: www.members.chello.hu  )

www.commora.hu

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.