Arra is akad példa, hogy a minden fokon elutasított kérvényező már a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz sem fordulhat, mivel lekéste a folyamodvány benyújtásának határidejét. A kárpótlás bármikor igényelhető, de akit egyszer már végérvényesen elutasítottak, nem kérheti újból azt. A 2000. évi 189. számú törvény kártérítést, illetve díjmentes szolgáltatásokat biztosít mindazoknak, akiket az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között a Romániában hatalomra került rendszerek etnikai alapon zaklattak. Azok tartoznak ebbe a besorolásba, akiket akkor gettókba, bel- vagy külföldi lágerekbe hurcoltak, lakhelyükről eltávolítottak, fogva tartottak, munkaszolgálatra kényszerítettek, vagy akik túlélték az úgynevezett halálvonatot. Azonos jogokat élvezhetnek a nemzetiségi indíttatású gyilkosságok áldozatainak özvegyei, ha nem házasodtak újra. Valamennyien ingyenes orvosi, illetve kórházi kezelésre, gyógyszerellátásra, évi egy alkalommal díjmentes gyógyfürdőre, hat távolsági utazásra, illetve díjmentes telefon-, rádió- és televízióbérletre jogosultak. A meghurcoltatás tényét korabeli dokumentumokkal, végső esetben két tanú közjegyző előtt tett nyilatkozatával lehet bizonyítani. Két éve vita és pereskedés zajlik Kolozs megyében a 2000. évi 189. számú törvény alkalmazásáról. A nyugdíjpénztárnak a kárpótlás jogosultságát megállapító bizottsága szerint ugyanis a jogszabály nem alkalmazható azokra magyarokra, akik a második bécsi döntést követően a hatóságok elől a Romániában maradt Dél-Erdélyből a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélybe menekültek. A Krónika több ízben is foglalkozott a kérdéssel. A Kolozs megyei kárpótlási bizottság korábbi elnöke, Adriana Antoci jogász indoklása szerint csak „a Romániában 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között az osztrák–magyar hatóságok által elfoglalt területről szabad területre” menekültek jogosultak kárpótlásra; e szerint a logika szerint a szabad, tehát román területről az elfoglalt, tehát magyar területre történő menekülés nem etnikai okok miatt történt. A jelenleg a megyei nyugdíjpénztár aligazgatói tisztségét betöltő szakember a Krónikától tudta meg, hogy az általa emlegetett Osztrák–Magyar Monarchia de facto már 1918-ban, de iure 1920-ban megszűnt, és úgy érvelt: az 1940. augusztus 30-i, második bécsi döntés utáni Romániában – tehát az Ókirályságban és Dél-Erdélyben – senkit nem zaklattak nemzetiségi hovatartozása miatt. Hazug Kolozs megyeiek? Hasonló álláspontot képvisel a nyugdíjpénztár kárpótlási bizottsága is. A testület elnöke, Bogdana Baciu jogász a Krónika érdeklődésére közölte: a bizottság értelmezése szerint a kárpótlási törvény az 1940. szeptember 6. után Románia területén berendezkedett idegen rezsimekről, tehát a második bécsi döntést követően Észak-Erdélybe berendezkedő Horthy-adminisztrációról és az általa etnikai alapon meghurcoltak vagy zaklatottak kárpótlásáról rendelkezik, nem pedig azokról, akik Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe távoztak. Érvelése szerint a román közigazgatás alatt maradt magyarok Dél-Erdélyből nem etnikai zaklatások miatt, hanem önszántukból távoztak Észak-Erdélybe; az 1940. szeptember 6-án berendezkedő, Ion Antonescu tábornok vezette szélsőjobb katonai diktatúra, illetve a Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően hatalomra kerülő Sanatescu-, majd Radescu-kormányok nem zaklatták a nemzeti kisebbségeket. Felvetésünk – miszerint ha ez így volt, miért deportáltak, illetve üldöztek el Romániából kétszázezer zsidót, és miért internálták a dél-, majd 1944. augusztus 23-a után az észak-erdélyi magyarok és német ajkúak tízezreit – elől Bogdana Baciu kitért, és arra sem adott magyarázatot, minként lehetséges, hogy a megyei kárpótlási bizottság egyazon családon belül egyeseknek megadta a kárpótlási jogosultságot, másoknak pedig nem. Arra sem kaptunk megnyugtató magyarázatot, hogy miért Kolozs megyében perelik a legtöbben a nyugdíjpénztárt a kérvények sorozatos elutasítása miatt. „Talán azért, mert Kolozs megyében él a legtöbb hazug, akik hamis nyilatkozatok révén akarnak pénzhez jutni. A rendőrség már azonosított is néhányat” – szögezte le a bizottsági elnök, hozzátéve: a törvény rossz és többféleképpen is értelmezhető, ezért sok a vita, de reményét fejezte ki, hogy a jogszabályon nem változtatnak. Kettős hátrányban A magyarfenesi Bazsó T. Jenő szerencsésnek mondja magát, mert per nélkül nyert kárpótlást. A Kolozs megyei férfi lapunknak elmondta, 1940 augusztusában a Magyarország és Románia közötti országhatár egyik szakaszát úgy húzták meg, hogy Magyarlóna az előbbihez került, a ma is magyar többségű Magyarfenes pedig Romániában maradt. „Tizenkét éves gyermek voltam. Az iskolában és az utcán nem szabadott magyarul beszélnünk. Ha a román tanítók meghallották a magyar szót, megbotoztak. A felnőtteknek is tilos volt az utcán magyarul beszélni, s aki mégis megtette, megverték. Édesapámat a csendőrségen nagyon elverték, s mert nem bírta tovább, 1940 szeptemberében magyar területre, Szászfenesre menekült. Édesanyám velünk, a hat fiúgyermekkel egy novemberi éjszakán szökött át Szászfenesre” – mesélte Bazsó T. Jenő. Falustársának, Bárdos Sándornak már pereskednie kellett, úgy tudja, a legfelsőbb bíróság a javára döntött, most várja az erről szóló hivatalos értesítést. A szintén magyarfenesi Gyurka Szőcs Ernő sem kapott még választ a legfelsőbb fórumtól. Mint mondta, az említett időszakban Magyarfenesről elmenekült 70-80 személy közül eddig 10-12-en kaptak kárpótlást. „A bécsi döntés után a román csendőrök nemegyszer terelték össze a falu főterére a magyar férfiakat, verték, megfektették és kúsztatták őket” – idézte fel a történéseket. Édesapja ilyen előzmények után menekült magyar területre 1941-ben, édesanyjuk pedig 1942-ben ment férje után a két gyermekkel. Egy neve mellőzését kérő magyarfenesi asszony szóvá tette: a kártérítést igénylő és emiatt pereskedni kényszerülő Kolozs megyei magyarok egy részének ügyét felvállaló Szőcs Sándor kolozsvári ügyvéden múlt, hogy miután a legfelsőbb bíróság elutasította őket, nem fordult időben Strasbourghoz. Ugyanezt állította Barazsuly Czintos Emil is, aki értetlenségét fejezte ki: „hány mércével mér a nyugdíjpénztár, amikor egyazon családon belül van, akinek megadja a kárpótlást, és van, akit elutasít?” Barazsuly is Szőcs ügyvédet teszi felelőssé amiatt, hogy most már Strasbourgban sem fordulhat jogorvoslatért. Az ugyancsak magyarfenesi Balla Erzsébet szerint Szőcs ügyvéd azzal nyugtatta őket, hogy a pert megnyerték, mire kiderült, hogy mégis vesztettek. „A honoráriumot viszont elvette, de hogy adjak pénzt olyan ügyvédnek, aki nem képviselte figyelemmel az érdekeinket?” – méltatlankodott a nyugdíjas asszony. Hézagok, tévedések Szőcs Sándor ügyvéd elismerte: ő is mulasztott, amikor lekésték a strasbourgi emberjogi törvényszékhez fordulás hat hónapos határidejét. A kolozsvári ügyvéd lapunknak elmondta, az ügyvédi szerződésben nem rögzítették, hogy a legfelsőbb bíróságon való pervesztés esetén automatikusan Strasbourghoz folyamodnak, márpedig ennek jogi és anyagi vonzatai is vannak. Ugyanakkor, érvelt Szőcs Sándor, mivel a legfelsőbb bírósági határozatok elfogadása és azok megindokolása között négy-öt hónap is eltelik, a hiányos kommunikációt is ideszámítva igen nagy a lehetősége annak, hogy egy-egy fellebbezési/folyamodási határidő elkerülje a figyelmet. Szerinte ilyen körülmények között késték le a magyarfenesi Balla Erzsébet édesanyja, Filler Erzsébet esetében a strasbourgi folyamodás határidejét. „Telefonon arról értesültem 2006 tavaszán, hogy pert nyertünk Bukarestben, de amikor augusztusban megérkeztek az iratok, rá kellett döbbenem, hogy vesztettünk” – ismerte el Szőcs Sándor, hozzátéve, ekkor már késő volt Strasbourghoz fordulni. Úgy tudja, tíz ilyen eset történt 2006 tavaszán, de okultak. Látván, hogy a legfelsőbb bíróság milyen indoklással utasítja el az emberek igényléseit, kialakították azt a folyamodványszöveget, amellyel határidő előtt Strasbourghoz fordultak, így legalább tíz esetben perelik a román államot az Emberjogi Bíróságon. A nemzetiségi alapon meghurcoltak ügyében Szőcs Sándor két részben összesen közel 150 ember jogi képviseletét vállalta el. Az első, hetvenes „csomagból” 55, a második, nyolcvanas „csomagból” 77 pert nyert meg jogerősen, 20-25 per van folyamatban a kolozsvári táblabíróságon vagy a bukaresti legfelsőbb bíróságon. n Benkő Levente, Krónika

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.