Felsôoktatás Dél-Tirolban

Annak ellenére, hogy a dél-tiroli németek megpróbáltatásainak kezdete ugyanúgy Napóleon hódításaihoz vezethetô vissza, mint a finnországi svédeké, a tartomány lakói sorsának alakulása a 20. században már inkább a közép- és kelet-európai kisebbségekével mutatott párhuzamokat. Az 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ben aláírt békeszerzôdés szellemében Dél-Tirolt és Karinthia egyik völgyét Isztriával és Görtzzel együtt Olaszország kapta jutalmul, amiért átállt az antanthatalmak mellé. A német ajkú lakosság korántsem örült a határváltozásnak. A szövetséges fasiszta államok ezen az 1939 májusában kötött ún. német-olasz acélpaktum lakosságcsere akciójával akartak segíteni, amikor is 70 000 fô települt át Németországba. Miután a II. világháború után semmi remény nem látszott a saint-germaini békeszerzôdés megállapodásainak megváltoztatására, Ausztria kétoldalú egyezményben próbálta rendezni a dél-tiroli lakosság helyzetét. 1946 szeptemberében a tiroli ellenállási mozgalom vezetôjébôl, a tartomány fônökébôl lett külügyminiszter, Gruber megállapodást kötött olasz kollégájával, De Gasperivel Dél-Tirol autonómiájáról. Az egyezmény kimondta, hogy Bozen (Bolzano) és Trient (Trentino Alto-Adige) tartományok osztrák kisebbsége egyenjogúságot élvez. Az osztrák többségû körzetekben az elemi és középiskolai oktatás németül folyhat, a hivatalok két nyelven tárgyalnak, s a hivatali posztok betöltésénél törekedni kell a lakosság etnikai összetételének figyelembevételére. 1948-ban Olaszország az autonómia törvény elfogadásakor a két tartományt összeolvasztotta, biztosítva ezzel az olasz lakosság számszerû fölényét, névlegessé téve egyúttal a megígért autonómiát, ami érthetô módon heves ellenállást váltott ki a német ajkú lakosság körében. Ezt követôen a dél-tiroli kérdés nem csak Olaszországon belül kavart nagy viharokat, de Ausztria és Olaszország között is. Mivel az 1960-as évektôl terrorakciók is történtek, a két állam az ENSZ-hez fordult. 1969-ben körvonalazódott a lehetséges megoldás, egy 137 pontból álló csomagterv, amely nem csak az autonómia tartalmát, de végrehajtásának ütemezését is tartalmazta. Az 1971 novemberében elfogadott olasz alkotmánytörvény ezt jóváhagyta, s a megállapodás 1972. január 1-tôl életbe is lépett. A dél-tiroli vita ezt követôen 1992-ben zárult le ENSZ segédlettel, amikor Olaszország az utolsó 137. pont megvalósítását is törvénybe iktatta.⁸ Ausztria azonban továbbra is ellenôrzi az egyezmény betartását, s ha Olaszország ismét csorbítaná a német ajkú lakosság jogait, beperelhetné a hágai Nemzetközi Bíróságon.

Trentino Alto-Adige tartománynak jelenleg 891 000 lakója van, ebbôl 260 000 német ajkú, ôk alkotják a legnagyobb nemzeti kisebbséget Olaszországban. A felsôoktatási rendszer kiépítése iránti igény már régen felmerült, az olasz kormány tervezte is az egyetem létrehozását, de a terrorakciók és a diákmozgalmak hatására végül elállt szándékától. 1998-ig a Bressanonéban (Brixen) mûködô teológiai fakultás és a padovai nyári egyetem kihelyezett tagozatai, majd az 1992-ben alapított Bolzanói (Bozen) Európai Akadémia nyújtott felsôfokú képzést a dél-tiroli német fiataloknak. Az évente kb. 11 000 diák megközelítôleg fele olaszországi, másik fele az innsbrucki egyetemen tanult. Az olasz kormány általában elismerte az osztrák diplomák érvényét, de nem minden esetben, a diplomák honosításával ma is sok a gond. A külföldön tanuló diákok átlagosan 24 százaléka ezért tanulmányai befejeztével nem tért vissza szülôföldjére. Meglepô módon az erdélyihez nagyon hasonló helyzet állt elô Dél-Tirolban is: az ottani 24 és 65 év közötti német lakosság körében kirívóan alacsony a felsôfokú végzettségûek aránya: 5%, ami elmarad még a romániai magyar kisebbség diplomásainak arányától is. A dél-tiroli német politikusok ezért szakadatlanul követelték a saját elit képzésére hivatott egyetemi oktatás megteremtését, amelytôl azt remélték, hogy megakadályozza az ifjúság beolvadását az olasz lakosságba. Az 1980-as években azután a gazdasági szektor irányából is egyre sürgetôbben merült fel a felsôfokú tanulmányok lehetôségének megteremtése iránti igény. Az 1990. évi 341. sz. törvény a pedagógusképzés reformjával végre megteremtette a jogi lehetôséget az új egyetem létrehozására, mivel megengedte az egyes területek etnikai sajátosságainak érvényesítését az oktatásban. Ezt követte az 1992. évi 40. számú törvény, amely a felsôfokú szakképzésben, majd az 1993. évi 18. számú törvény, amely az egészségügyi oktatásban tette lehetôvé a tartományi nyelv használatát. Ilyen elôzmények után 1995-ben a bolzanói Európa Akadémiát bízták meg a kialakítandó felsôoktatási hálózat tervének kidolgozásával. Az elkészült javaslatot még ugyanabban az évben elfogadta az illetékes minisztérium.

1997-ben az ún. Bassanini-féle 127. számú törvénnyel létrejöttek azok a jogi feltételek, amelyek lehetôvé tették egy nem állami egyetem létrehozását Dél-Tirolban. A törvény leglényegesebb pontjai a következôk:

1997. október 31-én írták alá a Bolzanói Szabadegyetem (Libera Universita di Bolzano) alapító okiratát. Bolzano, a százezres, csaknem háromnegyed részben olasz többségû tartományi székhely, mint az olasz-német kétnyelvû kereskedelmi kapcsolatok hagyományos centruma, már történelmi örökségénél fogva is kiválóan megfelelt az új egyetem központjául. A 17. század elején a tiroli fôhercegnô, Claudia di' Medici itt alapította meg a kétnyelvû kereskedelmi kamarát. Bolzanónak kulturális határfunkciója igen elônyös helyzetet biztosít az európai integráció folyamatában. A fejlett zenei élettel, színházzal, múzeumokkal rendelkezô város megfelelô hátteret nyújt az egyetemi hallgatók igényes szórakozásához is.

A létesítendô egyetem színhelyeinek kijelölése után 1998 januárjában megkezdte munkáját a Mûvelôdési Kar, ugyanezen év márciusában pedig a Közgazdasági Kar alapító tanácsa, amely a tanrendet, az egyetemi szabályzatot és a Könyvtár felállításának tervét dolgozta ki. A Mûvelôdési Kar alapító tanácsának a következô személyek voltak tagjai: Cesare Scurati a mainzi Cattolica del Sacro Cuore Egyetem, Franco Frabboni, a bolognai egyetem, Luigi Guerrea, ugyancsak a bolognai egyetem, Helmwart Hierdeis, az innsbrucki egyetem professzora. A tanács elnökévé egyhangúlag Hierdeist, helyettesévé Frabbonit választották. 1998. június 25-én kinevezték az egyetem fôigazgatójává Alfred Steinherrt, aki korábban az Európai Beruházási Bank igazgatója volt Luxemburgban.

Az egyetem egyik alapvetô célkitûzése a háromnyelvû oktatás megvalósítása. Kivételt képez a Mûvelôdési Kar, ahol a hallgatók néhány tárgy kivételével anyanyelvi képzést kapnak. A tanrend minden egyes szaknál feltünteti, hogy mely tárgyakat milyen nyelven oktatnak és a vizsgákat is azon a nyelven kell letenni. A beiratkozni szándékozó diákoknak ezért vizsgát kell tenniük annak bizonyítására, hogy a három közül legalább két nyelvet magas szinten ismernek.

Az egyetem alapszabálya, a Magna Charta Universitatum, amelyet német és olasz nyelven foglaltak írásba, hangsúlyozza az intézmény nemzetközi orientációját, s azt, hogy az egyetemnek "hídszerepet" kell betöltenie a közép-európai és az olasz kulturális térség irányába. Ezt szolgálja a többnyelvû képzés és a külföldi professzorok nagy száma. A többnyelvûség érdekében a legkorszerûbb technikával felszerelt nyelvoktató központ létesült, ahol a hallgatók elmélyíthetik nyelvtudásukat, szükség esetén külön tanfolyamokon vehetnek részt, de a multimédiás eszközök segítségével egyedül is tovább képezhetik magukat.

Az egyetem alapszabálya elôírja, hogy az intézménynek egyaránt meg kell felelnie egy magánegyetem és egy nyilvános állami egyetem irányításával szemben támasztott követelményeknek. A kutatás szabadságát ugyanúgy biztosítani kell, mint az adminisztratív és a szakmai irányítás teljes szétválasztását. Az egyetem központja Bolzanóban található, de egy kihelyezett részlege mûködik Bressanonéban (Brixen) is. Az adminisztratív apparátusnak a tartományi elôírásoknak szellemében megfelelô szakmai képesítéssel kell rendelkeznie és kétnyelvûnek kell lennie. A kétnyelvûség követelménye azonban nem vonatkozik az oktatókra.

1998. augusztus 19-én zárult le az elôzetes beiratkozás a két említett karra. Az egyetemre bárki jelentkezhet, de a felvehetô diákok száma egyelôre maximált. Ezért felvételi vizsgát kell tenni, amelyen mindenekelôtt a megadott három nyelv közül kettônek az alapos ismeretét kell igazolni. A diákok felvételérôl egy bizottság dönt az érettségi és a vizsga eredménye alapján. Az elsô évben a Bolzanói Szabadegyetemre összesen 390 fô jelentkezett, közülük a Közgazdasági Karra 127 fôt, a Mûvelôdési Karra 117 fôt vettek fel, akiket 60 megbízott oktató (kinevezett egyetemi tanárok, docensek, kutatók és tanársegédek) tanít. A tervek szerint 4-6 év múlva összesen kb. 1500 diák fog a Szabadegyetemen tanulni. A diákoknak tandíjat kell fizetniük, amelynek összege egy évre 1 millió 50 ezer líra (kb. 583 US-dollár). Ezt két részletben, a beiratkozáskor, illetve a harmadik trimeszter kezdete elôtt kell kifizetni. Indokolt esetben az egyetem a tandíjat elengedheti.

Az alapítók az általános mûvelôdés-, kultúr- és szociálpolitikai célkitûzések mellett elsôsorban gazdasági szakembereket akarnak képezni, akik nem csak a regionális munkaerôigényeket tudják kielégíteni, de hozzá tudnak járulni ahhoz is, hogy Trentino-Alto Adige Tartomány beilleszkedjen a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe. Erôsíteni akarják az említett területeken az innovációt, az infrastruktúra és a szolgáltatások színvonalát is. A fenti célok megvalósítása érdekében az egyetem többnyelvû, európai és nemzetközi irányultságú képzést nyújt, és egyúttal tudományos kutatási központul is szolgál. A munkaerôpiac igényeinek megfelelô új szakokat is kíván oktatni, amelyek kiegészítik a szomszédos egyetemeken folyó képzési formákat. A regionális szükségletek kielégítése érdekében biztosítja az anyanyelvû óvodapedagógusi, általános iskolai és középiskolai tanárképzést, amelynek lehetôségét az alkotmány garantálja a kisebbségek számára. Többnyelvû (olasz, német, angol), egyetemi diplomát nyújtó speciális szakmai képzési formákat indítanak a régió szükségleteinek megfelelôen. Kutatási projekteket dolgoznak ki a helyi fejlôdési, mûvelôdési lehetôségek feltárására. Biztosítják a megfelelô színvonalú szakmai továbbképzést.

A Közgazdasági Karon az elsô, 1998/99-es tanévben a következô teljes (két ciklusú - R. É.) 4 éves képzést nyújtó szakok oktatása kezdôdött meg: üzemgazdász és külkereskedô. A második ciklusban a tárgyak egy részét angolul tanítják. A hangsúlyt a nemzetközi külkereskedelmi kapcsolatok és a menedzsment oktatására helyezik. Ezzel egyidejûleg idegenforgalmi szakemberek számára hároméves egyetemi diplomát nyújtó (második ciklus) alpesi turizmus szakirányú, agrárközgazdászoknak erdészeti és kertészeti szakirányú, közgazdászoknak vállalatgazdasági szakirányú képzés kezdôdött. Az oktatás trimeszteri rendszerben folyik. A szemináriumok és gyakorlatok a teljes óraszám kb. 35%-át teszik ki. A rendes tanárokon kívül vendégprofesszorok is részt vesznek az oktatásban.

A Mûvelôdési Karon 4 éves teljes képzés indult a tanítóképzô és óvodapedagógusi szakokon. A középiskolai tanárok kétéves, speciális fôiskolai szintû képzése csak az idei, 1999/2000-es tanévben kezdôdött meg. Az egyetem doktori címet nyújtó posztgraduális képzést is indít az általános iskolai tanárok és óvónôk továbbképzésére. A jövôben további kiegészítô szakokat kívánnak indítani szociálpedagógusok, kulturális munkások és felnôttoktatók számára.

Az általános iskolai tanárok és óvodapedagógusok kétéves alapfokú képzése azonos (elsô ciklus - R. É.). A második ciklusban kezdôdik a szakmai jellegû specializáció. A képzés német és olasz nyelven egyaránt folyik. A ladin nyelvû oktatás biztosítására külön tanszéket állítanak fel. A tanulmányok teljes idôtartama kb. 2200 óra, ebbôl kb. 40% gyakorlat (980 óra laboratóriumi vagy gyakorlati foglalkozás). Az órák közel felét maximum 25 fôs szemináriumi csoportok keretében látogathatják a diákok. A tanítók és óvodapedagógusok csaknem teljes képzése anyanyelven, németül vagy olaszul folyik, de vannak olyan tárgyak, amelyeket mindkét csoport számára közösen oktatnak (pedagógia, iskolai jog). A ladin anyanyelvû hallgatók egyes tárgyakat németül, másokat olaszul tanulnak, ugyanakkor a ladin kultúrára és nyelvre vonatkozó ismereteket ladinul hallgatják. Az általános iskolai tanítóknak a 4 év alatt 29, az óvodapedagógusoknak 28 vizsgát kell letenniük. A vizsgák letétele meghatározott számú kredit megszerzéséhez kötött.

A Nyelvtudományi Karon a képzés csak jövôre indul meg. Ugyancsak jövôre tervezik a mérnökök, szociális munkások oktatásának beindítását.

Az új intézmény két helyen mûködik. Bolzanóban található a Közgazdasági Kar, a könyvtár (a régi kórház épületét alakították át e célra), itt van a rektorátus és az adminisztratív központ (a Trapp-palotában), továbbá a nyelvi központ, amelyet az egykori Európa Galériában helyeztek el. A tartomány vezetôsége a régi kórház mellett egy 190 000 négyzetméter nagyságú területet adott az egyetem felépítésére. A teljes épület várhatóan 6-8 év múlva fog elkészülni, a kivitelezésére kiírt pályázatot a Zürichi Architektenbüro nyerte el.

Bolzanóban 25 tanár és diák elszállásolására van lehetôség a Kolpinghausban és a Marianum-Deutschausban. Az elôbbiben kapott helyet az egyetemi menza is. Bressanonéban 30 fôt tudnak elszállásolni a padovai egyetem Casa della Gioventu nevû kollégiumában. Két diákétkezde is mûködik, a Kolpinghausban és a Kassianumban. A következô években a kollégiumi férôhelyek bôvítését tervezik mindkét városban, valamint a tanárok elhelyezésére alkalmas vendégház építését.⁹

Korábbi fejtegetéseinkbôl már bizonyára kitûnt, hogy azokkal értünk egyet, akik szerint a határon túli magyaroknak szükségük van olyan intézményekre, amelyek - részben vagy teljesen - anyanyelvi képzést nyújtanak számukra. Ezt azzal indokoltuk, hogy az általuk lakott területen kialakult magyar kulturális örökségnek a megôrzése, ápolása, az ottani magyar közösségek feladata. Hozzátesszük: a hagyományok továbbfejlesztése egyúttal e közösségek fennmaradásának egyik záloga is. Magasan képzett elit nélkül azonban a hagyományok megôrzése és a kisebbség fennmaradása egyaránt kudarcra van ítélve. Mivel a nemzeti identitás egyik pillére a közös múlt és a közös kultúra értékeinek vállalása, ezek elveszítése az átfogó csoportok azonosságtudatát rombolja. Hasonlóképpen kétséges az általuk lakott régió jövôje is, ha nincs korszerû mûveltséggel rendelkezô értelmiségük, amely segít a társadalmi-gazdasági problémák leküzdésében. Az azonosságtudathoz ugyanis közös jövôképre és közösen vállalt feladatokra is szükség van. Ezek megfogalmazására az elit hivatott. Ennek hiányában a kisebbség, nem látva létének értelmét, lemond a problémák megoldásáról, gondjaiért a felelôsséget áthárítja a kormányzatra. A demokratikus rendszer kiépítésének szolgálatába állított közösségi energiák felszabadítása, a társadalmi aktivitás növelése is a korszerû mûveltséggel rendelkezô kisebbségi elit feladata és kötelessége. Az elit nagyságát tekintve viszont a határon túli magyarok alaposan le vannak maradva a sok évtizedes etnikai alapú diszkrimináció miatt. Ennek hátrányait csak úgy lehet valamelyest csökkenteni, ha a korábbinál nagyobb lehetôséget kapnak a felsôfokú képzés megszerzésére. Fenti észrevételeink az összes határon túli magyar közösségre vonatkoznak, azzal a megszorítással, hogy természetesen egyetemet nem lehet bárhol alapítani: szükség van a kisebbségi lakosság megfelelô lélekszámára és a szükséges elôképzettségre is. Erdélyben statisztikailag kimutatható tény, hogy középfokú tanulmányokat a magyar kisebbség tagjai közül végeznek legtöbben, a felsôfokú képzettség terén azonban már csak a 12. helyen álltak a legutolsó népszámlálásnál. Ez a helyzet valószínûleg nem véletlenül alakult így, orvosolni azonban nem könnyû. A magyar közösségek természetszerûleg nem nyugodhatnak bele a felhalmozódott hátrányokba, ugyanúgy nem mondhatnak le saját elitjük felnevelésérôl, a történelmileg kialakult hátrányok bepótolásáról, mint ahogyan a dél-tiroli németek sem mondtak le arról.

Az anyaországi egyetemeken folytatott tanulmányokkal ezt a célt nem lehet elérni. Elsôsorban azért nem, mert a hazai egyetemeken szerzett oklevelek honosítása még a legnagyobb politikai jóakarat mellett is nagyon nehézkes, néha teljesen kizárt, mert olyan képzettségrôl vagy oktatási formáról van szó, amely a másik országban egyáltalán nem létezik. Ezek a diákok diplomájukkal eleve arra vannak ítélve, hogy az anyaországban maradjanak, és ott helyezkedjenek el. Ugyanez a probléma a magyarországi egyetemek és fôiskolák kihelyezett tagozataival. A romániai egyetemeken tanuló diákok magyarországi részképzésének bôvítésével lehetôvé válik, hogy a felsôoktatási intézményekbe már bekerült fiatalok megismerkedjenek a magyar szakirodalommal, az anyanyelvû szakterminológiával, de ez nem segít azokon, akik korábban kiszorultak az oktatásból, s azokon a szakterületeken sem, amelyeket a határon túl egyáltalán nem oktatnak.

A magyar kisebbség által lakott terület gazdasági felvirágoztatása szempontjából is szükség van magasan kvalifikált szakemberekre, hiszen tudjuk, hogy a külföldi tôke elôszeretettel telepszik oda, ahol olcsó, de jól képzett munkaerôre talál. Erdélyben évek óta nagy szükség mutatkozik agrármérnökökben, egészségügyi, turisztikai szakemberekben stb. Ezek képzését is a kialakítandó felsôoktatási hálózatnak kellene megoldania.

Legnagyobb mértékben azonban az EU-integráció elômozdítása érdekében van szükség az egyetemre. Az integráció nem valósítható meg a szakmai terminológiát két-három nyelven jól beszélô szakemberek nélkül. A magyarul, románul és angolul (esetleg még németül is) jól tudó, magasan képzett magyar fiatalok rendkívüli helyzeti elônybe kerülnének a külföldi kapcsolatok építésénél, meggyorsíthatnák a magyar-román gazdasági kapcsolatok fejlôdését, de Erdély beilleszkedését is a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe. Ez nem csak számukra jelentene vonzó perspektívát, de egyaránt érdeke Romániának és Magyarországnak is.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az egész világon uralkodó tendencia szerint a felsôoktatásban részesülôk aránya dinamikusan emelkedik. Várhatóan nem lesz ez másként a szomszédos országokban sem. Akkor pedig kifejezetten jó, ha a lemaradások kompenzálására szolgáló felsôoktatási hálózat kiépül, mert a magyar kisebbség ily módon felkészül a nagyobb számú diákság taníttatására, s a gazdasági-társadalmi szükségleteknek megfelelô irányú képzésére.

A szülôföldön történô tanulást egy másik, gazdasági jellegû érv is alátámasztja. Ma az EU-tagországokban azért is törekszenek arra, hogy régiónként egy vagy két egyetem legyen, mert tudják, hogy a felsôoktatás telepítése rendkívül költséges: a fejlett infrastruktúra kialakítása akár évtizedekig tarthat (nem csak laboratóriumokat, reaktorokat kell építeni a kísérletek miatt, de kollégiumokat is, valamint gondoskodni kell a tanárok elhelyezésérôl stb.). De költséges a felsôoktatás a család számára is, ha távol esik a lakóhelytôl. Ez a probléma még fokozottabban jelentkezik, ha a diákok külföldön tanulnak. Ezért költségtakarékossági szempontból is jobb, ha a határon túli magyarok szülôföldjükön végezhetik tanulmányaikat.

Meggyôzôdésünk tehát, hogy szükség van új magyar egyetemre, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyenre. Az elôzôekben bemutatott európai uniós kisebbségi felsôoktatási modellek alapján az a véleményünk, hogy a határon túli magyarok számára létesítendô felsôoktatási intézménynek a Bolzanói Szabadegyetem mintáját kellene követnie.

1. A katalán modell a közép- és kelet-európai térségben nehezen lenne alkalmazható, nem csak a demokratikus háttér, a föderatív államberendezkedés megvalósítására vonatkozó általános akarat hiánya miatt, de azért is, mert a határon túli magyarok csak kevés helyen élnek egy tömbben, s ott is csak ritkán alkotnak a katalánokhoz hasonlóan nagy többséget egy tartományon belül. A szórványban és kisebbségben élôk számára a tartományi önállóság sosem lesz olyan formában elérhetô, mint a katalánok számára.

2. Bizonyos szempontból ugyanez érvényes a finnországi svéd egyetemre is: a demokratikus háttér, a kiegyensúlyozott kapcsolatok hiánya miatt legfeljebb annyi vehetô át belôle, hogy az egyetem alapításának elsô idôszakában semmiképpen sem lehet állami, mert ez a célkitûzés oly mértékig kiélezné körülötte a politikai harcokat, hogy az eleve lehetetlenné tenné létrehozását.

3. A dél-tiroli példa már csak a történelmi analógiák okán is sokkal reálisabbnak tûnik. Trentino-Alto Adige Tartomány a német ajkú kisebbség térbeli elhelyezkedése miatt is sok tekintetben hasonló a határon túli magyarok földrajzi megoszlásához, akik az ottani németekhez hasonlóan helyenként többségben, másutt kisebbségben vannak, a közigazgatási központokból azonban már kiszorultak.

4. A Bolzanói Szabadegyetem létrehozására heves ellentétek után került sor, amikor a konfliktusok és az elszenvedett sérelmek emléke még elevenen élt az emberek tudatában. Az alapítók érezhetôen ennek figyelembevételével alakították ki elképzelésüket az új egyetem felépítésérôl, mûködésérôl. A sajátos körülményeknek egy hagyományos állami egyetem nem tudott volna megfelelni, hiszen annak az adott állam területén érvényesülô akkreditációs gyakorlathoz kellett volna igazodnia. Ez kizárta volna mind a nemzetközi összetételû alapító tanácsok létrejöttét, mind a külföldi vendégprofesszorok nagy számát, mind a többnyelvû oktatási formát. E nélkül pedig megítélésünk szerint nem hozható létre egy modern intézmény, amely egyszerre szolgálja a nemzeti identitás megôrzését, az adott régió gazdasági fejlôdésének felgyorsítását, s integrálódását a nemzetközi piacokhoz.

5. Az már kiderült, hogy egy önálló, magyar nyelvû állami egyetem felállítása olyan heves politikai ellentéteket vált ki Romániában, ami a kormánykoalíció létét is veszélyeztetheti. Ehhez ragaszkodni, annyit jelent, hogy beláthatatlan idôre elodázzuk a magyar kisebbség egyébként jogos igényének kielégítését. A magyar nyelvû magánegyetem sem oldja meg a gondot: nem biztos, hogy akkreditálható lesz az általa nyújtott képzés, s hogy ennek érdekében a szükséges számú hazai oktatót biztosítani tudja. Az akkreditáció kérdésében egyszerre jelentkezhetnek szakmai érvek (a rezidens tanárok hiánya), de eszköze lehet a burkolt politikai ellenállásnak is. Súlyos problémát jelenthet, hogy az akkreditáció esetleges kudarca csak késôbb derül ki, amikor már milliókat költöttek az intézmény tevékenységére, s gyerekek százai tanultak ott évekig. Akkreditáció hiányában viszont megint csak ott tartunk, hogy a kibocsátott diploma esetleg nem ér semmit. Véleményünk szerint semmiképpen sem szabad olyan helyzeteket teremteni, amelyeknek az eredménye beláthatatlan. Akárcsak Dél-Tirolban, Romániában is ragaszkodni kell ahhoz, hogy elôre - tehát még az oktatás megkezdése elôtt - iktassák törvénybe, hogy az egyetem az állam által elfogadott diplomát adhat ki. Ha nem ezt tesszük és a már elindított egyetemi oktatást utóbb mégsem akkreditálják (akár jogos szakmai kifogások alapján), olyan politikai vihar kerekedhet, amelyben az ellenfél ismét kijátszhatja a "magyar kártyát", s ez egyáltalán nem érdeke az ottani kisebbségnek, sem a magyar államnak. Tisztában kell lennünk ugyanakkor azzal a ténnyel, hogy Magyarországnak nincsenek igazán hatékony eszközei a szomszédos országok politikájának befolyásolására.

Az elôzôekben már utaltunk arra, hogy mindenféleképpen nem állami és szabadegyetemnek kell lennie a szó klasszikus értelmében, abból a megfontolásból, hogy mûködése, oktatása eltérhessen az adott ország érvényes akkreditációs szabályaitól. Alapításának azonban csak akkor van értelme, ha megfelel a következô elvárásoknak:

Az elhangzottakból kitûnik, hogy az általunk reálisnak tartott egyetem a bolzanóihoz hasonlóan nem csak magyar nyelvû képzést nyújtana, multikulturális lenne megint csak a szó klasszikus értelmében. Kizárólag magyar nyelvû oktatásban részesítené a pedagógusokat (s mindazokat, akiknek szakmai szempontból indokoltan erre van szükségük, mint a papok, lelkészek, szociális munkások, kulturális menedzserek stb.), de a gazdasági pályákra készülôket három nyelven (magyar-román-angol/esetleg német) tanítaná. Ennek stratégiai jelentôsége van. Nem csak a már említett nyugati fenntartások, hanem az elkerülhetetlenül bekövetkezô politikai, személyi villongások miatt. A külföldi (nem csak magyarországi) vendégtanárok biztosítanák a szükséges kontrollt. A kölcsönös bizalmatlanság légkörében ez lenne az egyedüli garancia arra, hogy az oktatás és kutatás függetlensége megmaradjon, s a szakmai-személyi ellentéteket ne magyarázhassa félre senki etnikai-nemzeti alapon.

Véleményünk szerint egy tekintélyes nemzetközi szakértôkbôl álló tudományos tanácsnak, élén egy harmadik országbeli tudóssal, aki a pénzügyi körökkel is jó viszonyban van, kellene gyakorolni a szakmai és pénzügyi felügyeletet a létrehozandó szabadegyetem felett. Tagjainak egyharmada magyar, egyharmada román és egyharmada + 1 fô (ti. az elnök) külföldi lenne. Ez a tanács - megtekintve a szóba jöhetô helyszíneket - döntene az egyetem székhelyérôl, arról, hogy hol és milyen karokat állítana fel. Ez a testület nevezné ki a tanszékvezetôket és a tanárokat. A tanács tagjainak egyharmadát kétévenként választanák újra, biztosítva ezzel a szakmai folyamatosságot, de az állandó megújulást is. A tanszékvezetôket és tanárokat pályázati úton csak meghatározott idôre lehetne kinevezni, illetve idôrôl idôre kinevezésüket meg kellene újítani. A tudományos tanács döntene a külföldi vendégtanárok pályázatának elfogadásáról is. Ez a tanács jelölné ki az egyes karok alapító tanácsát. Az alapító tanácsok tagjai töltenének be az egyetem mûködésének elsô idôszakában a tanszékvezetôi posztokat, ôk dolgoznák ki a tantervet, a mûködési szabályzatot, döntenének a felvehetô diákok számáról, a felvételi módjáról stb.

Bizonyára lennének a nemzetközi összetételû tudományos tanácsnak olyan döntései, amelyekkel sokan nem értenek egyet, ennek ellenére ez a megoldás mégis több elônnyel járna, mint hátránnyal. Egyik kormány sem másíthatná meg ígéretét, nem magyarázhatná félre a dolgokat anélkül, hogy ennek nemzetközi konzekvenciáit ne kellene vállalnia. De nem csak az idôrôl idôre változó kormányokkal szemben volna szükség garanciákra. Tudjuk, hogy az erdélyi magyarság is igen megosztott a felállítandó egyetem székhelyének kérdésében, s még inkább az lenne a személyi kérdésekben, ha már ott tartanánk. Bármilyen döntést is hozna a román vagy magyar kormány, mindig lennének olyanok, akik azt elleneznék. Egy független szakértôkbôl álló testület döntését csak szakmai érvek alapján lehet kifogásolni. A tanács létrehozásával az egyetem körüli viták kikerülnének a politikai ütközôzónából, s végre megkezdôdhetne az érdemi munka.

A külföldi (harmadik országbeli) vendégtanárok alkalmazása jelentené a megoldást azokra, a Petôfi-Schiller Egyetem alapításának tervével szemben hangoztatott, s egyáltalán nem megalapozatlan aggályokra, hogy elegendô számú magyar és német nyelvû oktató hiányában románokat neveznének ki, akik ezáltal megint fölénybe kerülnének a döntések meghozatalánál. A szabadegyetem felett álló nemzetközi tudományos tanácsban a külföldiek (harmadik országbeli) jelenléte garantálná, hogy a kinevezéseknél, a tantárgyi programok kidolgozásánál, a szakirodalom kiválasztásánál stb. a szakmai szempontok domináljanak. Magyarország számára éppen a nemzetközi tudományos tanács felügyelete jelenthetné a garanciát, hogy az általa nyújtott anyagi támogatás eléri célját, mivel jelentôs külpolitikai presztízsvereség nélkül az egyetem tevékenységét senki sem akadályozhatná.

A nemzetközi összetételû tanszékek közös tevékenysége egyúttal jó elôiskolát jelentene az európai uniós tagsághoz: a magyar és román tanárok elsajátíthatnák az ott bevált döntéshozatali mechanizmusokat.

A szabadegyetem rugalmas szerkezete lehetôvé tenné, hogy a központ mellett kihelyezett karok mûködjenek más városokban is, a munkaerô igényeknek megfelelôen (kertészeti, egészségügyi stb.) Az állami fôiskolák képzési formáira épülve, az egyetem biztosíthatná az anyanyelvû egyetemi szintû továbbképzést, ahol az szükséges, vagy lehetôséget nyújthatna a diplomások posztgraduális tanulmányaihoz. Akárcsak Dél-Tirolban, elképzelhetô lenne, hogy a pedagógusképzés ne csak magyarul és románul folyjon, hanem (a ladinhoz hasonlóan) németül és más kisebbségi nyelveken is.

A nemzetközi, több nyelven oktató szabadegyetem hallgatóinak felvételi vizsgát kellene tenniük, s valószínûleg tandíjat is kellene fizetniük. A magyar kormány azonban átvállalhatná a tehetséges, de szociális szempontból hátrányos helyzetben lévô diákok tandíját, s netán ösztöndíjat is folyósíthatna számukra. Meglehet, hogy ennek több értelme lenne, mint a kihelyezett tagozatok támogatásának.

A Bolzanói Szabadegyetem mintául szolgálhat nem csak az egyetem alapítási koncepciójának kidolgozásához, de annak megvalósításához, fokozatos bôvítéséhez is. Kiderül, hogy az egyetem létrehozását nem kell feltétlenül egy campus építésével kezdeni. A meglévô, nem kellôen kihasznált ingatlanok racionális átalakításával (mint a régi kórház, a papi szeminárium épülete vagy az Európa Galéria) el lehet kezdeni az oktatást. Biztos, hogy a Bolzanói Szabadegyetem erdélyi párjának felépítéséhez sikerülne PHARE-támogatást szerezni. Egy, a 21. század színvonalának megfelelô egyetemi komplexum felépítése azonban hosszú évekig tart. Tekintettel arra, hogy az egyetem létrehozását milyen hosszadalmas egyeztetésnek és törvényalkotó munkának kell megelôznie, semmiképpen sem lenne szabad a várakozás idejét az építkezéssel tovább nyújtani.

Bolzano arra is jó példa, hogy milyen komoly politikai akaratra van szükség mindkét oldalon ahhoz, hogy egy nem állami szabadegyetem létrejöhessen. Feltétlenül egyezségre kell jutni a felállítandó egyetem jogállását, létrehozási és fenntartási költségeit illetôen. Amíg nincsenek törvényes garanciák az intézmény mûködésére, nem szabad jelentôs összegeket fordítani az elôkészületekre. Láthattuk Dél-Tirolban, hogy a szándék megszületésétôl az oktatás megkezdéséig csaknem 6 év telt el. Nagyon nagy elszánás kell mindkét oldalon ahhoz, hogy ez az idô lerövidülhessen. A lehetôség azonban megvan rá, hiszen van egy minta, amit közvetlenül is tanulmányozható, szükség esetén pedig lehet konzultálni az intézmény vezetôivel.

Az ENSZ közvetítésével lezárult dél-tiroli megbékélés tapasztalatainak átvétele, a Bolzanói Szabadegyetem párjának létrehozása Erdélyben komoly politikai üzenet lehetne Európának a magyar és román kormány részérôl. Világosan kifejezésre juttatná, hogy mindkét ország elkötelezett híve az európai megoldásoknak, kész adaptálni olyan modellt, amely éppen az EU két tagállama közötti megbékélési folyamat eredményeként született meg. A Bolzanói Szabadegyetem erdélyi változatának létrehozása egyúttal mintául szolgálhatna Közép- és Kelet-Európa más országaiban is a kisebbségek anyanyelvû felsôoktatásának megteremtésére.