Trianon mai revíziója III.rész Három héttel később Millerand egy utasításszerű körlevélben értesítette a határ megállapító bizottságokat, hogy a kötelezettségek, melyeket a Szövetséges Hatalmak nevében vállalt, érvénytelenek. Millerand ezt a körrendeletet 1920. június 22-én írta alá. Ezzel meghiúsította a határkiigazítási lehetőségeket. A bizottságban ez a körrendelet zavart okozott, mivel a kísérő levélről nem tudtak semmit. A 1920. június 22-i bizalmas körrendelet szövegét a népszövetség hivatalos lapjában is közölték. Lloyd-George maga is bevallotta 1928-ban, hogy mi volt az értéke azoknak az „okiratoknak”, amelyek alapján Trianonban a határokat megállapították. „Minden érv, amelyet bizonyos szövetségeseink meggyőzésünkre felhoztak hazug és meghamisított volt.”[24] 1920. június 22-én a körlevél ellenére a határmeghatározó bizottság Muraközt Magyarországnak ítélte a magyar többség figyelembevételével, amelyet a népszövetség el is fogadott, de mivel hogy e területet a rácok már előbb elfoglalták, ezért szerb kézen hagyták. Az Antant azóta is úgy viselkedett, mintha a Millerand-levél nem is létezett volna, pedig az Antant nevében íródott. (Pozzi, 293) Kormányunk május 10-én válaszolt a Millerand levélre. Részlet a levélből: „ . . . mi az érdekelt népek jogaihoz ragaszkodtunk, amikor számunkra népszavazást követeltünk. Ezt az utat azért választottuk, mert ellentétek minden lehetőségét kerülni akartuk egy önmagában vitán felül álló és hatásában páratlanul működő elvnek alapul vételével; mert azt is kijelentettük, hogy előre alávetjük magunkat az érdekelt népek szabad akaratnyilvánításának, mely a kellő biztosítékkal ellátott népszavazás útján nyerne kifejezést. Evvel egyszersmind végérvényesen feleltünk a nemzetiségek elnyomása címén a magyar nemzet ellen szórt örökös vádakra, azáltal, hogy bírákká tettük ugyanazokat, akiket állítólag elnyomtunk.  Mi indítványoztunk, mi követeltünk, mi most is követeljük ezt a bíróságot, mely legjobban tájékozott, a leglelkiismeretesebb és bizonyára a legszigorúbb. Ellenfeleink utasították azt vissza, és ez által az egy tény által a kérdés eldöntöttnek látszik.” (Raffay 164) A Szövetséges Hatalmak velünk szemben nem alkalmazták a népakaratra támaszkodó döntés jogát, amelyet meghirdettek a háború beindításakor, csak Sopron városánál. A francia politikus Charles Danielou, észrevette ezt, és a Daily Mail, 1927. június 21-i számában szóvá is tette. „Akik a nemzetiségi elveket akarták alkalmazni, a legnagyobb tévedést követték el akkor, amikor kirekesztettek az országból 3 millió magyart. A 3 millió aránya az országban maradt 8 millióhoz igen nagy. Ki hinné, hogy ezek a magyarok beletörődtek abba, hogy testvéreiktől örökre elszakítva éljenek. Különös irónia, hogy a cseh határt 40 km-re előre tolták Budapest felé.” (Raffay, 179) Egyes magyarellenes propaganda hirdeti, hogy volt népgyűlés, ahol a nép szabadon szavazhatott hovatartozása felől, ki kell jelentenünk azonban, hogy ezek a „népgyűlések” nem képviselték az összlakosságot, és nem kaptak felhatalmazást egyik etnik csoport részéről sem hivatalos képviseletre, sem jogos döntéshozatalra. Végül is a magyar delegáció rákényszerült a döntés elfogadására. A kormánynak pénzügyi segélyért kellett folyamodnia, hogy megkezdhesse az ország újjáépítését. A kérvényt azzal a feltétellel fogadták el, ha aláírják az egyezményt, mely kihangsúlyozza, hogy a döntés elfogadásakor erőszak nem volt, és önszántukból írták alá. Amikor delegációnk, késsel a torkán, aláírta a Békeparancs Egyezményt, ezt csak Millerand, francia miniszterelnök kisérő levelének hatására tette. Kormányunk válasza Millerand levelére: „A magyar kormány meg van győződve arról, hogy (itt a Millerand-kísérőlevélre gondolt) a megértés kibontakozó-félben lévő szellemében fogják megoldani a békeszerződésből kifolyóan fölmerülő vitás kérdéseket és ugyanez a szellem fog megszüntetni minden olyan igazságtalanságot is, amelyet a kísérőlevél nem említ, vagy nem ismer el igazságtalanságnak. Ebben a fölvetésben és az ország súlyos helyzetének tudatában a magyar Kormány nem tagadhatja meg a békeszerződés aláírását.”[25] Láthatjuk, hogy kormányunk tudatában az ország veszélyes helyzetének, és ugyanakkor abban bízott, hogy az igazságtalanságok orvoslást találnak az aláírás következtében. Az a tény, hogy küldöttségünk nem lehetett jelen a tárgyaláson, nem védekezhetett, a döntés nélkülünk történt, mindez feljogosít bennünket, hogy a Békeparancsot véglegesnek ne ismerjük el, ezeket a tényállásokat kell elismertetni. (Raffay, 45) Tudjuk, az amerikai kongresszus nem helyeselte a döntést, ezért nem is írta alá, hanem 1921. augusztus 29-én különbékét kötött hazánkkal. A Trianon elleni elégedetlenség a francia parlamentben is folytatódott, pedig ők voltak azok, akik létrehozták. Végül is, a francia parlament azzal a feltétellel írta alá, hogy a kormány felülvizsgálja az igazságtalan döntést.             A határozati bizottság jelentése olyan hosszú volt, hogy heteket vagy még hosszabb időt is igénybe vett volna áttanulmányozása, akkor, amikor a delegáció csak pár órát kapott az átolvasásra. Lansinget ez a körülmény nagyon felháborította.[26] Hogy lehetséges ez, amikor egy közönséges bűnügyi tárgyalás hónapokat vesz igénybe, ugyanakkor itt, amikor milliók sorsa, boldogulása, élete, egy ezeréves keresztény, jól szervezett, békés ország sorsa fölött döntenek, csak órákat adnak a benyújtott „bizonyítékok” tanulmányozására, majd döntésére? Hogyan lehet új műállamokat nem természetes határokkal, ilyen rövid időn belül létrehozni? Hogyan lehet az ilyen határok biztosítását ennyi idő alatt kitárgyalni? Hogy lehet az e területek kevert lakosságát érintő emberi alapjogok kérdéseit elrendezni ennyi idő alatt? Ez mindenképpen meggondolatlan és éppen ezért helytelen  határozat volt. Magyarországot megilleti a határok felülvizsgálása. Mindaddig, amíg kisebbségek élnek az utód-államokban, demokrácia ott el sem képzelhető, mert az állam attól tart, hogy a magyarok előbb vagy utóbb követelni fogják a határ-kiigazítást. Ez az egyik ok arra, amiért az utód-államok a mi haderőnk többszörösére építették ki katonai erejüket. A fölényes haderő felépítése bújtatott agresszióról beszél. Ezt láthatjuk abból, hogy még most is nyíltan követelnek nyolc országtól megcsonkított megmaradt magyar területeket egészen a Tiszáig. Ezért, egész addig, amíg nem orvosolják a Trianonban hozott határozatokat, Közép-Európában mindig ott lesz a háború csírája, melyet nem mi idézünk elő, hanem az utód-államok félelme és magyarellenes politikája. Az emberi jogok elfogadott egymezményeit egyetlen állam sem tartja be a területén élő magyarokkal szemben. Ezért rákényszerülünk revízió felújítására, ez az egyetlen lehetőségünk.             1975-ös Helsinki Egyezmény engedélyezi a békés határkiigazítás lehetőségét. Ezért engedélyezett és nem tiltott a revízió újra felvetése. A Cseh Köztársaság elnöke, Masaryk, gyakran sajnálatát fejezte ki Benes erőszakos politikájának sikeréért. Ő, Masaryk, túlzásnak találta a juttatásokat, amelyet Polson Newmann-nak a XX. Század folyóirat főszerkesztőjével közölt. „Nagyon hajlandó vagyok figyelembevenni a jelenlegi határok revízióját Magyarország javára.”[27] Ma különösen időszerű Trianon revíziója, mert az utód-államok közül egyesek már nem léteznek. Az Egyezményt Csehszlovákiával és Jugoszláviával kötötték. Horvátország kivált Jugoszláviából, Szlovákia pedig elvált a Csehektől, mert nem szenvedhették tovább a testvéri ölelést. Benes a Szovjetnek adományozta Kárpátalját, hogy a pánszlávizmus Európa szívébe hatolhasson. A szovjethatalom is megszűnt, Kárpátalja így került ukrán tulajdonba, amely sohasem bírta ezt a területet. Rumánia, az ő erőszakos beolvasztó politikája miatt, amely megvonja a kisebbségek jogait, alkalmatlan Erdély birtoklására. Ezért található meg a székelyek és a magyarok körében a lassan újra kialakuló mozgalom, autonómiakövetelés Erdély részére, amely jó gazdasági kapoccsá alakulhatna. Számos külföldi politikus szólalt fel, a magyarság ellen elkövetett igazságtalanságok végett. Voltak, akik határtárgyalási kiigazitást sürgettek.     Philippe Gaillant írta 1968-ban:   „A trianon-i és a St-Germaine-i szerződések, mint elsők, bűnöztek a földrajz és történelem ellen a Duna-medencében és kizárólag a győztesek akarata szerint, akik itt különösen cinikusan, a maguk fogalmazta elvek ellenében, a népek szabad önrendelkezése ellen törtek, Magyarországot a szó szoros értelmében szétvagdalták. Elég a térképre nézni, hogy érthető legyen, miszerint mostantól nincs, ami Európa földjét, a nyugati civilizációt védje az orosz ellen. . . Ha eljön az órája – és ez jönni fog a Nagy Európát ismét felépíteni, akkor kell egy szervesen szabályozott összetartó kapcsolat a Duna-medence népei között, minthogy a Nyugat előre tolt bástyája, ezt a megmaradt barbárság ellen védje." [28]     Sir Robert Gower, angol alsóházi képviselő:   „A csehszlovák köztársaságot az Entente hatalmak már 1918 nyarán előzetesen elismerték. Az is ismert, hogy egy 1916. augusztus 16-án kelt titkos szerződésben. . . Romániának egész Erdélyt, és a magyar Alföld jelentékeny részét is oda ígérték. Az Entente Legfőbb Tanácsa 1918. júniusában megtartott ülésén, mint katonai célt, kitűzte a dél-szláv államok megalakulását. Ezt a tervet csak Magyarország felosztásával lehetett megvalósítani. Ítéletet mondottak ki egy ország felett, előzetes meghallgatása nélkül. A magyar béke revíziós igények elutasításával kapcsolatosan ugyan ő írta: Nehéz megérteni, hogy a magyar kérést, amely végeredményben Wilsoni elveken alapult miért utasították el. Az a vélemény, hogy népszavazás esetében a nemzeti tanácskozások feleslegesek lettek volna, nem fogadható el és semmiképpen nem igazolhatja azt a tényt, hogy három és fél millió magyart elszakítottak hazájától.”[29]   Francesco Nitti, az Olasz Tanács elnöke, egykori miniszterelnök és a párizsi békedelegáció tagja, könyvében súlyosan bírálta a békeszerződést:   „A nemzetközi politika nagy cselszövői Trianonban adtak találkát egymásnak... Európát nem annyira a háború, mint inkább a békeszerződések sodorták a dekadencia komoly veszedelmébe. . . A népek önrendelkezési joga, amelyet az Entente a háború alatt hangoztatott, csak hazug formula volt, amelyet a veszély idején meghirdettek, hazug frázisnak bizonyult, amelyet csak a veszély idején rögtönöztek, hogy az érdekeltek rokonszenvét megnyerjék. A békét azonban nem úgy kötötték, amint megígérték és az eszmét, amelyért az emberek életüket áldozták, a szerződéseket tárgyalók csúful elárulták. A legyőzöttekre kényszerített feltételek becstelenek voltak. . . Nem akadna olyan francia, angol, olasz, aki ilyen feltételeket elfogadna hazája számára, amilyeneket a magyarokra kényszerítettek. A bíboros hercegprímástól az egyszerű parasztig nem találni olyan magyart, ha erre a névre méltó, aki ezekbe a feltételekbe belenyugodnék.”[30]       [1] Pozzi Henri: Századunk bűnösei. Fordította Dr. Marjay Frigyes, Budapest, 1936.   99. Izwolszky Sazonov nak, Párizs, 1912. December 5-én: Orosz Diplomáciai Okmányok, Állami kiadás, Moszkva, Pétervár, 1922.   [2] Pozzi, Henri: Századunk Bűnösei, 100. Raffalovics Izwolszkyhoz, 1913. február 26. Diplomáciai dokumentok.   [3] U.o.: 104. Sürgöny Bukarestből, Waldhausentól. 1913. január 11.   [4] U.o : 104. 33. számú sürgöny, 1913. március 1. Z. 22, harmadik okmány köteg, Athén.   [5] U.o. 104-105. 66. számú sürgöny, melyet 1913. szeptember 16-án küldtek a szinajai királyi kastélyból.   [6] U.o. 142. Izwolszky Sazonovhoz. 1912. Dec. 5. Fekete könyv.   [7] U.o. 148. Fekete Kéz: nagy-szerb katonai terrorista szövetség. Vezére Dimitrievic Ápis ezredes a szarajevói gyilkosság megszervezője.   [8] U.o. 171. George Lewis, Szt. Pétervári francia követ sürgönye. 1913. február 9-10-én: (Sárga könyv 104-105. sz. sürgöny.)   [9] U.o. 173. Blondel bukaresti francia követ. 294. számú sürgöny.   [10] U.o. 247. Viorel Tilea: L’Activité Diplomatique de la Roumanie de Novembre 1919 a 1920.   [11] U.o. 248. Masaryk T. J.: The Making of a State, London, 1924, 229.   [12] U.o. 248–249. Le Temps, 1910. február 4, La Guerre Sociale, 1915, II. 3.   [13] Potter, Daggett Mabel: Marie of Roumania, 290-291.   [14] Pozzi: I. m. 189. Sazonov: Hat nehéz év, Berlin, 1927, Memorandum a cárnak, 1914. június 24, Orosz diplomáciai levéltár.   [15] U.o. 192. Birodalmi Levéltár, Szt. Pétervár, 1914. augusztus 7, Fekete Könyv. D.S. Sazonov: Hat nehéz év   [16] U.o. 193. Románia a Békekonferencia előtt. Documents de la Conférence (hivatalos román kiadás). Párizs, 1919. Annexe A.   [17] Pozzi, I.m. 196. Távirat Take Ionescunak: Bordeaux, 1914. szept. 15, Agence des Balkans   levéltára. S.R.11/37   [18] Raffay, Ernõ: Magyar Tragédia; Trianon 75 éve, Budapest, 1996. p. 75     [19] Pozzi, I.m. 22. The New Universal Encyclopedia, szerkesztette Sir John Hammerton, the Educational Book Company, London, 9. könyv, 7451.   [20] U.o. 232. Poincaré: Victoire et Armistice, 365.   [21] U.o. 238. Poincaré, I. m. 406-407.   [22] U.o. 244. Poincaré, I. m. 429.   [23] Pozzi, I.m.  292. Lábjegyzet (1).   [24] Pozzi, I.m. 293. Lábjegyzet (2): A londoni Guild Hall-ban 1928. október 17-én elhangzott beszédek.   [25] Raffay Ernő: Magyar Tragédia, Trianon 75 éve, 45.   [26] U.o. 220. Nicholson, Harold, angol megbízott: Peacemaking, 1919.   [27] Pozzi: A századunk bűnösei 298.   [28] Kollányi, Károly: A Kárpátmedence Európában, Budapest, 1991, p. 17; Gaillant, Philippe: Fallait-il détruire l’Autriche-Hongrie? – la Revue du XX-me Siecle Fédération, no. 395, décembre, 1968.   [29] U.o. 18. Gower, Sir Robert: La Révision du Traité de Trianon, Paris, 1937.   [30] U.o. 21. Nitti, Francesco: La Paix et suivantes, Paris, 1925  Forrás: http://move.lapunk.hu/