| Hírek : A Pásztorok mezeje, ahol az Úr angyala bejelentette a Megváltó megszületését+kapcsolódó |
A Pásztorok mezeje, ahol az Úr angyala bejelentette a Megváltó megszületését+kapcsolódó
2010.12.24. 21:07
A Betlehemtől délkeletre levő Bét Száhúr palesztin városka határában, a Pásztorok mezején több mint két évezreddel ezelőtt jelent meg az Úr angyala az éjszakában virrasztó, nyájukra vigyázó pásztoroknak, és jelentette nekik, hogy Dávid városában, Betlehemben megszületett a Megváltó. A Pásztorok mezején hajdani korok szent hajlékainak romjain a római katolikusok 1954-ben, míg a görög ortodoxok 1974-ben építették föl a legújabb templomukat. Az Antonio Barluzzi, ferences rendi építőművész alkotta Pásztorok angyalkápolnájának három oltárát Wyrona Muscaster (Noni) képei díszítik. Bét Száhúr palesztinai városka a betlehemi Születés-templomtól mintegy másfél kilométerre délkeletre, a Szentföld manapság Ciszjordániának is nevezett tájegységén, a Palesztin Nemzeti Hatóság területén van. A közel 14 ezer lelket számláló település az egyik legrégibb közel-keleti keresztény közösség. De mivel kissé távolabbra esik a Jeruzsálem – Betlehem - Hebron ősi országúttól, a középkortól egészen napjainkig ide kevesebb zarándok jut el, mint például a jeruzsálemi Szentsír-bazilikába, a betlehemi Születés-templomba, vagy a názáreti Angyali üdvözlet templomba.
Betlehemből, Jézus születési helyéről kiindulva a mostaninál békésebb időkben akár gyalog is neki lehetett vágni az ősi, télen-nyáron olajfáktól zöldellő bibliai tájnak, hogy aztán jó egyórás kényelmes bandukolás után az ember megérkezzen arra a helyre, ahol a magyar nép karácsonyi dalaiban is megénekelt történet végbement: az Úr angyala szent karácsony éjjelén megjelent a szabad ég alatt tanyázó, nyájaikat vigyázó pásztoroknak. Az éjszaka sötétségéből hirtelen kiváló, ragyogó fényességben alászálló angyal először megnyugtatta az igen megrémült egyszerű falusi embereket: „Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek, majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában” – olvashatjuk Szent Lukács evangéliumában.
„Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek” (Wynona Mulcaster freskója)
Az Újszövetségben említett Dávid városa nem más, mint a Pásztorok mezejéhez közeli júdeai Betlehem. Legendákat regél ez a Betlehem környéki táj, ahol az Úr angyala megjelent a pásztoroknak. Jóval korábban ugyancsak itt, ezeken a mezőkön legeltette családja nyáját a később uralkodóvá fölkent gyermek, Dávid, a zsoltárköltő király. De az időben visszamenve, még korábban szintén ide, a Pásztorok mezejére járt az aratók után kalászokat szedegetni a Moáb földjéről Betlehembe érkezett gyönyörűséges Ruth, akire itt vetett szemet Boáz, a módos betlehemi gazda. Hákel Ruth (حقل روت), azaz, Ruth mezeje, így nevezik arabul a környékbeli palesztinok ősidők óta a Pásztorok mezejének közvetlen szomszédságában elterülő rétet.
Mielőtt a Bét Száhúr határában levő Pásztorok mezejére látogatnánk, röviden említést teszünk a városkában élő különböző keresztény felekezetekről, miközben az itt kisebbségben levő muszlimokról sem feledkezünk meg. A Fatimai Szűzanyáról elnevezett római katolikus templom közelében találjuk a görög ortodox keresztény templomot. A görög ortodox keresztények a mintegy 14 ezres városkában nyolcezren vannak. A görög katolikus közösség itt viszonylag kevés lelket számlál, akárcsak a lutheránus evangélikusok vallásfelekezete. Bét Száhúr lakosságának csak húsz százaléka muszlim, s az iszlám vallást követők a településen a több mint fél évezreddel ezelőtt épített Omár el-Hattáb mecsetben imádkoznak. A városka muszlim és keresztény palesztin lakossága példás békességben él egymás mellett.
Félhold és kereszt Bét Száhúrban
Bét Száhúr (بيت ساحور ) palesztin városka neve arameus, héber és arab összetételekben azt jelenti, hogy „A virrasztók háza”, vagy „A holdudvar háza”. Mai arab nyelven a Bét Száhúr településnév második tagjának „h” hangja az idők folyamán átváltozott a keményebb „h” (ح) hanggá, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy eredetileg a magyar „h” betűnek is megfelelő „száhir”-nak (ساهر ), többes számban „száhirún”-nak (ساهرون) mondták, amelynek jelentése: „virrasztók”. Bét Száhirún ( بيت ساهرون = A virrasztók háza. De mivel az arab „bét” (بيت ) szó eredetileg nemcsak „házat”, hanem a többi között „sátrat” is jelent, így a Bét Száhúr, vagy Száhirún azt jelenti, hogy „A virrasztók sátra”, s ezen utóbbi változat nagyon is megegyezik a Jézus születésével kapcsolatban emlegetett pásztorok történetével. Ám van egy másik magyarázat is, amely szerint a kisváros nevében az arab „száhúr” (ساهور - „holdudvar”) szó jelenik meg, s így Bét Száhúr nevének jelentése magyarul: „A holdudvar háza”. Igen, a mai palesztinai arab kisváros neve is bizonyíték arra, hogy ezen a tájon ment végbe a karácsonyi vigília, azaz, éjszakai virrasztás, mert a pásztorok azokban a bibliás időkben nem csak nappal, hanem éjnek idején is őrizték a jószágot, de egyben a Megváltó világra jöttét bejelentő jó hírre is várakoztak.
„Dicsőítették és magasztalták az Istent” (Wynona Mulcaster freskója)
Az Ószövetségben, majd az azt követő, úgynevezett posztbiblikus vallási irodalomban több helyütt is olvashatjuk az újszövetségi eseményeket megelőző, de a krisztusi üdvtörténethez köthető Migdál-Éder (מגדל-עדר – A nyáj őrtornya) földrajzi helymeghatározást. A Pásztorok mezejének történetével, pontosabban, Jézus Krisztus születésével foglalkozva erről a Migdál-Éderről, azaz, „A nyáj őrtornyáról” mindenképpen említést kell tennünk, hiszen ez a földrajzi fogalom egyik előképe a Megváltó eljövetelének. Onkelosz, aki arameus nyelvre fordította Mózes öt könyvét, a Genezisben a Migdál-Éder helynévhez magyarázó megjegyzésként hozzáírja: „Migdál-Éder az a hely, ahol az idők végén megjelenik majd a Messiás”. Tehát éppen itt, a Bét Száhúr melletti Pásztorok mezején, vagy ha úgy tetszik, Migdál-Éderben jelent meg szent karácsony éjjelén az Úr angyala, s a mennyei seregek sokaságának Istent dicsőítő éneke után erről a helyről keltek útra a pásztorok a közeli Betlehembe, ahol rátaláltak a Szent Családra és hódoltak a megszületett kisdednek.
„...és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket” (Wynona Mulcaster freskója)
A Kr. u. IV. századtól kezdve már vannak olyan írásos emlékek, amelyek a Teremtés könyvében is említett Migdál-Édert egyértelműen azonosítják azzal a mezővel, ahol az Úr angyala megjelent a pásztoroknak. A későbbi hagyomány szerint már Jákob is itt legeltette a nyáját, s ő maga építette ide a Migdál-Édert, azaz, A nyáj őrtornyát. Caesareai Euszebiosz (Kr. u. 265-339), a Szentföldön élt püspök, író és történetíró a Bibliában előforduló helységneveket katalogizáló Onomasztikon című művében írja, hogy Migdál-Éder mintegy ezer lépésre van Betlehemtől, s ezen a helyen értesültek Krisztus születéséről a pásztorok. Szent Jeromos egyházatya, aki Kr. u. 386-tól egészen a Kr. u. 419-ben bekövetkezett haláláig élt Betlehemben, ahol a többi között héberből lefordította latinra az Ószövetséget, amely fordítást Vulgata néven máig használ az egyház. Szent Jeromos hosszú ideig tanulmányozta, jól ismerte a Szentföldet, s ezért figyelemre méltó az egyházatyának a Caesareai Euszebiosz véleményével megegyező állítása, miszerint Migdál-Éder az a hely, ahol Ráhel halála után Jákob egy ideig legeltette a nyáját. Arculf, Périgueux püspöke Kr. u. 670 körül zarándokolt el a Szentföldre, ahol Jeruzsálemben kilenc hónapot időzött, majd hazatérése után, Kr. u. 680 körül megjelent a Szentföld című útleírása, amelyben a többi között az olvasható, hogy a Migdál-Édernek nevezett helyen látott egy templomot. A Jeruzsálemi Naptárban a Kr. u. VII-VIII. században az olvasható, hogy Betlehemtől keletre a Poemenium nevű kolostor, azon a helyen áll, ahol az angyal megjelent a pásztoroknak karácsony éjjelén. Az orosz Dániel apát Kr. u. 1106-1107-ben zarándokolt el a Szentföldre, s a Pásztorok mezejét Agia Pastoresnek (szent legelő) nevezi.
A bizánci korszak emlékei
Petrus Diaconus (Péter diakónus) 1137-ben „Ad Pastore-templomnak” hívja az itt talált építményt, amely egy barlangból és oltárból állt. Péter diakónus, Monte cassinói könyvtáros 1137-ben egyetlen könyvbe szerkesztette a korábbi szentföldi zarándokok leírásait. A kötetben ez olvasható: „Ott, ahol a Pásztorok temploma áll, van egy fallal körülvett kert. Van ott egy barlang is, amelynek belsejében pontosan azon a helyen áll az oltár, ahol az angyal megjelent az éjszakában a nyájaik fölött őrködő pásztoroknak és hírül adta nekik Krisztus megszületését”. A Petrus Diaconus által 1137-ben kiadott, fentebb idézett leírás természetesen jóval korábbi századokból származik, s a Szentföld földrajzával és szent helyeinek történetével foglalkozó modern kori szakértők Aetheria zarándoknőnek tulajdonítják. Aetheriát egyébként mondják és írják még Egeriának, Etheriának és Sylviának is.
De végül is ki ez a Kr. u. IV. század végén a Szentföldön, Egyiptomban, Transzjordániában és Mezopotámiában járt, s ottani élményeit papírra vetett, Aetheria nevű zarándoknő? Aetheria emléke előtt egy-két mondattal külön is tisztelegnünk kell. Aetheria halhatatlansága azzal kezdődött, hogy Arezzo itáliai város egyik kolostorában, a Codex Aretinus nevű gyűjteményben, 1884-ben előkerült egy latin nyelvű útleírást tartalmazó kézirat. A szöveg szerint a beszámolót egy nemes úrhölgy írta a „nővérének”, valószínűleg az apátnőjének a több évig tartó zarándokútjáról. A kéziratot átvizsgált tudósok a leírást Aetheriának, a valószínűsíthetően I.Theódoziusz, a Kr. u. IV. század végén uralkodott császár rokonának tulajdonították. Aetheria, vagy másképpen Egeria az említett időben bejárta a Szentföldet, leírta a szent helyek korabeli állapotát és részletes tudósítást közölt az akkori jeruzsálemi egyház liturgiájáról. Aetheria a Szentföldön kívül fölkereste többi között a Sínai sivatagban álló Dzsebel Múszát (جبل موسى - Mózes hegye), ahol Mózes átvette Istentől a kőtáblákat. Járt a Jordán folyó keleti partján magasodó Nébó-hegyen (Dzsebel Níbú – جبل نيبو), ahonnan Mózes megpillanthatta az Ígéret földjét, ám oda ő már nem mehetett be. Aetheria, mielőtt végleg visszatért volna kiindulóhelyére, Konstantinápolyba (a mai Isztambul), ellátogatott még Mezopotámiába is. A későbbi századok folyamán valamilyen úton-módon Konstantinápolyból elkerült Arezzo városába Atheria zarándoknő Peregrinatio ad loca sacra (Zarándoklat a szent helyekre) című latin nyelvű kézirata. Aetheria zarándokbeszámolója nyomtatásban 1908-ban Heidelbergben latinul, 1909-ben angolul, végül 1958-ben Karl Vretska osztrák klasszika-filológus fordításában (Die Pilgerreise der Aetheria) németül jelent meg a Bécs melletti Klosterneuburgban.
Templom a Nébó-hegy csúcsán
A görög Phocas Kr. u. 1177-ben járt a Pásztorok mezején és egy kolostorról tesz említést. Az európai keresztes lovagok szentföldi jelenlétének megszűnése után nem nagyon látogattak, látogathattak el a keresztény zarándokok a Pásztorok mezejére. A XVI. század két híres magyar zarándoka, Pécsváradi Gábor obszerváns ferences szerzetes 1516-ban, míg Huszti György, a török fogságból szabadult hazánkfia 1540-ben járt a Szentföldön. Mindketten papírra vetették a szentföldi élményeiket. Pécsváradi még részletes leírással is szolgál a különböző szent helyekről, ám a Bét Száhúr melletti Pásztorok mezejét egyikük sem kereste föl.
A keresztesek szentföldi korszaka után elhagyottá és romossá vált a Pásztorok mezeje, s az Európából egyre gyérebben érkező keresztény zarándokok ekkortól inkább egy másik, a helybeli palesztinok nyelvén Dír er-Ruá'á-nak (دير الرعاة - Pásztorok kolostora) nevezett helyet látogattak. A zarándokok és a keleti keresztények 1859, az Oszmán-Török Birodalom közel-keleti „puhulásának” kezdete után pedig az arabul Szijárát el-Gánám-nak (صيارة الغنم - juhakol, karám) nevű helyet részesítették előnyben, s úgy tekintették, mint azt a helyet, ahol az evangéliumi események megtörténtek. Ezen a területen a ferencesek felügyelete alatt Carlo Guarmani 1859-ben részleges ásatást végzett, majd 1951 -1952-ben a ferences régész, Virgilio Corbo atya jóval alaposabban átkutatta a terepet. Corbo atya megállapította, hogy a Kr. u. IV-V. században itt épült templomot a VI. században megnagyobbították, s az átépítés során a templom apszisához a Nagy Konstantin-féle betlehemi Születés-templom köveit is fölhasználták.
A Pásztorok angyalkápolnája
Az ősi templomromok közelében 1953-ban Antonio Barluzzi ferences szerzetes, több híres szentföldi templom építője, Mussolini híve és barátja belefogott a Gloria in Excelsis Deo (Dicsőség a magasságban Istennek), vagy másik nevén a Sanctorum Angelorum ad Pastores (Pásztorok angyalkápolnája) római katolikus kápolna építésébe. A kanadai katolikusok adományaiból 1954-ben elkészült modern kápolna építészeti formájával az itteni beduin pásztorok sátrait utánozza. A beduin sátor alakú, oktogon alaprajzú Angyalkápolna kupolájának csúcsán levő fémkeresztet az esténként kivilágított és a messziről is látható betlehemi csillag koronázza. A kápolna bejárati kapuja fölött három harang, míg közvetlenül a szemöldökgerenda fölött az örömhírt bejelentő angyal bronzszobra terjeszti ki szárnyát a szentélybe belépők fölé.
Az Angyalkápolna főhomlokzata
Az építmény belsejébe kizárólag a kupola tetőablakain keresztül tör be a fény, amivel az építész a föld és az ég kapcsolatát kívánta érzékeltetni. A tetőablak körül, a mennyezeten körfelírás formában olvasható Szent Lukács evangéliumának a latin Vulgata szerinti híres verse: „Gloria in altissimis Deo et in terra pax hominibus bonae voluntatis”. („Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek”!) A kápolna belsejében három kisebb oltár emlékeztet a környéken megtörtént eseményekre. 1. Az angyal ezen a helyen jelentette be a megrémült pásztoroknak Jézus megszületését, mondván: „Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában.” 2. A pásztorok a hírre fölkerekedtek és elindultak a szomszédos Betlehembe: „ … és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.” 3. A Betlehemből hazatért pásztorok: „Dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak és láttak, úgy, ahogyan tudtul adták nekik.”. A ferencesek Pásztorok angyalkápolnájának három oltárfreskóképét az 1915-ben, a kanadai Prince Albertban született, s jelenleg Mexikóban élő festőnő, Wynona Croft Mulcaster, művésznevén Noni alkotta.
A Pásztorok angyalkápolnája melletti területen láthatók még a Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja által a Kr. u. IV. században építtetett, s fentebb már említett bizánci templom maradványai, a Kr. u. VI. században épült, majd a perzsák által a Kr. u. 614-ben lerombolt nagyobb méretű bazilika, a Kr. u. VII. században épült és a X. században lerombolt kisebb kolostor romjai. Ehhez a kolostorhoz tartozott egy pékműhely, borprés és keresztelőkút.
Az örömhír Lukács evangéliumi változata
A kápolna mögött van egy barlang is, amelynek bejárata fölött olvasható „Gloria in Excelsis Deo” (Dicsőség a magasságban Istennek!) bibliai vers kissé eltér Szent Lukács evangéliumának a Vulgata szerinti változatától, mert itt az „in altissimis” (a magasságban) helyett az „in excelsis” (a magasságban) latin kifejezés fogadja a zarándokokat. Ez utóbbi pedig nem más, mint a Szentháromságot dicsőítő, úgynevezett nagy doxológiának az ünnepi szentmiséből ismert címe, illetve kezdő szavai: „Gloria in Excelsis Deo”, amely ugyanazt jelenti, mint a fentebb idézett evangéliumi vers. A ferencesek Pásztorok mezején levő ősi barlangkápolna gyertyaláng által feketére kormozott mennyezete alatt az esztendő minden szakában, de főleg karácsony idején kisebb csoportok, vagy egyéni zarándokok szoktak imádkozni.
A ferences barlangkápolna bejárata
Bét Száhúr keleti peremén, a Hár-Homá nevű zsidó településtől déli irányban haladva előbb a római katolikus Pásztorok mezejét találjuk. Innen kissé délkeletre van a lutheránus evangélikus YMCA (Young Men's Christian Association – Fiatal Keresztények Szövetsége) tulajdonában levő Pásztorok mezeje, ahol ez a nemzetközi szervezet modern gyógyászati eszközökkel fölszerelt rehabilitációs központot működtet. A zöldellő fenyőligetben sziklabarlangok is vannak, amelyek a protestánsok hite szerint a Krisztus születése korában a pásztorok tartózkodási helyéül szolgáltak, s az angyal ezen a helyen jelentette be nekik, hogy megszületett a Megváltó. Délnek haladva átszeljük a városka Jeruzsálem nevű utcáját (Sári' el-Kudsz – شارع القدس ), és nemsokára elérkezünk a görög ortodox keresztények által eredetinek tartott Pásztorok mezejére.
A protestáns Pásztorok mezeje
A római katolikusok Pásztorok mezejétől elindulva, a bét száhúri Jeruzsálem utcát átszelve, kissé délnek tartunk és mintegy négyszáz méter gyaloglás után eljutunk el a görög ortodoxok Pásztorok mezejére, a rajta levő régi templom- és kolostorromokhoz, valamint az 1972-ben épült új templomhoz. A görög ortodoxok Pásztorok mezejét arabul Keníszát er-Ruá'á-nak (كنيسة الرعاة - Pásztorok temploma), vagy Dír er-Ruá'á (دير الرعاة - Pásztorok kolostorának) nevezik. Itt, a Vádi el-Dzsamalban ( وادي الجمل -Teve völgyében) az első keresztény építményt, a szent barlangot még a bizánci uralom kezdetén, a Kr. u. IV. század végén emelték. A Szentföldön később ez lett az egyik legrégibb keresztény emlékhely, amely sokáig átvészelte a történelem viharait. A Kr. u. IV. századtól kezdve templomként használt dongaboltozatos tetejű barlangba 21 lépcsőfokon lehet leereszkedni. Maga a dongaboltozatos tető egyébként később, a Kr. u. V. században készült. A görög ortodox barlangtemplomnak régi mozaiknyomokat és freskókat megőrző hármas apszisa van. A mozaikmezőn keresztábrázolást is lehet látni, amely díszítőelem valószínűleg a Kr. u. 427 előtti időszakból való. A Keníszát er-Ruá'á (Pásztorok temploma), pontosabban barlangja a görög ortodoxokat a Kr. u. IV. század végétől egészen 1955-ig szolgálta.
A Szentföld úgynevezett bizánci keresztény korszakában (Kr. u. 324-634), pontosabban a Kr. u. V. század elején a görög ortodoxok a barlangot megnagyobbították, altemplommá változtatták, és föléje egy kisebb kápolnát építettek. A Kr. u. VI. század elején már pompás bazilikát emeltek a barlangtemplom fölé. A 31 x 16 méter alapterületű, fehér márványból készült, korinthoszi oszlopokkal alátámasztott bazilika nyugati homlokzata előtt a híveket széles átrium fogadta. A Kr. u. 614-ben kelet felől beözönlő pogány perzsák a többi szentföldi keresztény templomhoz hasonlóan a Pásztorok mezején álló görög ortodox bazilikát is lerombolták.
A görög ortodoxok új temploma
A görögök tanultak a perzsák 614-es rombolásából, mert később az egész Pásztorok mezejét négy saroktoronnyal megerősített magas kőfallal vették körül. A Kr. u. VII. században újjáépített bazilika mellé már kolostort is emeltek. A középkori európai keresztény zarándokok írásos emlékezéseiből tudjuk, hogy a görög ortodoxok ekkoriban még az altemplom barlangjában eltemetett, a kis Jézust imádó pásztorok sírjait is mutogatták. A bazilikát a Kr. u. XI. században a térség új urai, a muszlim arabok is elpusztították. Ekkortól a görög ortodoxok majdnem egy évezredig csak a barlangtemplomot használhatták. A mostani, új templom és kolostor elkészülte előtt a görög ortodoxok ebben a barlangtemplomban ünnepelték éjfél után az epifániát, a karácsonyt, az angyali bejelentést.
Szerafim, a közeli Szent Száva (Már Szává) kolostor rendfőnöke 1972-ben a megmaradt barlangtemplom fölé egy új, impozáns görög ortodox templomot és kolostort építtetett, míg a IV-V. századi barlangtemplomot, illetve a felső templomot és kolostort restaurálták, konzerválták. Bét Száhúr keleti peremén, a Vádi el-Dzsámál völgyben görög ortodox szerzetesek őrzik és gondozzák azokat a több mint kétezer éves olajfákat, amelyek még tanúi voltak a Megváltó megszületését ünneplő hajdani pásztorok örömének.
Hering József - Kuruc.info
Kapcsolódó: Karácsony ma a Szentföldön
Vajon gyűlöletkeltésnek, rasszizmusnak, antiszemitizmusnak minősül-e, ha valaki a valóságnak megfelelően számol be arról, mi történik karácsonykor Jézus Krisztus szülőhelyén, Betlehem városában? Gyűlöletkeltésnek, rasszizmusnak, antiszemitizmusnak minősül-e a média felett szoros ellenőrzést gyakorló cionista körök számára, ha bárki a tényeknek megfelelően bemutatja, miként élnek immár évtizedek óta a palesztinok Betlehemben, illetve másutt a megszállt területeken?
A feltett kérdés költői, hiszen mindnyájan tudjuk rá a választ, csakhogy a fideszes „médiatörvény” életbe lépése után súlyos milliókat fizethet az a médium, amely a legsúlyosabb bűnök valamelyikében („gyűlöletkeltés, rasszizmus, antiszemitizmus”) elmarasztaltatik. Márpedig a szabadság ellenségeivel nincsen alku.
Nem alkuszik velük a palesztinok többsége sem – kivéve természetesen a Rámálláhban székelő Palesztin Hatóság vezetőit, akik hatalmuk és jól jövedelmező állásuk megőrzése érdekében áruba bocsátották a palesztin nép legalapvetőbb jogait. A Jézus Krisztus egykori szülőhelyén élő palesztinok azonban – vezetőikkel ellentétben – roppant sanyarú körülmények között élnek. Betlehem, és természetesen egész Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem lakói brutális katonai megszállás körülményei között tengődnek immár 43 esztendeje. A cionista befolyás alatt álló, vagy egyszerűen csak a zsidóktól rettegő keresztény egyházak természetesen sem ilyenkor, karácsonykor, sem máskor nem teszik szóvá a Szentföldön uralkodó tarthatatlan állapotokat.
Mondhatnánk persze, nincs új a nap alatt, végtére is Jézus Krisztus életében is megszállás alatt állt az a terület – akkoriban a rómaiak tartották uralmuk alatt. Van azonban egy jelentős különbség az akkori és a mai megszállás között: a rómaiak nem hoztak létre tömegesen településeket a meghódított országban, ezzel szemben a zsidók milliószámra vándoroltak be arra a területre, amelyet a saját, Istentől kapott hazájuknak tartanak. De saját hazájuknak tekintik Palesztinát a palesztinok is, akik immár majdnem 1400 éve élnek azon a földön. (Ha pedig a mai palesztinok legalább részben a bibliai idők filiszteusainak a leszármazottai, akkor pedig sokkal régebben telepedtek meg ott.) Természetesen elképzelhető lenne egy ésszerű megoldás, hiszen az Arafat vezette Palesztinai Felszabadítási Szervezet már a 80-as évtized végén hajlandóságot mutatott arra, hogy csupán az 1967-ben megszállt területeken – tehát a Jordán-folyó nyugati partján, Kelet-Jeruzsálemben és a Gázai övezetben – hozzák létre a független palesztin államot. Ami jelentős engedmény volt a palesztinok részéről, hiszen az ENSZ 1947-es felosztási terve értelmében a palesztinok kapták volna az egykori brit mandátumterület területének 45%-át, a zsidók pedig az 55%-át. (Annak ellenére, teszem hozzá, hogy 1947-ben az ország lakóinak kétharmadát tették ki a palesztinok és egyharmadát a zsidók.) Az 1967-es határok között létrejövő palesztin állam azonban a történelmi Palesztina területének csupán 22%-át (!) tenné ki, de a zsidóknak még ez is sok! Ők az egész területet akarják. Nem volt nekik elég az 1947-ben kijelölt 55%, nem volt elég, hogy az 1967-es háború során Palesztina egész területét megszállták, és nem elég nekik Palesztina földjének 78% sem. Hiszen a helyzet az, hogy azon a bizonyos 22%-os területen a zsidók rendületlenül terjeszkednek (a Gázai övezetből 2004-ben kivonultak, csakhogy a terület légterét, tengerpartját és határátkelőit szoros ellenőrzés alatt tartják, és rendszeresen behatolnak az övezetbe, amelynek védtelen lakói ellen 2008 végén pusztító háborút indítottak.) Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben pedig jelenleg közel 200 kisebb-nagyobb, a nemzetközi jog szempontjából illegális zsidó település létezik, melyeken hozzávetőleg 500 ezer izraeli él – többségük meglehetősen jó körülmények között.
Betlehem környékén – mint a Ciszjordániát az úgynevezett Izraeltől elválasztó terület közelében másutt is – rengeteg katonát, valamint „biztonsági kerítést” lehet látni, továbbá Jézus szülőhelye közelében húzódik a nevezetes „biztonsági fal”, melynek felépítését a Hágai Nemzetközi Bíróság 2004-ben a nemzetközi joggal ellentétesnek nyilvánította. A városka ma lényegében falak és kerítések közé van bezárva. Három átjárón keresztül lehet az ősi településre be-és kilépni – mindhárom az izraeli megszálló erők szigorú ellenőrzése alatt áll.
Betlehem közelében a földek legnagyobb része immár izraeliek tulajdonában van, és számos illegális zsidó település is található a környéken. A kevés megmaradt palesztin farmer igencsak bajosan tudja megművelni földjeit, melyek termését gyakran tönkreteszik a közelben lakó zsidó telepesek. Ahol egykor pásztorok legeltették a nyájaikat, most modern izraeli lakóházak és a telepeket összekötő, „csak zsidóknak” fenntartott utak vannak. A pásztoroknak – főként, ha azok palesztinok – immár nincsen helyük sehol.
“Elképesztő, hogy Betlehem városát lassú halálra ítélték” – mondta nemrégiben Desmond Tutu dél-afrikai vallási vezető, Johannesburg anglikán érseke. „Betlehem lakói egyre nagyobb számban hagyják el a falakkal körülzárt, a legősibb keresztény közösségnek otthont adó települést, amelyben rövidesen csak a templomok élettelen kövei maradnak” – kesergett a bátor dél-afrikai lelkész. Miért nem szólalnak meg legalább a betlehemi keresztények érdekében a katolikus és protestáns vallási vezetők? Ennyire rettegnek a cionistáktól? De vajon aki gyávaságból cserben hagyja bajban lévő hittestvéreit, nem árulja el Jézus Krisztus hitét is?
És míg Jézus Krisztus idejében szabadon lehetett utazgatni a Szentföldön, manapság a Jordán-folyó nyugati partján élő palesztinok számára Jeruzsálembe eljutni úgyszólván lehetetlen. Holott a városban az iszlám vallás szent helyei is megtalálhatók, amelyekbe azonban a ciszjordániai palesztinok súlyos nehézségek árán tudnak csak eljutni. A palesztinok számára minden utazás valóságos gyötrelem, mivel a megszálló izraeliek több száz útakadályt állítottak fel az utak mentén a megszállt területeken, és akár hosszú órákon keresztül is várakoztatják a palesztinokat. Ilyen körülmények között természetesen életképtelen a palesztin kereskedelem és a gazdaság is, ami a legkevésbé sem zavarja a megszállókat, ők ugyanis egyáltalán nem bánják, ha az emberszámba sem vett őslakók teljesen elszegényednek. Az útakadályok és katonai ellenőrző pontok sokasága miatt számos, sürgős orvosi kezelésre szoruló palesztin vesztette már az életét, mivel nem tudott időben eljutni a kórházba vagy az orvosához. Meg kell itt jegyezni, hogy a zsidó telepeket összekötő modern autóutakat a bennszülöttek természetesen nem használhatják – a palesztinoknak a régi, rossz minőségű, szűk utakon kellene közlekedniük, de az izraeli katonák még azokon is minden lehetséges módon akadályozzák a mozgásukat. Arról pedig már ne is szóljunk, hogy az elvileg a Palesztin Autonómia fennhatósága alá tartozó két országrész, vagyis Ciszjordánia és a Gázai övezet lakói nem tudnak személyes kapcsolatot tartani egymással az övezetet fojtogató izraeli blokád következtében.
Súlyos gondot jelent általában a megszállt területeken élő palesztinok, így a Betlehem környékén lakók számára is a vízhiány. Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2009. októberi jelentése lesújtó képet festett a vízhiány következtében kialakult helyzetről. Donatella Rovera, Amnesty International illetékese a következőket nyilatkozta a dokumentum közzététele után: “Izrael a közös vízkészleteknek csak egy töredékéhez enged hozzáférést a palesztinok számára… a ciszjordániai illegális zsidó telepek azonban korlátlan vízellátásban részesülnek. Gázában az izraeli blokád következtében pedig az eddigi súlyos vízhelyzet még tovább súlyosbodott” – fejtegette az emberjogi aktivista.
Az Amnesty International jelentése szerint egyébként a Jordán-folyó nyugati partján élő palesztinok átlagos vízfogyasztása személyenként napi 70 liter, holott a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) ajánlásai szerint napi 100 liter víz lenne az elfogadható mennyiség. Ami a zsidókat illeti, ők négyszer annyi vizet használnak el, mint a palesztinok. “Bizonyos körzetekben a palesztinok számára napi átlagban 70 liternél is kevesebb víz jut, sőt, van olyan terület, ahol csupán 20 liter (!) víz felhasználására van módjuk a palesztinoknak” – áll a nemzetközi emberjogi szervezet jelentésében, melyből kiderül az is, hogy 43 évi izraeli megszállás után Ciszjordániában 180,000 – 200,000 palesztin számára nincs biztosítva a vezetékes víz. De még „a vízvezetékrendszerrel ellátott városokban és falvakban is gyakran lép fel vízhiány” – szögezi le a dokumentum. „A Ciszjordániában élő zsidó telepesek – a nemzetközi jog előírásait megszegve – intenzíven öntözött földekkel, állandóan locsolt kertekkel, úszómedencékkel rendelkeznek” - olvasható az Amnesty International 2009 októberében napvilágot látott, politikailag nyilván „nem korrekt” jelentésében, melyből nem idézett a sajtó sem idehaza, sem másutt a nyugati világban – a „pártatlan tájékoztatás” legnagyobb dicsőségére.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kitiltotta a karácsonyfát Felső Názáretből a kereszténygyűlölő zsidó polgármester
|
|
2010.12.23. 08:44 |
|
|
Nagy felháborodást okozott a Názárettel szomszédos Felső Názáret polgármestere szerdán, miután megtiltotta, hogy "provokatív" karácsonyfák legyenek felállítva a város terein.
A polgármesterhez a település keresztény hitű arab lakosai fordultak engedélyért, hogy a város arab negyedeiben karácsonyfákat állíthassanak."Az arabok kérése, hogy karácsonyfákat állítsanak fel Felső Názáret arab negyedének terein, provokatív" - mondta Simon Gapso az AFP francia hírügynökségnek. A Názárettel szomszédos település polgármestere kijelentette: "Felső Názáret zsidó település", ahol nem lesznek karácsonyfák "sem idén, sem jövőre, amíg én vagyok a polgármester".
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum