A hun-magyar folytonosságról    Először is a két népnév viszonyát kell tisztáznunk. Melyik volt előbb? Milyen időbeli, okságbeli, történelmi és tartalmi viszony áll fenn a két népnév között? Kiindulásul választhatjuk nemrég felszínre bukkant őskrónikánkat, az „Üngürüsz történetét” (1978, 5), csonkított kiadásban a Tarih-i Üngürüszt (1982, 38). Ebben a két név viszonyáról ez áll: „A krónikás szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott. Mivel Hunor neve később Hüngürüszre változott és Nemród halála után Hunor egész népével (Szkítiába – GA) költözött…Midőn Nemród meghalt, Adzsem (Perzsia) trónjára egy másik padisah (király-GA) került. Azt a vidéket pedig (melynek Hunor volt a fejedelme), Dzsiddija (Szkítia-GA) tartománynak nevezik…” Úgy tűnik előbb volt a Hunor név, az ősatya neve, de ahogy az ősatya utódai nemzetté sokasodtak, időközben az ősatya neve Hüngürüszre – figyelem! Hüngürüszre, és nem Üngürüszre – vagyis ha a törökös írásmódot leszámítjuk, Hungárusra és nem Ungárusra! – változott. A kérdés csak az: hogyan és miért lett a Hunor névből hungár népnév? Hogyan, mi módon, miért változott át a szentként tisztelt ősatya neve? A szent, szentsége folytán szent és sérthetetlen – vagyis maga a szentség az örökké épen, eredeti formájában fennmaradást kellett volna jelentse. Hogyan lehet az, hogy éppen a hunoknál, akiknél az ősök tisztelete a legszorosabban összeforrott a szentséggel, az Istennel, saját népnevüket (hun) mégis megváltoztatták? Igaz, e változás nem számolta föl az eredeti nevet. Megmaradt a Hunor névből a „Hun”, csak éppen kiegészült, mégpedig egy „Gár” taggal. Világos, mint a Nap, hogy ennek a „Gár” szónak jelentése ugyanolyan szent és isteni kell legyen, mint Hunor neve a hunok  számára, ha egyszer bekerült a szent „Hun” név mellé. De vajon létezhet-e bármi is, aminek szentsége, isteni mivolta felérhet a szentként, a legfőbb szentségként tisztelt ősatya szentségével?   Vegyünk figyelembe még egy körülményt. Hunor népe Szkítiába költözött, és ott a nép nevéről nem esik szó, ami annyit jelent, hogy a nép neve maradhatott a hun név. Hol és mikor változott át a hun népnév hungár-rá? Az Üngürüsz történetéből erre, ha közvetve is, választ kapunk. Az üngürüsz-hungárus nép a Kárpát-medencei nép. Az a nép, amely az őshazában lakik. Abban az őshazában, amelyre a Csodaszarvas-monda irányul, az a monda, amelyben isteni erők késztetik a Kárpát-medencei hun-magyar népeket, hogy költözzenek vissza a Kárpát-medencébe, és állítsák vissza a hun-magyar nép rendjét. Így észrevétlenül rábukkanunk arra az isteni tényezőre, amit kerestünk. Az isteni erők ugyanis egyértelmű és szoros kapcsolatban állnak a Kárpát-medencével. A Kárpát-medencére irányulnak, az a vonzásközpontjuk, amely tízezer éveken át tartó népvisszavándorlások isteni életközpontja. A „Gár” szó jelentésének, isteni jelentés-töltésének, szent értelmének tehát a Kárpát-medencével kell kapcsolatban állnia. De segít-e nekünk ez az újabb előrelépés? Ha minden felbukkant tényezőt fontolóra veszünk, észre kell vegyük, hogy a megoldás ott fekszik immár elérhető közelben előttünk. Keressük a „Gár” szó szent jelentésű összefüggését, és találtuk a Kárpát-medencét. Lehet, hogy e kettő között áll fenn a szent kapcsolat? Lehet, hogy a „Gár” és a Kárpát-medence egy és ugyanazon szent összefüggés hordozói? Lehet, ha megvizsgáljuk a Kárpát-medencét, és a Kárpát-medence nyelvi alakját. A Kárpát-medence rendkívüli, kör-alakú képződmény. A világon nincs párja. Az ősműveltség középpontja, ércekben, gabonában szokatlanul, rendkívülien gazdag. Erre utal Pannónia neve is, ami – a Pannónia nevet adók nyelvén, latinul – „kenyerest” jelent (Tarih-i Üngürüsz, 1982, 98). Rendkívüli természeti kincs, a Föld legrendkívülibb kincse egy nép otthona számára. Mi más fejezné ki az e tények iránti megbecsülést jobban, mint a felismerés, hogy a Kárpát-medencét isteni erők alakították ki és tüntették ki rendkívüli gazdagsággal, kultúra-alkotó természeti kincsekkel, állam-alkotó egységre kialakított köralakú védőgyűrűvel? A Kárpátok köralakú hegyláncai természetes egységet teremtettek lakói számára, és így az itt lakók egységessé, néppé szerveződését hihetetlen mértékben megkönnyítették. A Kárpátok hegy-körének adományai jószerivel felbecsülhetetlenek. És itt a kör-alak képe is kiugrik. Az itt lakó népnek az együttélés évszázadai, évezredei alatt fel kellett ismernie, hogy köralakú természeti védőbástya veszi körül, s amikor erre ráébredt, ebben az isteni akaratot érzékelte. Nem tudjuk, mikor kapta a Kárpátok a nevét, de a magyar néptől kellett kapnia, mert szótövében a Kör neve rejlik, a körgyűrű alakú hegységet írja le a név. A kör pedig minden lehető mértani idom között a legtökéletesebbként, a legszentebbként volt ősidőkben számon tartva. A Napot tisztelő hunoknál különösen erős lehetett a kör tisztelete, hiszen a Nap maga is kör-alakú az égen. Így a kör-alakú védő-hegység egyben a Napisten megtestesítője is lehetett a hunok számára. És ehhez még adjuk hozzá, hogy a hunok, a szkíta-magyar ősnépek azok, akik az égből kapják a királyságot a szkíta eredetmonda szerint (GKE, 1990), és a királyság szent jelképe a korona, a kör-anya jelképes alakja, az égből alászállva. A korona és a királyság (két „kör” szótövű szó!) feltalálói tehát csakis napistenhitű népek, a hun-magyar nép lehetett. És valóban, bár sok nép vette át a korona viselésének szokását, mind a mai napig egyedül a magyar népnek van Szent-Korona tana, amely egyben az államalkotó égi erőnek is hordozója. Ha így volt, akkor a Kárpátok neve valóban rendkívüli szentséget hordozhatott. És ha rendkívüli szentséget hordozott, aminek vállalását tudatosítani akarta ez a nép minden egyes tagja önazonossága szintjéig, akkor tényleg indokolt lehetett a nép szent ősatyjának neve mellé tenni a vállalt sorsot, a vállalt hivatást kifejező „kör”, „kir”, „kár”, „gár” szót! A hungár nép tehát a Kárpátok névadója (ami önmagában igazolja őslakosi mivoltát!), és egyben királyi nép. Valóban, ezt igazolja, hogy a hun-magyar népcsalád az egyetlen a világon, amelynek „királyi” melléknevű népe lenne! Világszerte feljegyezték a királyi szkíták tetteit, kimagasló kincsei ők a történelemnek. Valaha a királyi szkíták, a székelyek népe az egész Kárpát-medencét lakták, tehát a történelem igazolja logikai-nyelvi levezetésünket. A „hungár” népnév általunk adott megfejtése: hun-kár, kárpát-medencei hun, de egyben királyi hun, koronás hun.   Érvelésünket, a hungár népnév megfejtését alátámasztja, hogy „a „Hunkár” szó emberemlékezet óta török-perzsa nyelveken használatos. A konstantinápolyi császári udvarban Hunkár a címe és méltóságbeli rangja az Ozmán uralkodónak. A Dictionaire turc-arab-persen szótárban (Zenker, Johnson, Barbier de Meynard) a hunkár jelentése: király, szuverén méltóság. Togrul bég a Hunnok királyi törzséből eredett. E hagyomány említi; máig él a török szultán Hungár nevében. A Hunkár szó „király, török uralkodó” jelentéssel bír. Török köznépnél Hunkarem megszólításkor Uram, turkomanoknál “Majarem” annyi mint “Uram”, minek megfelelően Bölcs Leo bizánci császár „elevtherosz” jelzővel illette Árpád népét, akárcsak Herodot a királyi Scythákat.” (Némethi, 1925, 20).   Hungár népnevünkben a Kárpát-medencei őshaza melletti szent elkötelezettségünk fejeződik ki. Itt, ebben az őshazában nyugszanak őseink. Őseink, elődeink szent emléke és hazánk, őshazánk szentsége összetartoznak, mert mi itt a Kárpát-medencében őshonosak vagyunk. Szent hivatásunk, népnevünkbe foglalt kötelezettségünk, hogy ez a szent őshazát megvédjük, hozzá ragaszkodjunk, szent hagyományainkat ápoljuk, őseink történelmét, és újabb történelmünket megismerjük és sorsunkat őseink akaratával egyező irányba fordítsuk.   megjelent: KAPU 2005.06-07, 109-110. megjelent: KAPU 2005.06-07, 109-110.     Grandpierre Attila: Kőkörök és szkíták     2005 márciusában jelent meg a KAPU-ban a „A kőkörök eredete és az emberiség eltemetett őskori civilizációja”, eddig 3 részes sorozatom első része. Ebben megírtam, hogy létezett Eurázsiában az i.e. 5000-től kb. időszámításunk kezdetéig egy magaskultúra, amelyik óriás kőköröket, olykor fából vagy földből épült csillagászati obszervatóriumokat épített Európa atlanti partvidékétől Kínáig és Indiáig. A hivatalos régészet mindmáig képtelen volt annak megállapítására, hogy kik építhették ezeket a Stonehenge-re emlékeztető ősi obszervatóriumokat. Gyanakodtak a kelta papokra, a druidákra, de pl. Stonehenge 2000 évvel előzi meg a kelták feltűnését. Sorozatomban rámutattam, hogy ez a tudatlanság viszonylag újkeletű, és a felvilágosodás utáni történelem-hamisítási hullám óta tart Európa-szerte. Amikor a jezsuiták kőköröket találtak a Kárpát-medencétől Kínáig ívelő területen, a kőköröket a szkíta örökség bizonyítékának tekintették. India északi részén, Radzsisztánban is nyilvánvalónak tartják: a kőkörök mindenhol a szkíta uralom tanúbizonyságai. Az abakáni (minuszinszki medence, Közép-Ázsia) kő-obszervatóriumról ma is egyértelmű, hogy a szkíták építették, i.e. 250 körül.  Újkeletű a divat, hogy a szkítákat igyekeznek indoeurópainak feltüntetni. Ez azonban éles ellentétben áll azzal a köztudott ténnyel, hogy a ma Európában élő népek közül egyedül a magyarok ősei a szkíták a 18. századig született magyar, német stb. krónikák, történelmi művek egybehangzó tanúsága szerint. Éles ellentétben áll azzal a ténnyel is, hogy a szkíták lovas népek, és az európai történelemtudomány évszázadok óta azon mesterkedik, hogy a lovasnépeket megbélyegző „nomád” és „barbár” címkével lássa el, csakis azért, hogy önmagát, mint nem lovas, hanem letelepedett népet, a szkíták műveltsége fölé tolhassa. Időközben azonban a régészet felnőtt tudománnyá érett, és a tények tükrében ma már tagadhatatlan, hogy a szkíta kultúra fejlettsége messze felette állt nemcsak a germán és indiai, hanem az ókori görögökénél is. Hogyan lehetnének a lovasnép szkíták a germánok, ókori görögök elődei, ha a görögök számára a lovas képtelen lénynek, kentaurnak látszott?  A kőkori-rézkori-vaskori csillagászati obszervatóriumok fejlett csillagászattal bíró nép alkotásai kellett legyenek. Fejlett matematikával, csillagászattal a 18. századig köztudott módon a mágusok rendelkeztek. A mágusok az „indogermán” népek számára érthetetlenül magas tudománnyal bírtak, s ezért az utóbbi kétezer évben az emberiség ősi tanítómestereiről igyekeztek minden fennmaradt könyvet eltüntetni, és emléküket is kiirtani, meghamisítani, a mágusokat szemfényvesztőnek, boszorkánynak kikiáltani. Fehér Mátyás Jenő „A középkori magyar inkvizíció” c. könyvének előszavában megírja, hogy a magyar ősvallás tudósait az inkvizíciós jegyzőkönyvek „mágus”, „mágus főpap” (pontifex magorum)  néven ismerték. Vagyis a mágusok – krónikáinkkal, hagyományainkkal egyezésben – a magyar őskultúra tudósai voltak. Mágusokat, „magos papokat” találunk  Egyiptom szellemi központjaiban éppúgy, mint Mezopotámia megalapítói között (ld. McKie idézett könyvét), az ókori görögség tanítómesterei között, akik történetesen éppen a Kárpát-medencéből érkeztek (ld. Dodds idézett könyvét) a görögség tanítására. Mágusok építették 7000 évvel ezelőtt a közép-ázsiai Folyamközben (Mezopotámiában) az első városok előtt 1 500 évvel az első templomokat; ugyanakkor, amikor a Kárpát-medencében és környékén Nap-templomok százai épültek.   A KAPU-ban megjelent cikksorozatomban tehát az újkeletű, általános vélekedéstől eltérően arra az eredményre jutottam, hogy a kőköröket a szkíta-magyar kultúrkör népe(i), a mágusok építetté(k). A Polgár-Csőszhalomnál talált, Stonehenge kőköreinek mintázatát megelőlegező koncentrikus körárok-rendszer az i.e. 4800-4600 közti időszakból származik, bejáratai a fő égtájakra mutatnak, vagyis csillagászati tájolásúak, és mellette parányi agyagtárgyak, napkorongok kerültek elő (forrás: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője, Kr. e. 400 000-Kr. u. 804, Magyar Nemzeti Múzeum, 2002, 42).  A kőkörök templomok voltak, egyszersmind obszervatóriumok; és ez ugyanaz a kettősség, ami a mágusok papi és tudósi mivoltában jelentkezik. Templomokat, amik egyszersmind obszervatóriumok is, nem építhettek mások, mint papok, akik egyszersmind tudósok is! Kőköreik, fából és földből épült obszervatóriumaik Kelet-Németországtól a Kárpát-medencéig, és tovább, Etelközig kiterjedtek, ahol a 7000 éves Aratta-kultúrához tartoznak. Figyelemre méltó, hogy az Aratta –kultúra díszítményei (2. ábra) milyen nagy mértékben hasonlók a magyar népművészet közismert motívumaihoz. A központban álló Életfát két oldalról koronás madarak (!) veszik körül, fölöttük hármasságot alkotó égitestek, Napok.   Éppen ezért nem mindennapi egybeesést jelentett, amikor 2005 júniusában bejárta a világsajtót a hír, hogy 7000 éves civilizáció nyomait találták meg, egy templomépítő népét, akik óriás, 150 méter átmérőjű, köralakú cölöpökkel csillagászati megfigyelésekre is alkalmas, a kőkörökre emlékeztető templomokat épített a mai Ausztria, Szlovákia, Csehország, és Kelet-Németország területén. Ez a templomépítő nép már 300 embernek óriás, Stonehenge-hez hasonló építményeket emelt! Cikksorozatomban kimutattam, hogy a kőköröket Angliától a Kárpát-medencéig, és tovább, az egész ókori Szkítia területén, az Eurázsiai síkságon, és tovább, Kínában és Indiában – a szkíták-hunok-magyarok építették. A „The Independent” két cikkében azt is megírta, hogy ez a nép Észak-Szerbiából és a mai Magyarország területéről indult ki i.e. 4800 körül. A „The Independent” 2005 június 11.-ei cikkei elérhetők a világhálón: http://news.independent.co.uk/europe/story.jsp?story=645976 http://news.independent.co.uk/europe/story.jsp?story=645972   Ezek a cikkek megírják, hogy ez a régészeti felfedezés átírja a történelmet. Hozzáteszem, hogy a várhatónál jóval nagyobb mértékben fogja átírni: hiszen a többezer éven át elutasítással fogadott szkíta-hun-magyar kultúra mágusairól van szó.                                                                                                                         Az Independent cikkei, a mögöttük álló három éves feltárási munkák megerősítik az először a KAPU-ban napvilágot látott eredményeimet, alátámasztják, hogy a szkíta- hun-magyar kultúra legalább 7000 éve honos Európában, és olyan magas szintet ért el, amit sok szempontból még ma sem ért utol a fejlett Nyugat. Stonehenge a világörökség része, és felbecsülhetetlen értékű darabja. Kokino-t, a Macedóniában nemrég megtalált, 3 800 éves fa-obszervatóriumot a NASA a világ legjelentősebb archeo-csillagászati felfedezései között tartja számon. Vajon mikor jutunk el odáig, hogy helyreállítjuk a Polgár-Csőszhalomnál talált 7000 éves kőkori magyar Naptemplom-obszervatóriumot? Ennek nemcsak az emberiség világöröksége számára lenne elsőrangú jelentősége, hanem bizonyára kulturális, sőt turisztikai, bevételi vonatkozásai sem lennének mellékesek.   www.gportal.hu/mnr     Forrás könyvajánló: Grandpierre K. Endre munkáinak és jegyzeteinek alapján írta: Grandpierre Attila   Atilla és a hunok A szkíta–hun–magyar folytonosság   Atilla és a hunok szerepe az emberiség történelmében a modern kultúra talán legnagyobb fehér foltja. Ebben a könyvben feltárul ez a köztudatból mesterségesen kirekesztett történelmi valóság a maga eredeti összefüggésrendszerében.     Atilla és a hunok kulcsszerepet játszanak az emberiség mai alapkérdéseiben is: hogyan találhatják meg az őstörténelmüktől megfosztott eurázsiai népek eredeti önazonosságukat? Létezik-e a lezüllesztő történelmi erőkön kívül felemelő történelmi erő is? Hogyan lehet a felemelő történelmi erőket bekapcsolni életünkbe? Grandpierre Attila Kolofon Felelős szerkesztő: Szondi György. Szakmai lektor: Bakay Kornél. Szerkesztő: Bognár Antal. Szöveggondozó: Kovács Ildikó. Tördelőszerkesztő: Szondi Bence. Orosz fordítás: Atanaszova-Szokolova Denise. Nyomdai kivitelezés: Érdi Rózsa Nyomda. ISBN 963 8478 40 3 ISBN 978 963 8478 40 5 Ára: 2990 Ft. Terjedelem: 264 oldal. 4 oldalas színes melléklet.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.