Hatvan éve történt

A Beneą-dekrétumok és következményeik

A Beneą-dekrétumoknak nevezett jogszabályok a Csehszlovák Köztársaság elnökének dekrétumai. A Beneą név állandó használata azt a benyomást keltheti, mintha ő lett volna e jogszabályok kizárólagos szerzője. Bár szerepe egyes fontos dekrétumok megszületésében igen jelentős volt, „szerzőtársként” számba kell venni többek között az Államtanácsot (ez a testület volt hivatva részben helyettesíteni a Nemzetgyűlést a londoni emigráció éveiben), az emigráns kormányt, majd 1945. május 9-től az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásáig (1945. október 28.) a Csehek és Szlovákok Nemzeti Frontjának Kormányát, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségét és a szlovák kormányként működő megbízotti testületet is. Ez a felsorolás érzékelteti, hogy a dekrétumok kiadása mögött széles politikai–intézményi bázis volt.

Utólag megerősített jogszabályok

1940 és 1945 között Beneą 141 ilyen dekrétumot írt alá, ezek szövege több vaskos kötetet tesz ki. A háború utáni megtorlásokon és „rendezéseken” kívül ezek a rendeletek számos más kérdéssel is foglalkoztak. Kiadásuk megkezdése (1940, London) nem utolsósorban arra irányult, hogy biztosítsák és demonstrálják a csehszlovák állam jogi és politikai kontinuitását, már pusztán amiatt is, mert Beneą elnök 1938. október 5-én lemondott, majd elhagyta az országot.
Csehszlovákia jogi értelemben a lemondás, majd az azt 1939 márciusában követő annexió után sem szűnt meg. Az emigráns csehszlovák kormány 1940. július 21-én alakult meg Londonban. Ugyanezen a napon alakította meg Beneą 1. sz. dekrétumával az Államtanácsot. Az államfő hivatalos elismerése a szövetségesek részéről még egy egész évet váratott magára. Az ezt kinyilvánító jegyzékben sem szerepel azonban a München előtti Csehszlovákia teljes területi jogfolytonosságának elismerése.
Beneą elnök 2. sz. dekrétumában (1940. október 15.) felállítja magának a dekrétumnak az intézményét. Ennek a jogintézménynek gyakorlatilag alkotmánytörvényi, illetve törvényi ereje volt. A különbség lényege az, hogy minden olyan elnöki aktushoz, amelyhez korábban – tehát békeidőben – a Nemzetgyűlés hozzájárulására is szükség volt, átmenetileg elegendő volt a kormány hozzájárulása. A Beneą-dekrétumok kiadásáig az ilyen módon történő törvényalkotásnak – az 1920. évi csehszlovák alkotmány szerint – nem volt alkotmányos alapja.
Az összes így kiadott jogszabályt átmenetinek tekintették, hiszen a szuverenitás helyreállítása után összeülő Nemzetgyűlés azokat érvényben hagyhatta, illetve el is törölhette.
Az 57/1946. számú Alkotmánytörvény az összes dekrétum érvényességét megerősítette.

Alapjuk a kollektív bűnösség elve

Az 1945 és 1948 között kiadott dekrétumok és a hozzájuk csatlakozó különböző diszkriminatív jogszabályok száma 89. Ezek azok a megtorló jellegű dekrétumok, amelyeknek a kollektív bűnösség elve képezi az alapját.
A dekrétumok érvényességét a körülöttük dúló, évtizedek óta tartó vitában a szlovák és a cseh fél a nemzetközi jog pilléreire épített érvrendszerrel igyekszik alátámasztani.
A hivatkozási alapként szolgáló nemzetközi egyezmények:
• potsdami egyezmény;
• párizsi jóvátételi szerződés (1945. december 21.);
• szerződés a nyugatnémet állam szuverenitásáról (Párizs, 1954. október 23.);
• a Magyar (Nép)Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság közötti 1973. és 1992. évi alapszerződések.

Megfosztották állampolgárságától

A londoni emigrációs csehszlovák kormány és Beneą köztársasági elnök 1942 végén, 1943 elején egészítette ki a csehszlovák nemzeti állam megteremtésének programját a magyar lakosság kitelepítésének követelésével. 1944 tavaszán a moszkvai kommunista emigráció, majd a Szlovák Nemzeti Tanács is csatlakozott ehhez a programhoz. A különbség abban nyilvánult meg közöttük, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács „lakosságcserével” akarta összekötni a magyarok kitelepítését. A cseh és szlovák politikusok 1944 végén Moszkvában – Beneą részvételével – véglegesítették a csehszlovák állam jövőjéről vallott nézeteiket, amit azután 1945. április 5-én, Kassán koalíciós programként hoztak nyilvánosságra.
A kassai kormányprogram kidolgozásában, illetve elfogadásában a csehek és szlovákok Nemzeti Frontjának valamennyi pártja részt vett: a kommunista párt csakúgy, mint a különböző polgári demokratikus pártok. A program jegyében embertelen intézkedések sora következett:
• 1945. február 27-én a Szlovák Nemzeti Tanács elrendelte a magyar „árulók” 50 hektárnál nagyobb földbirtokainak elkobzását;
• 1945 áprilisában és májusában a Szlovák Nemzeti Tanács elbocsátotta állásukból a magyar közalkalmazottakat, majd később a magánalkalmazottakat is;
• nemzeti gondnokság alá kerültek a magyar tulajdonban lévő kis- és középüzemek, beleértve a kisiparosok műhelyeit is;
• a városokban, különösen Pozsonyban, tömeges méreteket öltött a magyarok lakásainak „igénybevétele”, gyakran az érintettek internálásával egybekötve;
• megszüntették a magyar iskolákat és az oktatás nyelve csak szlovák lehetett.
Beneą 1945. augusztus 2-án bocsátotta ki a 33/1945. sz. dekrétumot, amelynek értelmében a magyarokat (és németeket) megfosztották csehszlovák állampolgárságuktól. Ettől kezdve a magyarok lényegében elestek az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól, valamint a szociális juttatásoktól.
1945. október 1-jén lépett hatályba a 88/1945. sz. elnöki dekrétum, amelynek alapján a 16–55 éves férfiakat és 18–45 éves nőket közmunkára lehetett kirendelni lakóhelyüktől távol eső vidékekre is.

Népbíróságok

A kassai kormányprogram meghirdetését (1945. április 5.) követő hónapokban a népbíróságok mintegy 39 000 magyart – elsősorban értelmiségit – ítéltek el és utasítottak ki Szlovákiából mint háborús bűnöst.
Az év végére az elítélt magyarok létszáma már meghaladta a 75 ezer főt. Az elítéltek között sok földműves volt, akiket megfosztottak földjüktől és más ingatlanaiktól is. Az érintettek a Komáromi járás felnőtt magyar lakosságának 30,8%-át, a Párkányinak 24,2%-át, a Dunaszerdahelyinek 23,4%-át, az Ipolyságinak pedig 21%-át tették ki.

Kényszermunka

A 88/1945 sz. dekrétumra való hivatkozással valósította meg a csehszlovák kormányzat azt a civilizációt és európaiságot megszégyenítő akcióját, amely a magyarok deportálását jelentette. 1946 szeptemberének végétől magyarok tízezreit, egyes adatok szerint mintegy 73 000 főt (Udvardy Károly) szállítottak erőszakkal Csehországba, döntően a korábban németek által lakott vidékekre. Otthonaikba azonnal szlovák lakosokat telepítettek. Épületeiket, bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és állatállományukat az állam elkobozta, bankszámláikat befagyasztotta. A munkaképes férfiakat és nőket a szó szoros értelmében emberpiacra vitték, míg az ellátatlan betegek, valamint az öregek és a gyermekek közül többen meghaltak útközben, vagy a célállomásra érkezés után.
A katonai tervek alapján előkészített kényszer-kitelepítés „1946. november 19-én kezdődött a hajnali órákban. A hadműveletek pontos terv szerint zajlottak le. Egy vagy két falut katonai egységek zártak körül, majd az előre elkészített névjegyzékek alapján felszólították az elszállítandó családokat a csomagolásra. A száműzendőkkel közölték, hogy eddigi lakóhelyüket el kell hagyniuk, ingatlanukat, állatállományukat és mezőgazdasági felszerelésüket elkobozzák. A döntés ellen nem volt jogorvoslat. A kijelölt családokat katonai tehergépkocsik szállították a legközelebbi vasútállomásra, ahonnan szigorú őrizet mellett elindultak Csehországba. Az akció 99 napig tartott, 1947. február 25-én ért véget”. (Janics Kálmán: A hontalanság évei.)
Jurij Zvara szlovák történész adatai szerint a deportálás 9610 családot, összesen 41 640 személyt érintett. Az elhurcoltakat 393 községből, 17 járásból válogatták össze, közöttük 5128 kisparaszti család volt.
A csehországi „közmunka” hatására újabb és újabb menekült csoportok érkeztek Magyarországra, gyarapítva a már korábban érkezett menekültek sokezres táborát.
A kollektív bűnösség elvén megalkotott dekrétumok, pontosabban időzítésük kapcsolatban áll azzal, hogy a csehszlovák kormány a potsdami konferenciához fordult a magyarok kitelepítése ügyében, amihez azonban nem sikerült a nemzetközi hozzájárulást megszerezni. Ez a tény növelte a csehszlovák hatóságok türelmetlenségét a magyarokkal szemben.

Lakosságcsere

1946. február 28-án a nemzetközileg magára maradt Magyarország és Csehszlovákia aláírta a lakosságcsere-megállapodást. A megállapodás értelmében ahány magyarországi személy jelentkezett Csehszlovákiába történő önkéntes áttelepülésre, a csehszlovák hatóságoknak ugyanannyi magyart állt jogukban kitelepíteni.
Magyarországon eredetileg 95 421 szlovák jelentkezett az áttelepítésre. Ténylegesen 73 273-an költöztek át, mivel időközben 22 148 személy megmásította eredeti elhatározását.
A szlovák áttelepülők 31 308 katasztrális hold földet hagytak Magyarországon.
Szlovákiában 105 047 magyart jelöltek ki a hatóságok az áttelepülésre. Ténylegesen 68 407 személyt telepítettek át, önkéntesen távozott 6000 magyar.
Az áttelepített magyarok 109 295 katasztrális hold földet hagytak szülőföldjükön (Juraj Zvara).

Reszlovakizáció

A szlovák belügyi megbízott 1946. június 17-i rendelete alapján megkezdődött a magyar lakosság körében az ún. reszlovakizáció, vagy más kifejezéssel visszaszlovákosítási kampány. Ennek során a magyarokat választás elé állították: ha szlováknak vallják magukat, visszakapják állampolgárságukat, ha viszont nem, akkor el kell hagyniuk otthonaikat, kiutasítják őket Csehszlovákiából. Ez az önkéntesnek hirdetett kampány a gyakorlatban az erőszak alig leplezett vagy nyílt eszközeivel igyekezett elérni, hogy a szlovákul nem is értő magyarok tömegesen vallják magukat szlováknak. A létfeltételeikben erősen megingott és már hosszú hónapok óta zaklatásnak és üldözésnek kitett emberek közül sokan – különösen azok után, hogy kézzelfogható segítséget sehonnan sem kaptak, és nem is remélhettek – eleget tettek a hatóságok „kívánságainak”, de még így is több járásban a lakosság jelentékeny hányada ellenállt a nyomásnak.
Összegezve: 719 községben 423 264 magyar kérvényezte szlovák nemzetiségűnek történő elismerését. A kérvények feldolgozása után a reszlovakizációs bizottság 326 679 magyart nyilvánított szlovák nemzetiségűnek.
(1945 elejétől 1949 közepéig mintegy 200 ezer magyar személy hagyta el a Felvidéket. A Beneą-dekrétumok negatív „eredményei” az 1950-es népszámlálás adataiban tükröződnek: a szlovákiai magyarság lélekszáma ekkor éri el a mélypontot, 367 733 főt.)
(HTM-SZÚ összeállítás)

Politikusok a dekrétumokról

Bugár Béla: Meg kell nyitni a kassai kormányprogram és a Beneą-dekrétumok kérdését, és ha a feltárás folyamatában kiderül, hogy Szlovákia vagy Magyarország sérelmet okozott volna a másik nemzet kisebbségének, akkor itt az ideje a bocsánatkérésnek. Azt senki se várja el a szlovákiai magyaroktól, hogy lezártnak tekintsenek és töröljenek az emlékezetükből egy olyan – a kassai kormányprogram és a Beneą-dekrétumok jegyében megélt – időszakot, melynek során több százezer magyarnak azért kellett bűnhődnie az egykori Csehszlovákiában, mert magyar volt.

Ivan Gasparovič: A Beneą-dekrétumok a múltat jelentik. Megnyitásuk nem lenne szerencsés. A II. világháború eldöntötte, mit kell tenni azokkal, akik kiszolgálták a fasiszta rendszert. Az, amit a Magyar Koalíció Pártja a magyarországi politikusok támogatásával követel, ma Szlovákiában teljességgel elfogadhatatlan. A Beneą-dekrétumokat a holocausthoz hasonlítani nagyon erős dolog.

Václav Klaus: A Beneą-dekrétumok érinthetetlenek. Az a követelés, hogy nyilvánítsuk őket semmissé, nem más, mint a történelem átírására és a status quo megváltoztatására irányuló törekvés. Egyenlőségjelet tenni a II. világháború borzalmai és a szudétanémetek háború utáni kitelepítése közé elfogadhatatlan. Mindnyájan tudjuk, milyen történelmi pillanatban születtek a Beneą-dekrétumok, s minek voltak a következményei: egy tébolyult, megrázó, tragikus háborúnak, amelyet nem Csehszlovákia robbantott ki. A dekrétumok alapján ma már senkit sem ítélnek el, de azok történelmi szempontból a cseh jogrend szerves részét képezik.

A cseh parlament 2002. április 24-én egyhangúlag megerősítette, hogy érvényben maradnak a második világháború után a csehszlovákiai németeket és magyarokat kollektíve megbélyegző Beneą-dekrétumok.

Orbán Viktor: A Beneą-dekrétumok nem állnak összhangban az Európai Unió jogrendjével. Magyarország azt várja, hogy uniós belépése után Csehország és Szlovákia hatálytalanítja őket. Magyarország számára elfogadhatatlanok a Beneą-dekrétumok, amelyek a szinte semmiféle bűnt el nem követő magyarokat a szudétanémet nácikkal és a szlovák fasiszta vezetőkkel állították egy sorba.

Miroslav Kusý: Itt az ideje, hogy a Szlovák Köztársaság politikai vezetése végre bocsánatot kérjen a saját polgáraitól, a rajtuk, a szlovákiai magyarokon megesett sérelmekért, amiért annak idején az állam nem úgy bánt velük, ahogyan a saját polgáraival bánnia kellett volna, hanem a gonosztevőknek kijáró bánásmódban részesítette őket, jóllehet, nem voltak azok.

Edmund Stoiber: Prága téved, ha azt hiszi, hogy vége a vitának, a kérdés le van zárva. A vita csak most kezdődik igazán, s én mindent megteszek azért, hogy a szudétanémetek elégtételt kapjanak a sérelmekért.

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. augusztus 17 – augusztus 24-i (33-34.) szám

A Beneą-dekrétumok és következményeik (2*)

A rendeletek mai hatása

Bármennyire hangoztatja a két jogutód állam, hogy a Beneą-dekrétumok „holt” rendeletek, mégis mindkét államban – Szlovákiában és Csehországban is – a jogrend részét képezik. Ez azt jelenti, hogy a dekrétumok kibocsátása óta Szlovákiában számos olyan törvény született, amely újraszabályozta a dekrétumokban foglalt kérdéseket, anélkül azonban, hogy hatályon kívül helyezte volna a vonatkozó dekrétumokat vagy konkrétan hivatkozott volna arra, hogy módosítja azokat.

Ennek következtében a dekrétumok eredeti szövegükkel ma is hatályosak, de szintén hatályos jó néhány törvény, amely a dekrétumoktól eltérően rendezi ugyanazokat a kérdéseket.
Azáltal, hogy a dekrétumokat nem helyezték kifejezetten hatályon kívül, Szlovákiában tisztázatlan jogi helyzet keletkezett: a Beneą-dekrétumok érvényesek és ma is hatályosak, a gyakorlatban azonban az újabb jogszabályok és a szlovák jogalkalmazási gyakorlat miatt nem érvényesülnek.

Kárpótlás

A háború utáni rendeletek részbeni negációját célzó törvények és törvénymódosítások végrehajtása során a magyaroknak ismét hátrányos megkülönböztetésben van részük.
A szlovákiai magyarságot sújtó Beneą-dekrétumok közül azok, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján „a németek, magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgősségi szétosztásáról” szóltak, a mai napig hátrányosan érintik a Szlovákiában élő magyarságot.
E rendeletek közé tartoznak mindenekelőtt az alábbiak:

• a köztársasági elnök 12. sz. dekrétuma (1945. június 21.) a németek, magyarok valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgősségi szétosztásáról;
• a köztársasági elnök 28. sz. dekrétuma (1945. július 20.) a németek, magyarok, és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről;
• a köztársasági elnök 108. sz. dekrétuma (1945. október 25.) az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról;
• a Szlovák Nemzeti Tanács Mezőgazdasággal és Földreformmal Foglalkozó Megbízotti Hivatalának 24. sz. rendelete (1945. március 10.) a németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról;
• a Belügyi Megbízotti Hivatal 1009. sz. rendelete (1946. április 8.) – kiegészítés a 108. sz. dekrétumhoz;
• a pozsonyi Telepítési Hivatal Nemzeti Újjáépítési Alapjának 1401. sz. rendelete (1946. június 25.) – kiegészítés a 108. sz. dekrétumhoz.

Az e törvényerejű rendeletek alapján elkobzott földeket 1945-után azonnali hatállyal szétosztották először a szlovák bizalmi emberek, majd később a Magyarországról áttelepült szlovákok között.

Az 1990. évi első restitúciós törvény is szemléletes példája a hátrányos megkülönböztetésnek: a 229/91 sz. törvény 12 §-a ugyanis kimondja, hogy az ingatlan vagyonra annak van elővásárlási joga, akinek annak idején kiutalták; az eredeti tulajdonos csak akkor igényelheti vissza, ha a betelepített nem tart rá igényt. Ez pedig az eredeti (magyar) tulajdonos kisemmizését jelenti.Az 1991. évi restitúciós törvény csak az 1948 után elkobzott vagyonok visszaigénylését tette lehetővé (mint a fentiekben felsorolt rendeletekből kitűnik, a magyarok földjeit, ingatlanait és ingóságait 1945 és 1948 között kobozták el), és a magyarok esetében a visszaigénylés felső határa 50 hektár volt.

Az 1994. évi restitúciós törvény már mindenki számára 250 ha-ban jelöli meg a visszaigényelhető ingatlanterület felső határát, de csak az 1948 után elkobzott földek esetében.

Vagyoni helyzete rendezetlen

Mindezzel összefüggésben külön is említést érdemel a Szlovákiai Református Egyház vagyon-visszaigénylésének kérdése. Mint ismeretes, Szlovákiában a reformátusok 90%-a magyar anyanyelvű, ezért „magyar egyházként” van elkönyvelve. 1945 és 1951 között az egyházat az alábbi törvények alapján minden vagyonától megfosztották:

• az SZNT 104/1945. sz. törvényerejű rendelete, amelynek alapján megfosztották tulajdonuktól azokat a tömegszervezeteket (és egyházakat), amelyek együttműködtek–kollaboráltak a fasiszta államhatalommal (ezt a törvényt mindenekelőtt a kisebbségekkel szemben érvényesítették);
• az SZNT 34/1945. sz. törvényerejű rendelete: ennek alapján vették el és államosították az egyházi iskolákat;
• az SZNT 47/1947. sz. törvényerejű rendelete: ennek alapján sajátították ki a már államosított iskolákhoz tartozó földterületeket;
• a 142/1947. sz. törvény, amely módosította az első földreformot (104/1945), s amelyet az állam a saját érdekei szerint – a tulajdonos kiértesítését mellőzve – egészen 1959-ig alkalmazott;
• a 46/1948. sz. törvény: ennek alapján hajtották végre az államosítást, esetenként indok vagy ok megjelölése nélkül;
• a 150/1951. sz. törvény: ennek alapján tulajdonítottak el véglegesen minden olyan ingatlant, amelyet a 46/1948. sz. törvény alapján elvettek, de telekkönyvi bejegyzésére még nem került sor;
• a 282/1993. sz. törvény az egyházi restitúcióról a 104/1945 sz. törvényerejű rendelet kivételével hatálytalanította az egyházak háború utáni jogfosztására vonatkozó törvényeket.

Ennek ellenére a Szlovákiai Református Egyház nem kapott vissza az összvagyonból 10 321 950 m2 földterületet, 591 692 m2 beépített földterületet, 1 206 894 m2 erdőt, 61 iskolaépületet, 18 tanítólakást, 7 lelkészlakot, 3 templomot (Gömör), s nem részesült ezt kiváltó anyagi kárpótlásban sem.

Ennek főbb okai:

• rendkívül rövid visszaigénylési határidők és a közjegyzői irodák „leterheltsége”;
• több járásban hátrányosan kezelték a lelkészeket az illetékes hivatalok;
• a Beneą-dekrétumok által elvett javak visszaigénylését a hivatalok egyes régiókban visszautasították.

A Szlovákiai Református Egyház vagyoni helyzete a mai napig rendezetlen.
Amennyiben a fennmaradó vagyont az egyház nem kapja vissza, úgy a törvény szerint 2006-ban bekövetkezik a tulajdon teljes elvesztése.

A nevesítetlen földek

A Beneą-dekrétumok és a földek elkobzásának témaköréhez tartozik az ún. nevesítetlen földek kérdése is. Ezek azok a földek, amelyeknek magyarok, illetve németek voltak a tulajdonosai, akiket:

• megsemmisítettek (Népbíróság, illetve azt megelőzően a zsidók deportálása);
• kitelepítettek Magyarországra;
• kényszermunkára hurcoltak Csehországba;
• akiknek a vagyonát elkobozták.

A földek azért nevesítetlenek, mert 1950-ben Szlovákiában megszűnt a hatósági telekkönyvi nyilvántartásbavétel. (1995-től létezik újra). A tulajdonosok második, harmadik generációja már nem is tudja, hogy szüleinek, nagyszüleinek milyen ingatlan vagyona volt és az hol található telekkönyvileg. E nevesítetlen földek 90%-a a magyarok lakta Dél-Szlovákia és a cipszerek lakta Észak-Szlovákia területén található.

Kárpótlásra nincs kilátásuk

A Beneą-dekrétumok hatása érvényesült és érvényesül mind a mai napig az alábbi területeken, ahol a jogsérelmet szenvedett magyaroknak (és németeknek) semminemű kárpótlásra nincs kilátásuk:

• a kollektív bűnösség elve alapján és a Beneą-dekrétumok következtében állásukat, illetve nyugdíjukat vesztett magyar köztisztviselők, tanítók – akiket megfosztottak állampolgárságuktól is – máig sem kaptak semmilyen kárpótlást;
• más nemzetiségekkel ellentétben a Szovjetunióba „malenkij robotra” elhurcolt és életben maradt magyar személyek sehonnan nem kapnak kárpótlást;
• ugyanígy nem részesültek és nem részesülnek kárpótlásban a Beneą-dekrétumal megszüntetett társadalmi szervezetek, illetve azok jogutódjai.

Ezeknek a szervezeteknek – ide tartozik többek között a Cserkészszövetség, a volt Magyar Tanítók Szövetsége, a Hanza Szövetkezet stb. – még lehetőségük sincs arra, hogy volt ingatlanjaikat visszaigényeljék, illetve anyagi kárpótlást kérjenek.

Érvényben lévő dekrétumok

2/1945. (1945. február 1.) A felszabadult területen a gazdasági élet normalizálására vonatkozó rendkívüli intézkedésekről.
5/1945. (1945. május 19.) A megszállás évei alatt (1938–1945) kötött vagyonjogi szerződések érvénytelenné minősítéséről és nemzeti biztosok kinevezéséről a németek, magyarok, árulók és kollaboránsok, valamint bizonyos szervezetek és egyesületek vagyonára.
6/1945. (1945. február 1.) A fasiszta bűnözők, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságok létesítéséről.
11/1945. (1945. március 5.) Az ENSZ azonnali segélyéről és az újjáépítésről (United Nations Relief and Rehabilitation Administration).
12/1945. (1945. június 21.) A németek, a magyarok, valamint a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról.
16/1945. (1945. június 19.) A fasiszta bűnözők, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságok létesítéséről (ez utóbbit hatályon kívül helyezte a köztársasági elnök 33/1948. sz. alkotmánydekrétuma, amely Szlovákiára vonatkozóan ugyanezt egyben hatályba helyezte).
22/1945. (1945. június 23.) Alkotmány-dekrétum a Csehszlovákia területén kívül kiadott jogszabályokról.
28/1945. (1945. május 20.) Cseh, szlovák és más szláv földművesek telepítéséről a németektől, magyaroktól és az állam ellenségeitől elkobzott tulajdonra.
101/1945. (1945. október 24.) Egyes élelmiszeripari vállalatok államosításáról.
108/1945. (1945. október 25.) Az ellenséges vagyon elkobzásáról és annak a nemzeti újjáépítési alaphoz való csatolásáról (személyes holmijuk kivételével minden magyar vagyonát elkobozták).

• Az összeállítás első részét lapunk 33. számában közöltük
(szg)

Szabad Újság honlapja: www.hhrf.org/szabadujsag

A forráslap: Szabad Újság - 2005. szeptember 14 – szeptember 28-i (37-39.) szám

Folytatás Tovább >>

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.