A dél-tiroli példa adaptációja II.rész
2007.09.19. 22:59
A tanulmány I.részének folytatása
8 A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetôségei a határon túli magyarok vonatkozásában II. A tárgyalásos folyamat 1. A dél-tiroli autonómia felépítésének legfôbb állomásai Az olasz alkotmányozó nemzetgyûlés 1948. január 31-én elfogadja az elsô Autonómia Statútumot. A Dél-Tiroli Néppárt ezt a párizsi szerzôdés megsértésének tekinti és tiltakozik ellene két okból. Elôször azért, mivel azt a német ajkú kisebbség képviselôivel való konzultáció nélkül dolgozták ki. Másodszor és fôként pedig azért, mert a túlnyomóan olasz lakosságú Trento megyével egybefoglalva az autonómia névleges lett az olaszok kétharmados többségével. Emellett a jogalkotás olyan mértékben korlátozott volt, hogy az állami jóváhagyási kötelezettség széles köre miatt tényleges önkormányzatról alig lehetett beszélni. A következô fontos állomás, amikor Ausztria 1955-ben jegyzékben fordul az olasz kormányhoz a párizsi szerzôdés végrehajtása érdekében és szakértôi bizottság felállítását javasolja. Az olasz válasz ekkor elutasító, sôt az olaszosítás új formájaként olasz fejlesztési program indul a térségben 1957 októberében. Ezek után 1957. november 17-én Sigmundskronban harmincezer dél-tiroli követeli a saját autonómiát, tüntetések kezdôdnek, amelyek az elszakadást szorgalmazzák. 1959. január 16-án az elsô autonómia törvényhez kiadott végrehajtási rendelet tovább szûkíti a statútumban biztosított lényeges jogosítványokat. Ezekután a Dél-T iroli Néppárt 1959 januárjában az osztrák kormányhoz fordul segítségért. Bruno Kreisky külügyminiszter a vitát további eredménytelen olasz–osztrák tárgyalások után az ENSZ elé viszi. Az ENSZ Közgyûlése 1960. október 31-i határozatával felhívja a feleket, hogy az 1946. szeptember 5-i szerzôdés teljesítésével kapcsolatos vitában ismét vegyék fel a tárgyalást, és a megoldást az Alapokmányban foglalt eszközökkel kíséreljék meg.4 Az ENSZ határozatának következtében a tárgyalások valóban megindulnak. A Zürichben folyó szakértôi konzultációval egy idôben viszont, 1961. június 11-én bombamerényletek történtek egész Dél-Tirolban. Magasfeszültségû vezetékek tartóoszlopait felrobbantva, a merénylôk terror útján kívánják az eseményeket befolyásolni és a világ közvéleményét a dél-tiroli kérdésre irányítani. További merényletek után 67 dél-tirolit tartóztatnak le. Az 1964-ben folyó milánói tárgyalásokon egy részük magas szabadságvesztés- büntetést kap. A terrortámadások emberéletben nem okoztak kárt, figyelmeztetô jellegükkel olyan stratégiai célpontokat választottak, ahol viszonylag kis fizikai rombolással komoly gazdasági károkat lehetett okozni. Miután a megindult tárgyalásokban Olaszország az elsô Autonómia Statútumot nem hajlandó módosítani, Ausztria újból az ENSZ-hez fordul. A Közgyûlés 1961. november 28-án újabb határozatban hívja fel a feleket a vita rendezésére. Az olasz kormány által, még a második ENSZ-határozat elôtt, a tárgyalások folyamán létrehozták az ún. Tizenkilences Bizottságot. Ennek 11 olasz, 7 német, 1 ladin tagja három évig dolgozott. E testületben az összes érdekelt fél képviseltette magát: Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9 4 Ennek az ENSZ-határozatnak három lényeges pontja volt: az 1946. szeptember 5-i szerzôdés teljesítése; az ENSZ Alapokmányában foglalt eszközökkel rendezzék a vitát; a felek tartózkodjanak minden olyan cselekménytôl, amely baráti kapcsolataiknak árthat. – az állam, – a megye, – a különbözô etnikumok, – a helyi pártok, – az országos pártok. Így vette kezdetét egy valóban pozitív folyamat. A bizottság három év alatt kidolgozta javaslatait, az úgynevezett Alto Adige-i javaslatcsomagot. Zárójelentése a dél-tiroli követeléseket jórészt elfogadta, és bár Bolzano regionális autonómiáját továbbra sem javasolta, olyan elemeket tartalmazott, amely a jogi helyzetet ebbe az irányba fejleszthette tovább. A Tizenkilences bizottság jelentése után a külügyminiszterek: az osztrák Kreisky és az olasz Saragat genfi konferenciájukon 1964. május 25-én olasz–osztrák szakértôi bizottság felállítását határozták el. 1964 és 1969 között egy nagylétszámú, majd egy szûkebb delegációban folytatódtak a megbeszélések a rendezés csomagterve (Paket) és az ahhoz fûzött operatív idôrend (Operationskalender) tervezetén. Évekig tartó vita után Kurt Waldheim osztrák és Aldo Moro olasz külügyminiszter mindkettô végsô változatát 1969. november 30-án jóváhagyja. A csomag 137 intézkedést sorol fel, amelyet a párizsi szerzôdés végrehajtása érdekében az olasz félnek kell meghoznia. Közülük 97 alkotmánytörvényt igényel. A Csomag tartalma: 1. Intézkedések: – az olasz alkotmánytörvényben foglalt autonómia-statútum megváltoztatását igénylôk; – a régió különleges statútuma kiegészítését igénylôk; – az autonómia-statútum végrehajtási rendelkezései. 2. Törvények útján hozandó intézkedések 3. Közigazgatási aktusok 4. Intézkedések mérlegelése 5. Állandó Dél-Tirol Bizottság felállítása (ún. Hetes Bizottság) Alkotmánytörvény léptette hatályba az 1972. augusztus 31-i Új Autonómia Statútumot, a dél-tiroli autonómia ma hatályos legfontosabb jogforrását. Az 1969-es Waldheim–Moro megállapodás után a csomag valamennyi pontját teljesítô különbözô szintû jogalkotás további 23 évet vett igénybe. A két kormány végül az utolsó négy rendelet közzététele után, 1992. június 17-én közös nyilatkozatban jelentette az ENSZ Fôtitkárának a vita befejezését. 2. A tárgyalásos folyamat jellemzôi Az ENSZ-vita befejezésérôl szóló közös nyilatkozat a szerzôdés aláírása után 46 évvel, a vita kezdetétôl 32 évvel, a rendezési program elfogadása után 23 évvel született Mindez egy rendkívül bonyolult, sokszor megtorpanó folyamat volt, amelyben az indulatok és a kompromisszumkész józan megfontolások egyaránt szerepet játszottak. Tényezôk, amelyek leginkább meggyôzték az olasz kormányt arról, hogy elfogadja a rendezési tervet: 10 A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetôségei a határon túli magyarok vonatkozásában 1. Az elsô ilyen tényezôként az ENSZ álláspontját, vagyis elsô és második határozatát kell megemlítenünk. 2. A második tényezô az olasz politikai pártok viselkedése. A pártok ugyanis felismerték a helyzet tarthatatlanságát (elhúzódó bizonytalanság) és belátták, már csak a választóik elvesztése okán is, hogy bele kell menniük a rendezésbe. 3. A gazdasági károkat okozó merényletek. 4. A negyedik elem: a Dél-Tiroli Néppárt szerepe, illetve e szerep betöltéséhez szükséges jellege volt, ugyanis egységes gyûjtôpárttá tudta szervezni magát, amely nem forgácsolta szét a rendezést célul tûzô politikai akaratot. 5. Ötödik tényezôkent megemlítendô az 1991–92-es évek olasz törekvése a konszenzusra, és a vita lezárására. Ezt a törekvést nagymértékben motiválták a balkáni események. Jugoszlávia felbomlásával ugyanis elôtérbe került az isztriai olasz kisebbség jogainak biztosítása. Szlovéniával és Horvátországgal szemben Olaszország bejelentette igényét ilyen értelmû biztosítékokra, és erre tekintettel az 1975-ös osimói szerzôdés revíziójára. Mindehhez az erkölcsi jogot a nemzetközi közvélemény, és az ENSZ elôtt a dél-tiroli kisebbségi kérdés rendezése adja meg. Ennek következtében a még nyitott kérdéseket 1992 májusáig kielégítôen rendezték. 6. Ausztria a vita rendezésének deklarálását, és a kérdés érdemi vizsgálatának lehetôségét a megalakítandó autonómia lakosainak, a dél-tiroliaknak adta meg, amit a Dél-Tiroli Néppárt 1992. május 22-én megszavazott. Ezen túlmenôen az osztrák képviselôház külügyi bizottsága, a neofasiszták kivételével, minden dél-tiroli pártot meghívott, hogy véleményét kifejtse. 7. Hetedik az idôtényezô. A központi politikai döntés megszületésére hat-hét évet kellett várni, és huszonkét évig tartott a teljesítés, hiszen rengeteg törvényt, törvényerejû rendeletet, végrehajtási utasítást kellett megalkotni, több ezer helyi rendelet született, és ezek mind megjárták a különbözô bizottságokat. A minden oldalról szabályozott, teljes körû autonómia a gyakorlati érvényesítéshez szükséges összes törvényi garanciával együtt 1992-re alakult ki. De az autonómia fogalma és így tartalma jelenleg is tovább bôvül, minden szempontból egyre erôsödik. 8. A jogi irodalomban Ausztria, a dél-tiroli német és ladin anyanyelvû népcsoporttal való viszonyban mint védôhatalom lép fel. Ez nem tévesztendô össze a nemzetközi jogi fogalommal.5 A védôhatalom itt arra utal, hogy az olasz–osztrák viszonyban Ausztria a fentebb tárgyalt jognyilatkozatok: párizsi szerzôdés, ENSZ-határozatok, kormánynyilatkozatok alapján e népcsoport érdekeit jogosult képviselni. 9. A kilencedik tényezô az, hogy a dél-tiroli kérdés végleges rendezésérôl nem lehet szó. Új szükségletek, feladatok mindig felmerülnek, s ezekre megoldást kell találni. Autonómia és népcsoportok védelme nem statikus dolog, hanem, mint minden más szükséglet, állandó változásnak van kitéve, amit a változott keretfeltételekhez kell igazítani. Meg kell jegyeznünk, hogy a vita rendezése, tulajdonképpen nem jelent mást, mint azt, hogy az ENSZ elôtt kezdôdô vita ért véget. További vitás kérdések merülhetnek fel Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11 5 Az az állam, amely a diplomáciai viszony megszakítása, különösen háború, ill. fegyveres konfliktus esetén valamely más állam érdekeit egy harmadik állammal való viszonyban fôként humanitárius célból képviseli. viszont a jogalkalmazásból, az autonómia-statútum és végrehajtási rendeleteinek értelmezésébôl és gyakorlati érvényesítésébôl. Figyelemre méltó, hogy a két ország közötti megállapodás kiterjesztett hatállyal lehetôvé tette Ausztria számára a Nemzetközi Bírósághoz való folyamodást olyan esetekben, ha a vita a szerzôdés hatályba lépése elôtti idôbôl származó tényeket vagy jogviszonyokat érinti. Így adott esetben Ausztriának lehetôsége volna, garanciális, védôhatalmi szerepét érvényesítve, felperesként fellépni a Nemzetközi Bíróságnál a dél-tiroli német vagy ladin lakosság érdekében. A dél-tiroli kérdés rendezésének folyamatában is, mint számos hasonló történelmi helyzetben, felmerültek olyan nézetek, hogy a rendezés végsô soron csak határmódosítás útján lesz lehetséges. Az évtizedes dél-tiroli vita során az igazságosnak bár sohasem tartott, de létezô határokat osztrák részrôl azonban nem kérdôjelezték meg. A józan állásfoglalásokat ez a megfontolás hatotta át, amely nagymértékben elôsegítette a rendezést.
|