E kijelentésben sajnos semmi túlzás nincs. Mert végül is mi különbözteti meg a demokráciát a diktatúrától? Nemcsak az, hogy szabályos idõközönként a választópolgárok urnákhoz járulnak és megválasztják az ország törvényhozó hatalmát, amely azután megválasztja a végrehajtó hatalmat. Hanem az is, hogy míg a diktatúrában egy szûk csoport birtokolja az állami fõhatalmat, a demokráciában különbözõ politikai nézetek ütköznek, s az államban megvalósul a „fékek és egyensúlyok” rendszere, a hatalmak kölcsönösen ellenõrzik egymást. Ezt szolgálja a bírói függetlenség, a média függetlensége és sokszínûsége, a gazdasági érdekcsoportok eltérõ politikai színezete. Ily módon a végrehajtó hatalom nem léphet fel brutális eszközökkel a polgárokkal szemben, mert az rá üt vissza.
Mit látunk ma Magyarországon? Október 23-án a magyarnak nevezett rendõrség soha nem látott brutalitással tört rá saját nemzetének legjobbjaira, az 1956-os forradalmat ünneplõ tömegre. Minden ok nélkül: nem a tüntetõk támadták meg a rendõrséget, hanem a rendõrök egy be nem jelentett felvonulás tagjaira támadtak, akik közül egyesek nem méltányolták, hogy könnygázt és gumilövedékeket lõnek beléjük s köveket hajigáltak vissza. A rendõrség tagjai azonosíthatatlanul, jelvény nélkül, sokan síálarcban, súlyos szabálytalanságokat követtek el, fejmagasságban lõttek ki gumilövedékeket és könnygázgránátokat, s kis híja volt, hogy nem halt bele valaki, és ketten is elvesztették egyik szemük világát. A rendõrök nem kíméltek anyákat, papokat, országgyûlési képviselõt, egykori válogatott sportolót, földre került embereket ütöttek-rúgtak. Lovasrohamot vezényeltek békés tüntetõk közé, megpróbálták szétkergetni a Fidesznek az Astoriánál megrendezett gyûlését. A tömeg egy része nem értve, mi történik, nem vonult el a helyszínrõl, hanem ott maradt. Egy harcos kisebbség pedig barikádokat emelt, s a rendõrök lövöldözését kõhajigálással viszonozta.
A kereskedelmi média ezt az állóháborút közvetítette órákon keresztül, aminek hatására a népesség tekintélyes részében az a benyomás alakult ki, hogy indokolt volt a rendõri fellépés. Mindez önmagában is vérlázító. Viszont ennél sokkal vérlázítóbb, amit a hatalom ezután tett. A kormány és a kormánytöbbség, a rendõrfõkapitány annak dacára tagadta a rendõrök által elkövetett bûncselekményeket, hogy világos lehetett minden tisztességes ember számára: szó sem volt sem indokolt fellépésrõl, sem arányosságról. Mindezek után pedig a lefogottakat sorozatban ítélte el a „független magyar bíróság”. A rendõrség a kórházi ápolásra szorultak adatait is kikérte, s már el is ítéltek egy fiatalembert ezek alapján.
Hol érvényesül hát itt a hatalmak kölcsönös ellenõrzése, hol vannak az emberjogi garanciák? Egy hazugsággal hatalomra jutott politikai bûnszövetkezet lábbal tipor minden íratlan és írott demokratikus normát, majd hogy, hogy nem épp az áldozatokat zárják be, azokat, akik rosszkor voltak rossz helyen.

Borbély Zsolt Attila

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.